Rg: Vass Dóra aranyszámlálója pörög és pörög – már 38!

Vágólapra másolva!
2015.10.10. 17:56
null
Vass Dóra 2015-ben is egyeduralkodó volt itthon (Fotó: Lengyel Viktória Gréta)
Vass Dóra 2008, 2009, 2010, 2012 és 2014 után hatodszor tarolt a ritmikus gimnasztika országos bajnokságon – a stuttgarti olimpiai kvalifikációs vb-n Magyarországnak előolimpiai kvalifikációt szerző, a riói ötkarikás játékokra pályázó tornásznő immár 38 egyéni aranyéremnél jár a magyar bajnokságokon. Junior egyéni összetettben Kis Alexandra a magyar bajnok, az egyéni csapatverseny elsősége a felnőtteknél és a junioroknál is az MTK-é.

 

Az első számú magyar ritmikus gimnasztikázónak pedig még a csarnok tetejével is meggyűlt a baja: már a bemelegítés során „veszélyesen” magasakat dobott, hogy aztán karikával és szalaggal eltalálja a plafont, így egy kicsit „lepattanózhatott” is. A buzogánynál és a labdánál nem volt ezzel probléma, sőt – a buzogánygyakorlatra kapott 17.033 messze a legmagasabb pontszám volt az országos bajnokságon. 2007 óta csak két olyan év volt, amelyben Vass Dóra indult az ob-n, és nem szerezte meg az összes egyéni aranyérmet.

Az ezüstérmet a stuttgarti világbajnokságot sérülés miatt kihagyó Kécza Daniella szerezte meg, vb-t megjárt riválisai – Kiss Boglárka és Margaritisz Lili – előtt. A junioroknál megfordult egyéni összetettben a 2014-es sorrend, az MTK-s házi csatában most Kis Alexandra előzte meg Váray Mírát.

FELNŐTT A
Egyéni összetett. 1. Vass Dóra (Óbuda-Kalász RG TC) 64.441, 2. Kécza Daniella (MTK) 57.175, 3. Kiss Boglárka (Grácia Fair SE) 56.692, 4. Margaritisz Lili (MTK) 55.708, 5. Ercsei Tünde (MTK) 55.417, 6. Seregi Dominika (KTC Vuelta SE) 50.708
Karika. 1. Vass Dóra 15.767, 2. Kécza Daniella 14.783, 3. Ercsei Tünde 14.717
Labda. 1. Vass Dóra 16.383, 2. Kécza Daniella 15.192, 3. Kiss Boglárka 14.767
Buzogány. 1. Vass Dóra 17.033, 2. Ercsei Tünde 14.250, 3. Kiss Boglárka 14.150
Szalag. 1. Vass Dóra 15.258, 2. Kécza Daniella 14.667, 3. Kiss Boglárka 13.358
Egyéni csapatverseny. 1. MTK 181.633

JUNIOR A
Egyéni összetett. 1. Kis Alexandra (MTK)
62.617, 2. Váray Míra (MTK) 60.949, 3. Pigniczki Fanni (MTK) 57.551, 4. Mercz Flóra (Grácia-Fair) 51.166, 5. Kelemen Réka (Csepeli RG) 50.066, 6. Katona Hanna (MTK) 49.867
Karika. 1. Váray Míra 16.175, 2. Kis Alexandra 15.650, 3. Pigniczki Fanni 15.000
Labda. 1. Kis Alexandra 16.325, 2. Váray Míra 15.650, 3. Pigniczki Fanni 14.300
Buzogány. 1. Kis Alexandra 15.900, 2. Váray Míra 15.600, 3. Pigniczki Fanni 13.850
Kötél. 1. Kis Alexandra 15.850, 2. Váray Míra 15.600, 3. Pigniczki Fanni 14.500
Egyéni csapatverseny. 1. MTK, 2. MTK B, 3. Hegyvidék
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik