Rio 2016: szennyezett a riói víz, a NOB vizsgálatot indít

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.08.12. 11:07
Komoly veszélyben vannak a delfinek a Rio de Janeiro melletti Guanabara-öbölben, ahol a jövő évi nyári olimpia vitorlásversenyeit rendezik majd meg.



José Lailson Brito, a riói egyetem szakértője 1992 óta vizsgálja a tengeri élővilágot, s a brazil hírügynökség kedden az ő kutatásaira hivatkozva közölt adatokat a delfinek veszélyeztetettségéről.


José Lailson Brito, a riói egyetem szakértője 1992 óta vizsgálja a tengeri élővilágot, s a brazil hírügynökség kedden az ő kutatásaira hivatkozva közölt adatokat a delfinek veszélyeztetettségéről.

A tengeri emlősök közül 1970-ben még nagyjából 800 példány élt az öbölben, mára ez a szám 36-ra csökkent. A delfinek leginkább az ipar káros hatásait szenvedik meg, a hajóforgalom ugyanis jelentősen megerősödött a területen, s az öbölben sok olajszállító közlekedik.

Egy július végén nyilvánosságra hozott felmérés azt mutatta, hogy erősen szennyezett és egészségre ártalmas a tengervíz Rio de Janeiro környékén, a Guanabara-öbölben pedig magas a szennyvízből származó vírusok és baktériumok koncentrációja.

Ezután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és több sportszövetség bejelentette, hogy saját, független teszteken vizsgálja majd meg a riói víz minőségét.

Az evezős tesztversenyek után 14 külföldi sportoló panaszkodott émelygésre és más egészségi problémákra, a riói kormányzó, Luiz Fernando Pezao azonban azt mondta, ennek nincs köze a víz minőségéhez, inkább az étkezés okozhatta a rosszulléteket.

A Guanabara-öbölben jövő héten a kevesebb mint egy év múlva kezdődő ötkarikás játékok vitorlás tesztversenyeire kerül sor.

Legfrissebb hírek

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
2025.10.23. 08:49

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03
Ezek is érdekelhetik