MALONYAI PÉTER
MALONYAI PÉTER
2020.09.17 00:14 Frissítve: 2020.09.17 00:22

Paprikás krumpli – Malonyai Péter publicisztikája

 

A jegyzetellátó éppen nem látott el, így megkérdeztem apámat, nincs-e meg neki valahol otthon a Polgári jog tankönyve, mert nagyon kellene. Megvolt – mondta, de annak idején kölcsönadta a Móna Pistának. „Az öttusázónak?” – kérdeztem, bólintott s már hívta is. Velük szemben éltek a szülei, gyakran járt a Pannónia (akkor Rajk L.) utcába, szerencsémre éppen ott volt, így összehozta a randevút.

Találkoztunk a házuk előtt, ahol széttárta a karját, nem is emlékezett rá, hogy valaha is nála lett volna a tankönyv, de amikor megtudta, hogy sürgős a dolog, beültetett a kocsijába, és elvitt valamelyik Múzeum körúti antikváriumba. Ahol nagy szeretettel köszöntötték, s csakhamar a kezemben volt mind a két kötet. Így lett az enyém Világhy Miklós és Eörsi Gyula professzorok munkája, még kifizetni sem engedte („Ha már egyszer az apád azt hiszi, nálam volt...”), számlája volt, felíratta, s még ittunk is egy kávét az Egyetem presszóban.

Így ismerkedtem meg Móna Istvánnal, aki ma lenne 80 esztendős. Lenne? Inkább van, nekem mindenképpen, hiszen az uszodában sokat találkozva, beszélgetve kitüntetett a barátságával.

Hogy sokat tanultam tőle, természetes, hogy tanulhattam, köszönöm neki. Köszöntem is, amikor megittunk egy-két pohár bort, de csak legyintett. „Nem nagy dolog...” – mondta, s igyekezett rejtélyes arcot vágni, hiába volt telis-tele érzelmekkel, azt igyekezett sugallani, hogy kemény a végtelenségig.

Pedig...

Magától értetődik, hogy az első öttusa aranycsapatunk, a „balczótörökmóna” fogalom harmadik tagjaként ismerik a legtöbben, a mexikóvárosi csapatarany (1968), az 1963-tól hat esztendőn át vereséget nem ismerő trió tagjaként. Igen, ő volt a harmadik, és erre büszke volt. Először is arra, hogy Balczó András és Török Ferenc elfogadta, támogatta, hogy az 1960-ban (Róma) csapatban olimpiai aranyérmes, a sportvezetők által favorizált Nagy Imre helyett ő legyen a társuk. Jóban, rosszban – mert látták, hogy számíthatnak rá. Ő pedig tudta, mi az, hogy csapat. „Két társam egyéni bajnok volt vagy lett később, nekik több jutott, nyilván többet is érdemeltek” – írta Élettusa három tételben című könyvében az olimpiákról, s nem volt benne szemernyi irigység sem.

Nem véletlen, hogy csapatban ért fel a csúcsra 1968-ban, az aranyéremről ezt írta: „Ez az én egész addigi életem – ami nem volt egy nagy ügy, de nekem ez jutott – összegzése volt, nem tudom, kitől kaptam meg ezt a pillanatot, talán a Jóistentől. Bár nem voltam én soha olyan fontos valaki, hogy velem külön törődjön, nem tudom, de megkaptam, megélhettem, ezért érdemes volt megszületni, élni, örülni, szenvedni, hibázni.”

Minden életútnak van tanulsága, az övé elsődlegesen az, hogy az embernek meg kell találnia a helyét a világban, s ott megtenni a lehető legtöbbet. Nagy formátumú ember volt, ifjan s később idősebben, bölcsebben is, de tudta, hogy szívszerelmében, az öttusában versenyzőként azzal szolgál a legjobban, ha segítő társa lesz a másik kettőnek.

Humán beállítottságú, majd' azt mondtam, reneszánsz ember volt, nem véletlenül járt először a bölcsészkarra, ám végül jogot végzett, s ügyvédként tette a dolgát. Bevallása szerint Török Ferencnek (is) köszönhette a váltást, aki – idézem – ezt mondta neki: „Ne szórakozz, tanár akarsz lenni, koldus, én jogot végeztem, Ottó öcsém is odajár, mi egy csapat vagyunk, tessék átmenni a jogi karra, hozzáíratunk egy csoporthoz, és kész!” Vegyük észre a „mi egy csapat vagyunk” kitételt, ezzel mindig lehetett rá hatni. Nem mellesleg a tokiói olimpia után mondta mindezt Török, ahonnan ő aranyérmesként jött haza, Balczó és Móna viszont nem lehetett ott – eltiltásukat töltötték. Belebuktak abba, hogy hiába figyelmeztették őket a „legmagasabb” helyről, most az álszent puritanizmus az úr, semmi kilengés, ők ketten azért csak lebonyolították a maguk üzletét, a részletek nem érdekesek, ám a mónai tanulság igen: „Még a saját eszemen is túl akartam járni...”

A könyvét azzal a felhanggal kezdte írni, hogy „az én életem elég mozgalmas volt, nagy különbségekkel voltam mélyen és magasan olykor, és leéltem eddig – szerényen számolva is – legalább három életre valót” – ezt csak azért rögzítem, mert hiába az emlékezés, minden nem fér bele ebbe az írásba (sem). Az viszont igen, hogy amit az öttusában tanult, benne maradt a haláláig. Követelményként is, magával szemben és főként a Bp. Honvéd vívóinál, ahol életet lehelt, majd izzított a klubba. Nem felejtve el a múltat, azokat felkérve mesternek, tanácsadónak, akik sok dicsőséggel szolgáltak egykoron a sportágban. Neveket azért nem írok, mert szépen csendben, sorban kiderült róluk, hogy köszönik a megkeresést, a fizetség se jön rosszul, az én fogalmaim szerint mégis elárulták, cserben hagyták. Azzal, hogy szívesebben fürödtek egykori dicsőségükben, ahelyett, hogy átadták volna valóban maradandó tapasztalatukat, tudásukat.

Versenyzővel is járt így, s valamennyi eset megviselte. Persze igyekezett nem mutatni, többé-kevésbé sikerrel. Akik ismerték, azoknál inkább kevésbé. De ment tovább az útján, csendes, de meggyőződésből fakadó következetes erőszakosságával elérte, hogy ne a sportágban uralkodó kényelmes nézet („A vívás kiegészítő sportja a vívás”) uralkodjon a Dózsa György úton, hanem törődjenek a kondíciójukkal is a gyerekek – fussanak például. Meg egyébként is. Idézem, hogy érthetőbb legyen: „Belépésemmel a vívósportba azonnal megkezdődtek a mindenkivel való vitáim. Vezetőség, edzők, versenyzők. Én öttusaszemmel néztem, azt vettem természetesnek, amit a mi köreinkben megszoktam. Nálunk az alap mindig az elvégzett munka volt. Annak szükségességét soha senki nem kérdőjelezte meg. Sem edző, sem versenyző.”

Lett eredménye a következetességének, aki nem hiszi, lapozza fel az évkönyveket, ez itt nem a dicsőséglista helye. Az emlékezésé.

Például arra, hogy Nagy Tímea első olimpia aranyának időpontja 2000. szeptember 17. – Móna István akkor lett hatvanéves. A sydneyi játékok előtt rávette versenyzőjét, hogy a felkészülés előtti szünetben ne csak pihenjen – fusson is. Így is lett, meg úgy, hogy Móna véleménye szerint az „egyetlen, megfelelően felkészült vívóversenyző volt” az olimpián. És aki, alighogy feldobálták a levegőbe a többiek, hirtelen otthagyott csapot-papot, odarohant hozzá, s fülig érő szájjal kiáltotta: „Boldog születésnapot, Pisssssta bácsi!” A történethez tartozik, hogy utána egy vendéglőben ünnepelték meg a sikert, ahol nem kellett fizetniük. „Csak nem fogad el pénzt egy újdonsült olimpiai bajnoktól...?” – érvelt. Vagányság. Mert az is volt benne jócskán.

Ami sohasem ment a komoly dolgok rovására. A családi élet nálam magánügy, ám itt azért megemlítendő, hogy nevelt fia, Kulcsár Krisztián sikereiben is (fő)szerepe volt, nem csupán a páston, egyébként is hatott rá, mint mindenkire a környezetében, aki fogékony volt arra, ami áradt belőle, vagy amit éppen eltitkolni igyekezett. Nekem örökké „a mónapista” lesz, már csak azért is, mert – tartozom neki. Sajnos. Mielőtt bement a kórházba, megígértette velem, hogy főzök neki egy jó paprikás krumplit. Szalonnán. Kolbásszal. Sok hagymával, hogy ne csupán szaftja, szottya legyen. Persze hogy megígértem, s noha az égiek akarták másként, mindig az adósa leszek. A hetvenedik születésnapja előtt ment el úgy, hogy – itt maradt.

Nagy Tímea persze nálam sokkal jobban megfogalmazta ki volt ő: „Önfejű, akarnok, makacs, rendíthetetlen, bárdolatlan, figyelmes, érzékeny, udvarias, nagylelkű... Kíméletlen ellenség és megbízható barát. Egy igazi »nehézember«, aki megérdemli azt a sok szeretetet, amit azoktól kap, akik igazán ismerik őt.”

Nagyképűbb pillanataimban ezzel hízelgek magamnak.

Jó rá emlékezni.

2020.09.26 00:03:38

Egyéb egyéni SZÖLLŐSI GYÖRGY

NS-VÉLEMÉNY. A két brand sikertörténete akkor fonódott össze először.

2020.09.23 20:31:55

Egyéb egyéni N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Szerettem volna hinni március-április fordulójának főbekólintó napjai táján – naiv módon persze –, hogy az élet hajszolására kondicionált ember megáll, s néhány pillanatig gondolkozik legalább.

2020.09.22 22:24:13

Egyéb egyéni MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Már elnézést, de gépiesített sportolókat vagy hús-vér embereket akarunk-e látni? Sokak szerint itt a vége, itt kellene megállni. Csak még nem jutottunk el addig a pontig, amelyen túlról már nem lehet visszatérni.

2020.09.21 11:36:35

Egyéb egyéni SZABÓ GÁBOR

A helyi lapok pedig nem válogattak a címekben:     „A sport megcsúfolása”, „Merénylet a versenyzők ellen”.

2020.09.20 21:45:37

Egyéb egyéni S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Az emberiséget sakkban tartó koronavírus-járvány miatt orvosilag ellenjavallt a meccsek előtti és utáni kézfogás is.