KEK 2020: rekordszámú résztvevő az összmagyar kupán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.10. 22:17
null
Fotó: kek.elte.hu
A XI. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját a „Sport határok nélkül” jelmondattal rendezte meg az ELTE sportegyesülete, a BEAC. 94 csapat több mint 1300 sportolója és 20 egyéni sportoló vett részt az eseményen. A budapesti és vidéki egyetemek mellett többen érkeztek Erdélyből, a Vajdaságból, Kárpátaljáról és a Felvidékről – olvasható a kek.elte.hu-n.

 

Ahogy arról beszámoltunk, az idei KEK a BEAC–MAFC nagypályás futballmérkőzéssel kezdődött március elsején. Az ünnepélyes megnyitón, március ötödikén többek között Kövér László házelnök, a Kárpát-medencei Egyetemek Kupájának fővédnöke is megjelent, és hangsúlyozta: a sport az emberi minőséget állítja előtérbe és a sporton keresztül megéljük, hogy a magyar összetartozás számára nincsenek határok.

Az idei KEK-en az asztalitenisz mellett szintén jelen volt a futsal, a kosárlabda és a röplabda is, az egyes versenyek eredményeiről bővebben IDE KATTINTVA olvashatnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik