Oktatás: lezárult egy fejlesztés a Testnevelési Egyetemen

Vágólapra másolva!
2019.02.23. 14:08
null
Mocsai Lajos előadása az egyetemen
Lezárult egy több mint 194 millió forint EU-s támogatásból megvalósított fejlesztés a Testnevelési Egyetemen. A projekt célja az volt, hogy olyan mentális és fizikai egészségtudatosságot fejlesztő módszerek legyenek kidolgozva, amelyeket a szakemberek a kiválasztott célcsoport tagjain „élőben” is tesztelhetnek.

A módszer lényege egy újfajta megközelítés, ami egyszerre épít a sport fizikai jótékony hatásaira, közösségépítő szerepére és a mentális egészségi állapot javítására. Emellett sor került az egyetem digitális tananyagfejlesztésére is, jelentős mennyiségű oktatási segédanyag révén.

„A projekt alapvetően a Fejér megyei Velencén valósult meg – hangsúlyozta Dr. Krizbay-Hangel Katalin szakmai vezető-helyettes: – Itt az egyetem az önkormányzat segítségével először kiválasztotta a tesztközönséget, vagyis olyan sportközösségeket, amelynek tagjai hasonló kihívással szembesülnek: közoktatásban résztvevő, lemorzsolódással fenyegetett diákok, álláskeresők, nyugdíjasok. A bevont célcsoportok tagjai szakértők, mentorok vezetésével olyan gyakorlatokat végeztek, amelyek a fizikai és mentális egészség javításában segítségre lehetnek. Ez egy teszt jellegű mintaprojekt. Hosszú távú hatása abban rejlik, hogy a bemutatott gyakorlatokat, életvezetési megoldásokat a célcsoport tagjai a mindennapjaikban továbbra is használják, sőt példaként mutassák mások számára.”

Foglalkozás gyerekekkel Velencén
Foglalkozás gyerekekkel Velencén

„Ezzel párhuzamosan fel lett dolgozva a témába vágó nemzetközi szakirodalom, valamint az eddigi hazai és nemzetközi jó gyakorlatok, illetve azok tapasztalatai – vette át a szót Dr. Sterbenz Tamás szakmai vezető: – Továbbá elkészült az elméleti hátteret bemutató részletes módszertani tanulmány és a konkrét fizikai gyakorlatokat, példákat bemutató, úgynevezett gyakorlatok tárháza. Ezek olyan használható háttéranyagok, amelyeket reményeink szerint a későbbiekben más intézmények is használni tudnak szakmai munkájukhoz. A munka további részeként elkészült száznégy darab oktatási segédanyag, amivel az egyetem hallgatói szolgáltatási köre is jelentősen bővült.”

A projekt vezetője Szász Tibor volt.

„Reméljük, a pilot projektben bemutatott módszerek iránymutatást adnak az egyéni problémák megoldására, problémamegoldó készségek javulására és megváltozik a célcsoport tagok, közvetetten a tágabb nyilvánosság egészségmagatartása és egészségtudatossága – mondta. – Abban bízunk, hogy beépül a köztudatba a mentális és fizikai egészség kezelésének integrált módja, amiről ez a projekt szól.”

A Széchenyi 2020 program keretében támogatott, EFOP-5.2.5-18-2018-00012 számú projektről bővebb információt a Testnevelési Egyetem honlapján (www.tf.hu) olvashatnak.

A mentorképzés
A mentorképzés

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik