Olimpia: kedden döntenek az öttusa sorsáról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.11. 16:02
null
Londonban volt sikere az öttusának, de lehet, hogy ez nem elég (Fotó: Reuters)
Egy nappal a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának keddi ülése előtt továbbra is a tékvandót és az öttusát tartják a legesélyesebbnek arra, hogy a vezető testület javaslata alapján kikerül a 2020-as nyári játékok programjából. A vb Lausanne-ban ugyan csak előterjesztést tesz, ám kevéssé valószínű, hogy a NOB közgyűlése szeptemberben, Buenos Airesben ezt majd felülírja.


A végrehajtó bizottság május végén, Szentpéterváron akár még vissza is helyezheti a műsorba a most kikerülő sportágat (erre a lehetősége megvan), ugyanakkor nem tűnik életszerűnek, hogy három hónap múlva alapvetően másként ítéli majd meg a helyzetet, és nem a hét új pályázó – a vusu sportos változata, a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate és a wakeboard, valamint a 2008 óta a programban nem szereplő, ezúttal közösen jelentkező baseball és softball – közül választ majd egyet.

A nemzetközi hírügynökségek a vb-ülést beharangozó írásaikban egyaránt az öttusát és a tékvandót látják a legveszélyeztetettebb helyzetben lévőnek, ugyanakkor az AP szerint az asztalitenisz, a birkózás és a tollaslabda körül is vannak kérdőjelek. A 2016-os riói olimpiára felvett rögbi és golf nem lehet kieső.

HARC A MILLIÓKÉRT
Az ötkarikás műsorban lévő sportágak nemzetközi szövetségei nagyvonalú juttatásban részesülnek a NOB-tól, amely 375 millió dollárt osztott szét közöttük a tavalyi, londoni játékokra való felkészüléshez. Ez az összeg a jövőben várhatóan 475 millióra emelkedik.
A NOB a támogatás összegétől függően négy osztályba sorolja a sportágakat, a legtöbb pénzhez, 35.77 millióhoz az atlétikai szövetség jut. A második „kasztba" tartozik többek között a
csúcshonoráriumról önként lemondott labdarúgás, amely 18.73 millióval számolhat. Az öttusa – 13 másik sportággal együtt – a legalsó csoportba tartozik, itt 11.19 milliós támogatásról van szó.
„A támogatásunk nélkül a legtöbb olimpiai sportág szövetsége működésképtelen lenne" – ismerte el Jacques Rogge NOB-elnök.

A testület 15 tagja a NOB programbizottsága által készített jelentésre támaszkodhat, amelyben valamennyi olimpiai sportágat értékelték 39 szempont alapján. Ebben az átfogó jelentésben adatok szerepelnek többek között a sportágak versenyeinek látogatottságáról, globális lefedettségéről, a fiatalok körében mért népszerűségéről, televíziós nézettségéről vagy éppen doppingellenes rendszeréről.

A jelentésben nem állítottak fel sorrendet, ám az AP több, neve elhallgatását kérő NOB-tagtól úgy értesült, hogy az öttusa számos kategóriában alacsony pontszámot kapott.

A végrehajtó bizottság határozata ennek ellenére nem borítékolható előre, miután a tagok nem csupán a jelentésben foglaltak alapján döntenek majd. Thomas Bach, a NOB alelnöke például kijelentette, hogy szerinte komoly, érzelmektől átfűtött vitára van kilátás.

A hazai sikersportok közé tartozó öttusa korábban mindig sikeresen lobbizott. A versenyeket jó ideje már egyetlen nap alatt bonyolítják le, a legutóbbi ötkarikás programrevízió óta pedig megjelent a lézeres lövészettel kombinált futószám, sőt már újabb terv is körvonalazódott: a 2016-os játékokon egy helyszínen, öttusastadionban lennének a versenyszámok, melyeket nézőként egy helyről lehetne végigkövetni. Az is a sportág melletti érv lehet, hogy Londonban nagyon sikeres versenyeket rendezett, a lovaglás és a kombinált szám helyszínén húszezren ültek a lelátókon, és sok pozitív visszajelzés érkezett.

„Ha eltávolítanak bennünket az olimpiai műsorból, akkor Pierre de Coubertin báró örökségét rombolják le" – fogalmazott Klaus Schormann, a sportág nemzetközi szövetségének német elnöke arra utalva, hogy az öttusa a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első vezetőjének ötlete nyomán alakult ki.

A NOB végrehajtó bizottságának álláspontjáról a közgyűlés szavaz szeptember 7-én, Buenos Airesben. Akkor és ott jelölik majd ki a bő hét év múlva esedékes olimpia rendezőjét is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik