Speciális Olimpia: a döntő kapujában a focisták, 9 érem a szerdai termés

Vágólapra másolva!
2014.09.17. 18:37
null
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE
Két arany-, négy ezüst- és három bronzérmet szereztek a magyar speciális olimpikonok az antwerpeni Európa Játékok szerdai napján.

Papírmunka. Kellemetlen és unalmas feladat, de el kell végezni. Főleg ha egy éremről van szó. Márpedig a Den Uyt atlétikaközpontban már délelőtt szükség volt az óvás lehetőségére, mert a nők minigerelyhajításában a lett versenyző háromszor is úgy hajította el a szert, hogy az megpördült a levegőben. A mieink mellett az írek is megóvták a versenyt, azonban jött a döntés, hogy a szabálykönyvben nincs erre paragrafus, így Rénes Márta a negyedik helyen végzett.

A gyalogló Horváth Istvánt nem zavarta, hogy fél egyre már hét ágra sütött a nap. Úgy gyalogolt 800 méteren, hogy aranyérem lett a tökéletes versenyzés eredménye.

A távolugró Miklósics Péter versenye után is szükség volt a papírmunkára, igaz, ebben az esetben a döntőbírók lepték meg a mieinket. Az eredetileg csak a negyedik helyet megszerző magyar atléta elől két ellenfelét kizárták, így ezüstérmes lett. A másik divízióban szereplő Csőke József utolsó ugrásával felállhatott a dobogó harmadik fokára.

A szomszédos csarnokban női tornászaink az ugrással és a felemás korláttal megkezdték a döntőket. Bisi Zsuzsanna 19.35-ös ugrása az ezüstéremhez volt elég, míg felemás korláton bronzérmes lett.

Női labdarúgó- és egyesített kosárlabdacsapatunk is nagy lépést tett az éremszerzés felé. A lányok szerda délelőtt a papíron könnyebbnek vélt Grúziával játszottak 1–1-es döntetlent, azonban a délutáni mérkőzésen kisebb meglepetésre 2–0-ra legyőzték Svájcot. A Bajnokok Ligájában a Basel madridi 5–1-es veresége után Antwerpenben sem termett babér a svájci futballistáknak.

„Meglepődtem, mert Grúzia ellen számoltam a három ponttal, a svájciaktól meg... Mindegy most már, nagyon örülünk, hogy így alakult, csütörtökön már a biztos éremért játszunk" – mondta Marton Gergő szakágvezető.

Ez így igaz. Ha a lányok csütörtökön legyőzik Ukrajnát, akkor biztosan döntőbe jutnak.

Kosarasaink hullámvasutaztak egyet Svédország ellen. Volt, hogy hét ponttal is vezettek, majd két pontra felzárkóztak az északiak, végül rendkívül izgalmas hajrá után 23–22-re nyertek. Galambos Zsolt szakágvezető a Nemzeti Sportnak elmondta, szép eredmény a győzelem, de nagyobb különbséggel kellett volna nyerni.

Csütörtökön már a bronzéremért játszik a magyar csapat, ellenfele a kétméteres óriásokból álló Szerbia lesz.

Az uszodában négy döntőben voltak érdekeltek a mieink, ezekből két számban is magyar sikernek örülhettünk. Kitlinger Gábornak nem volt párja 100 méter mellen, míg Blaskó Bálint ugyanebben az úszásnemben 50 méteren bronzérmet szerzett.

Tollaslabdában a keddi két arany után ezúttal két ezüst lett a magyarok termése. Csengeri Erzsébet és Gajdán Attila az egyéni versenyben állhatott fel a dobogóra.

Csütörtökön férfi tornászaink is megkezdik a szerenkénti döntőket, de bocsában és judóban is számíthatunk újabb magyar érmekre. A Nemzeti Sport, a Nemzeti Sport Online és az NSO Tv mindennap a legfrissebb hírekkel és érdekességekkel jelentkezik az antwerpeni Speciális Európa Játékokról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik