Már a negyeddöntőknél tart a Bajnokok Ligája 2011–12-es idénye. Tekintsék át a sorozatot adatbankunk segítségével!
Műkorcsolya: két operáció vár Jevgenyij Pljuscsenkóra
Az előzetesen bejelentett egy helyett két operáció vár Jevgenyij Pljuscsenkóra, az oroszok olimpiai, világ- és Európa-bajnok műkorcsolyázójára.
A 29 éves versenyző a január végén Sheffieldben rendezett Eb-n jelezte, hogy február végén megműtteti sérült térdét, ezért nem vesz majd részt a március végén sorra kerülő nizzai vb-n.
Pljuscsenko az orosz televíziónak szerdán azt nyilatkozta, nemcsak a térdét, hanem a gerincén lévő porckorongsérülését is megoperáltatja, mégpedig – ahogy egész pályafutása során, úgy ismét – Münchenben.
A férfi műkorcsolyázás koronázatlan királya azt tervezi, hogy a rehabilitációs időszak után a 2014-es szocsi olimpiai programján kezd el dolgozni.
Pljuscsenko a 2010-es vancouveri ötkarikás játékok óta első világversenyén indult Sheffieldben, mivel korábban engedély nélkül szerepelt bemutató gálákon, amiért eltiltották. Ezúttal a nemzetközi szövetség (ISU) külön hozzájárulásával léphetett jégre, s meg is nyerte a férfiak küzdelmét.




