Öttusa-vb: Marosi és Kasza a 13. helyen az úszás után

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.03. 11:42
Marosi Ádám és Kasza Róbert is a várakozásnak megfelelően úszott a berlini öttusa-világbajnokság pénteki hagyományos versenyében, amelyben már olimpiai kvótát is osztanak.

Kasza 2:01.07, Marosi 2:01.16 perc alatt teljesítette a 200 méteres távot az Olimpiai Park nyitott 50 méteres medencéjében, s a két eredmény egyformán 337 pontot és 13. helyet ért.

Az egyiptomi Amro el-Geziri és a brit James Cooke lépett el a mezőnytől, előbbi 351, utóbbi 347 ponttal áll az első szám után. Egy pont a verseny végén sorra kerülő kombinált számban egy másodpercnek felel meg, azaz a lovaglás után a legjobbhoz képest mindenki annyival később indul, amekkora a ponthátránya.

Az úszást követően harmadik helyezett dél-koreai Hvang Vu Dzsinnek már csak öt pont az előnye a magyarokkal szemben.

A legjobban a második szám, a vívás „fizet”, ebben ugyanis hat pontot ér egy győzelem, ráadásul az adott asszóját megnyerő vívó gyakorlatilag az ellenfelétől veszi el a pontot.

A verseny a korábban megszokottól eltérő lebonyolításban zajlik: a vívás nem az első, hanem a második szám. Ennek oka, hogy ez a tusa most már két részből áll. Először teremben zajlik a körvívás, amikor mindenki mindenkivel összecsap, majd már a lovaspálya mellett felállított páston folytatódik a bónuszvívással, többletpontokért. Ebben az utolsó helyezett mérkőzik meg az előtte állóval, a győztes maradhat a páston a következő ellenféllel szemben, és ez így folytatódik addig, amíg a körvívásban győztes is pástra lép. A bónuszvívásban minden győzelem egy pontot ér.

Ezt követően lesz a lovaglás, és a végén a kiírás szerint 18.30-kor a lövészetekkel kombinált 4x800 méteres futás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik