Olimpia 2024: a francia elnök garantálja a játékok biztonságát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.02. 16:49
Párizsi rendezés esetén Francois Hollande francia elnök garantálja a 2024-es olimpia biztonságos megrendezését.

Az államfő és Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke vasárnap az Elysée palotában tárgyalt egymással. Hollande emlékeztetett, hogy országa a közelmúltban nemcsak a labdarúgó Európa-bajnokságnak, hanem körülbelül negyven további világversenynek is otthont adott.

Hozzátette: ezeknek az eseményeknek a sikeres lebonyolítása is bizonyítja, hogy rendelkeznek a szükséges szakértelemmel, és képesek garantálni a megfelelő biztonságot. „Ez a legfontosabb számunkra, mindenki tudja, miért” – mondta.

Franciaországban az elmúlt húsz hónapban több terrorakció is történt. Tavaly novemberben Párizsban 130-an, idén júliusban Nizzában 84-en haltak meg a támadásokban, ezért továbbra is rendkívüli biztonsági intézkedések vannak érvényben. Hollande úgy fogalmazott: a világ minden bizonnyal nyolc év múlva is veszélyes lesz, ezért egyetlen országban vagy fővárosban sem gondolhatják, hogy nem kell hasonló problémákra számítaniuk.

„Egy ideje már szembe kell néznünk a valósággal, ezért képesek vagyunk védelmet adni egy olyan nagy eseménynek, mint a 2024-es olimpia. A történtek miatt olyan előkészületeket tudunk tenni, amilyet egyetlen más ország sem” – tette hozzá.

Virginia Raggi római főpolgármester múlt szerdán jelentette be, hogy nem támogatja a pályázatot a 2024-es nyári játékok lebonyolítására, majd csütörtökön a városi tanács is a döntés mellé állt, vagyis Budapest mellett már csak Los Angeles és Párizs maradt versenyben, miután korábban Boston és Hamburg is elállt rendezési szándékától. Ennek kapcsán a francia államfő elmondta, hogy a következő évek választásai – például a jövő évi elnökválasztás – egyáltalán nem befolyásolják Párizs kandidálását.

„Biztos vagyok benne, hogy minden elnök folytatni fogja, amit elkezdtünk” – közölte, majd egy különleges ajándékot, az 1924-es párizsi olimpiáról származó zászlót adott a NOB elnökének.

Thomas Bach méltatta a Párizsban eddig elvégzett munkát, leszögezte, hogy a tervek kiválóak és összhangban vannak az Agenda 2020 programmal.

„Gratulálok, amiért a lakosságot a pályázat mögé állították. A sport a legjobb módja annak, hogy egyesítse a társadalom sokféleségét, és ma már egyre fontosabb szerepet játszik az oktatásban és a társadalmi integrációban. A NOB és Franciaország szorosan kapcsolódik egymáshoz, elég csak az olimpiai mozgalom alapítójára, Pierre de Coubertinre gondolni” – mondta a német sportdiplomata.

A NOB jövő szeptemberben, Limában dönt a helyszínről.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik