Rövid pályás gyorskorcsolya ob: elmaradhatnak a címvédések

MTI MTIMTI MTI
2010.03.12. 09:40
Címkék
A címvédő Knoch Viktor pihenőidőt kért a vancouveri téli olimpia után, Heidum Bernadett pedig betegséggel küzd, így elképzelhető, hogy egyikük sem vesz részt a rövid pályás gyorskorcsolyázók szombaton és vasárnap sorra kerülő országos bajnokságán.

Tavaly a férfiaknál Knoch minden számban nyert, így maximális pontszámmal végzett az összetett pontverseny élén, míg Heidumot csak egy távon, 1500 méteren tudták legyőzni, de így is magabiztosan szerezte meg a bajnoki címet.

A februári téli játékokon szereplő versenyzőink közül egyébként Darázs István sportági vezető tájékoztatása szerint az egyéniben és váltóban is olimpiai pontokat szerző Huszár Erika, valamint a tavaly 1500-on győztes Keszler Andrea egyaránt indul az ob-n, ahogyan Darázs Rózsa és Darázs Péter is, bár utóbbi az egyetemi tanulmányai miatt kevésbé tud a korcsolyázásra koncentrálni.

„Knoch Viktor az olimpia után pihenőt kért, amelyet természetesen megadtunk neki, de megállapodtunk, hogy ha a szombati technikai értekezlet előtt egy órával úgy dönt, mégis rajthoz állna, akkor biztosítjuk számára ezt a lehetőséget – mondta az MTI érdeklődésére Darázs István. – Heidum Bernadettnek egészségügyi problémái vannak, antibiotikumos kezelést kap, ezért valószínűleg az ob-n nem versenyez majd, inkább arra koncentrál, hogy a jövő hét végi szófiai egyéni világbajnokságra teljesen felépüljön.”

Az esemény a péntek esti edzésekkel kezdődik meg a budapesti Gyakorló Jégcsarnokban, majd szombaton és vasárnap a férfiak és a nők is három számban (500 m, 1500 m, 1000 m), valamint a 3000 méteres szuperdöntőkben küzdenek meg az összetett bajnoki címekért, továbbá mindkét nem váltóversenyeire is sor kerül.

Legfrissebb hírek

Ghánai tiltakozás elutasított vízum miatt

Foci vb 2026
10 perce

Eközben Pozsonyban… Yaya Tourét kinevezték a Slovan vezetőedzőjének

Foci vb 2026
18 perce

Mindkét szombati meccsét megnyerte a női 3x3-as kosárlabda-válogatott az Eb-selejtezőn

Kosárlabda
25 perce

A brazil drukkerek már világbajnoki formában nyomják New York utcáin

Foci vb 2026
29 perce

F1, Katalán Nagydíj, időmérő

F1
42 perce

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
43 perce

Faldum Gábor és Zelinka Gabriella győzött a középtávú triatlon ob-n

Egyéb egyéni
45 perce

Távozik a Veszprém futsalcsapatának vezetőedzője

Labdarúgó NB I
57 perce
Ezek is érdekelhetik