HIRDETÉS
HIRDETÉS
MALONYAI PÉTER
MALONYAI PÉTER
2018.11.24 23:19 Frissítve: 2018.11.25 00:31

Első randevú – Malonyai Péter publicisztikája

HIRDETÉS

 

Mindössze két sprinter, Calvin Smith és Robson da Silva nem volt minimum gyanúsított pályafutása során doppingügyben a szöuli olimpia százas döntőjének nyolc résztvevője közül. Smith az érdekesebb, mert a lebukó Ben Johnson és a győztesnek kihozott Carl Lewis mellett szintén futott világrekordot (1983: 9.93). A sport általános értékei (esélyegyenlőség) szerinti méltatlan jelenének összefüggéseiről Moncz Attila már megemlékezett ezeken a hasábokon (A csendes futó – 2018. november 14.), én egy másik oldalról közelítenék.

1988. szeptember 24-én én is ott voltam az Olimpiai Stadion lelátóján. Ha a verseny előtt megkérdezik tőlem, hogy a nyolc futó közül hány él tiltott szerekkel, egyből rávágom, hogy nyolc. Aztán izgatottan vártam a rajtot, s feszülten figyeltem, mi történik száz méteren. Ájultam Ben Johnsontól (9.79), a dopping eszembe sem jutott. Naiv voltam? Inkább az illúzióimra hallgattam. Johnson bukása után és azóta is azt mondogattam, hogy ha majd a verseny, a meccs alatt nem arra figyelek, mi történik a pályán, hanem a kételyeim uralnak, ki kell iratkoznom a sportból, száműznöm kell az életemből.

Igen ám, de honnan az illúzió?

Ami engem illet, a sporttal, szűkebben a futballal való első találkozásomra vezetem vissza. Nyolcéves voltam, amikor 1960 májusában a nagyapám kézen fogott, s kivitt a Szőnyi útra, a BVSC–MTK meccsre. Máig előttem a kép, ahogy felmentünk a lépcsőn, megálltunk a lelátó tetején, és megpillantottam a pályát. A fű zöldjét, a kapufák csíkozását, a vonalak fehérjét, a hat zászlót a játéktér körül. Mondanám, hogy hazaérkeztem, de ez túlzás, inkább találtam valamit, ami kell az életembe.

Előzményei persze voltak, nagyapám rajongott az MTK-ért, én pedig érte, már régóta könyörögtem, hogy vigyen magával meccsre. Igyekeztem is felkészülni, a Népsportból bemagoltam az összeállításokat, az MTK-ét még ma is fújom (Gelei – Palicskó, Sipos, Lantos – Gál, Kovács III – Sándor, Nagy I., Bödör, Molnár, Szimcsák I.), aztán igyekeztem azonosítani a nevet a viselőjével. Kiderült, hogy nagyapám ígéreteit is elmoshatja a futball, a szünetben hiába vártam a beígért nápolyit, na ja, a BVSC 2:0-ra vezetett. Aztán 2:2 lett a vége, az Öreg hümmögött, de nem volt elégedetlen. Még a kérdéseimre is türelmesen felelgetett (volt néhány). Például arra, hogy ki az a Csernai, akiről rengetegszer hallhattam a körülöttünk lévő BVSC-drukkerektől, hogy ha játszana, más lenne a helyzet. Kiderült, hogy a később Tokióban olimpiai bajnok Csernai Tibor az egyik hétközi edzésen egyszerűen lesétált a pályáról, ezért kimaradt a csapatból. Nem értettem az összefüggést, még úgy sem, hogy otthon kezembe nyomta a Népsportot, ám az első meccsrandevú után még nem tudtam mit kezdeni a megfogalmazással: „Cserbenhagyta csapatát (...) ez az elkapatott labdarúgó, aki (...) tévelygéséért nagyon is enyhe, de számára annál elgondolkoztatóbb büntetésben részesült.”

Aztán az esztendők során a játékosok, úgymond, személyes ismerőseim lettek, Sándor „Csikar” és Nagy Pista („Paróka”) egyenesen a kedvencem, Albert Flórián meg a kedvencek kedvence. Biztosan játszottak rosszul is, ám azt én nem vettem észre, ha náluk volt a labda csodát vártam, és meg is kaptam, tátott szájjal nehéz észrevenni a hibákat.

Hamar eljutottam odáig, hogy ne csak a futball érdekeljen. Tévénk nem volt, a meglehetősen kevés közvetítés előtt rendre bekönyörögtem magam a szomszédhoz. Emlékszem egy szombat délutánra, az egyik szobában a család születésnapot ünnepelt, én pedig a másikban a magyar–svéd atlétikai viadalt figyeltem (megmaradt, hogy a magasugrást a békéscsabai Medovarszki János nyerte meg). Néhány évvel később (1965) bérletért álltam sorba a budapesti universiade előtt. A magyar főiskolások 16 aranyérmet szereztek, én pedig pendliztem a helyszínek között, igyekeztem mindenütt ott lenni, ahol magyar siker várható. A legmaradandóbb élményem a pólósoké. Egyrészt ott vívták a Szovjetunió elleni döntőt, ahová naponta edzésre jártam (Margitsziget, Nemzeti Sportuszoda), másrészt több mint háromezren üvöltöttünk a magyar góloknál, s vertük a mellünket, mert persze, hogy „mi” győztünk 5:2-re. Arra emlékszem még, hogy az egyik szovjet pólóst mindannyiszor kifütyülték, amikor nála volt a labda, meg is kérdeztem a mellettem ülőtől, hogy miért. „Hát mert Kalasnyikovnak hívják!” – felelte. Azt már nagyapám magyarázta el, hogy volt egy bizonyos Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov (lásd még: AK47-es gépkarabély), akihez persze semmi köze nem volt szegény Nyikolajnak.

Ezzel beindult a gépezet, hétről hétre sorba álltam a Népköztársaság útján (ma: Andrássy út) a jegyiroda előtt, hogy biztosan ott legyek (szinte) mindenütt. Természetesen volt bérletem a budapesti atlétikai Európa-bajnokságra (1966) is, Varjú Vilmos súlylökőaranyát annak ellenére ugrándozva ünnepeltem, hogy sokat nem láthattam a versenyéből, a bérletem a felső 24-es szektorba szólt (zsebpénzkorlát). A 24-es a törzshelyünk volt, ültem ott olyan (nem a legrangosabb) kettős meccsen (Ferencváros–Ózd 5:0, MTK–Pécs 0:0), amelyen végig, tehát négy félidőn át ömlött az eső, s onnan láttam, amikor úgy nyertünk vb-selejtezőt Ausztria ellen (3:0), hogy az osztrákok nem találták a labdát. (A legenda szerint Eduard Frühwirth szövetségi kapitány a meccs előtti edzésre nem kért labdákat, megteremtendő a „labdaéhséget”.)

Aki pályára lépett, arra tisztelettel figyeltem, elképzelni sem tudtam, amit ma már tudok, tudunk: nem mindig a legtisztább a vetélkedés. Igen, elfogult voltam, és vagyok is, telis-tele illúzióval, legalábbis a versenyek idején – ahogy a szöuli százas döntő kapcsán már említettem.

Az elfogultság egyébként alapvető jegy a drukkernél, ha úgy tetszik, genetikus. Ennek tudható be, hogy kikaphat a csapata, de nincs nála jobb, ezért legközelebb biztosan győzni fog. Ezért büszke, ha a kedvencei közül valaki bekerül a válogatottba, s mondogatja, hogy lecsúszott a lábáról meg rossz volt a passz, ha kihagy egy helyzetet, ha pedig kicselezik, minimum lökött az ellenfél, a játékvezető viszont mindig „ellenünk” fúj. Neki nem jó az iksz, csak a győzelem jár a fejében. Jellemző rá a híres Fradi-dal („Mi akkor is győzünk, hogyha kikapunk”), s a tartalmat vakság intellektuális oldalról, logikai bukfence miatt lebecsülni. Mert a hatalom a rendszerváltás előtt nem csupán azért tartott a futballmeccsek közönségétől, mert nem szerette, ha sokan összegyűlnek egy helyen (tömeg), azért is, mert náluk létezik érzelmekre épülő rendező elv (kedvenc csapat), amely mentén egységes.

Ez az elfogultság valóban erő, bizonyság rá, hogy történhet akármi a háttérben (üzleti szempontok, bundák, vesztegetések), többen vannak, akik kitartanak, mint a hátat fordítók. Nem mellesleg a kiábrándulás szintén érzelmi alapú, elfogultságra, pontosabban előítéletre épül. Akik legyintenek például arra, hogy „magyar futball”, pontos szakmai érvekkel nemigen tudnak szolgálni, leginkább kiábrándulásról beszélnek és arról, hogy jobban szórakoznak a Bécsi út túlsó végéről közvetített meccseken. Meggyőződésükben többnyire tántoríthatatlanok, azért csak „többnyire”, mert a legkisebb siker, a legparányibb esély (Európa-bajnoki részvétel, 2016) elegendő ahhoz, hogy forduljon a kocka.

A sport – a körülményeitől függetlenül – mindig képes csodákra, ezért meggyőződésem, hogy az elfogultság rendre újratermelődik. Első élmények mindig lesznek, eszembe sem jut, hogy csak nekem, az én generációmnak voltak. Ma sincs bennük hiány, csak persze a tartalom más.

Nekem a vízilabdában zseniális olimpiai bajnok Sárosi László mértékadó a témában, aki a felvetésre, hogy ma már nem ugyanaz a margitszigeti uszoda, mint volt egykoron, csak mosolygott. „Dehogynem – mondta. – Csak most már nem mi vagyunk a fiatalok.”

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.12.14 00:09:01

Egyéb egyéni DEÁK ZSIGMOND

ALAPVONAL. A tét, a kockázat felvállalása mutatta meg Panenka lelkierejét, szakmai nagyságát, s hozta meg hírnevét, mint ahogy Kariusnak is az lett a keresztje, hogy a fél világ látta a szerencsétlenkedését.

2018.12.13 12:24:34

Egyéb egyéni M. D.

Nem csak Phil Taylor hiányzik majd nagyon az Ally Pallyből • Új lebonyolítási rendszer, rekordszámú résztvevő.

2018.12.10 23:12:57

Egyéb egyéni SZÖLLŐSI GYÖRGY

ALAPVONAL. Nálunk sem a hazai futball sajátosságaihoz igazodó, sem a profi világban másutt működő nyugdíjrendszer nem létezik.

2018.12.07 14:36:24

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Év végén is pörög az ingatlanpiac, ám a vásárlással még nincs elkésve. Íme a legfontosabb tippek! (x)

2018.12.03 21:22:38

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A pályázat beadásának határideje: 2018. december 15., szombat éjfél.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS