Női asztalitenisz BL: győzött első mérkőzésén a Szekszárd

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.28. 21:01
Győzelemmel mutatkozott be a női asztalitenisz Bajnokok Ligája 2016–17-es szezonjában a Szekszárd AC csapata, amely pénteken 3:1-re nyert vendége, a török Bursa Büyüksehir Belediyespor ellen.

Az első meccsen a házigazdák orosz légiósa, Mihajlova viszonylag könnyedén verte Kulakcekent, majd miután a szingapúri Lin Je egy szettet vesztve ugyancsak felülkerekedett a fehérorosz Privalován, már 2:0-ra vezetett a Szekszárd.

Ahogy az várható volt, a harmadik párharc után szépített a török csapat, a múlt heti, budapesti Európa-bajnokság egyéni aranyérmese, a kínai származású Hu Melek ugyanis könnyedén megverte a Tüskecsarnokban párosban harmadik Madarászt.

Következett a Mihajlova–Privalova összecsapás, amely aztán el is döntötte az mérkőzést, az orosz játékos ugyanis második találkozóját is megnyerte, mégpedig négy játszmában, így kialakult a 3:1-es végeredmény.

Ez volt a Szekszárd első meccse a csoportban, amelynek harmadik tagja az ALCL TT Grand-Quevilly. A francia gárda a trió első mérkőzésén 3:1-re nyert Törökországban. A tolnai együttes jövő pénteken Franciaországba látogat.

„Szerintem a törökök csoportharmadikként át akarnak majd kerülni az ETTU-kupába, mert ott több esélyük lesz. Ez indokolhatja, hogy Hu Meleket csak a harmadik helyre írták ma be – mondta az MTI-nek Türei Ferenc, a magyar csapat vezetője. – A jövő héten a franciák ellen szerintem jó esélyünk lesz, bár egyelőre nem tudjuk, hogy a tőlünk igazolt svéd-kínai Li Fent játszatják-e majd. Mindenesetre mi nyerni megyünk, szeretnénk továbbjutni a csoportunkból.”

A három gárdából az első két helyezett jut majd a negyeddöntőbe.

NŐI ASZTALITENISZ BL
C-csoport
Szekszárd AC–Bursa Büyüksehir Belediyespor (török) 3–1

Polina Mihajlova–Kulakceken Simay 3:0 (1, 13, 6)
Lin Je–Alekszandra Privalova 3:1 (–6, 5, 4, 11)
Madarász Dóra–Hu Melek 0:3 (–9, –7, –8)
Mihajlova–Privalova 3:1 (3, –8, 4, 9)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik