Dopping: lezárult a spanyol doppingdoktor pere

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.04.02. 17:32
Kedden tartották az utolsó tárgyalási napot a doppingdoktorként elhíresült spanyol Eufemiano Fuentes ügyében, ítélet várhatóan hat héten belül születik.

A kerékpársportot megrázó ügy 2006 májusában robbant ki, amikor egy razzia során számos doppingkészítményt és mintegy kétszáz, vért tartalmazó tasakot foglalt le a rendőrség több madridi lakásban. A per Fuentes és négy társa ellen januárban kezdődött meg egy madridi bíróságon, és olyan versenyzők ismerték el doppingos múltjukat, mint az olasz Ivan Basso vagy az amerikai Tyler Hamilton.

Fuenteséket csak a közegészségügyi szabályok megsértésével, illetve a páciensek egészségének veszélyeztetésével tudták megvádolni, mivel hét évvel ezelőtt Spanyolországban még nem voltak érvényben olyan törvények, amelyek a doppingra vonatkoztak volna.

„Nem értek a joghoz, nem vagyok jogász, de azt tudom, hogy 35 éves pályafutásom alatt soha egyetlen páciensem egészségét sem tettem kockára" – mondta kedden Fuentes.

Az 58 éves orvos korábban arról is beszélt a bíróság előtt, hogy nem csupán kerékpárosok voltak az ügyfelei között, labdarúgókkal, teniszezőkkel, atlétákkal és bokszolókkal is kapcsolatban állt. Újságíróknak márciusban azt is jelezte, hogy esetleg hajlandó lesz közölni összes páciensének a nevét.

Ítéletet várhatóan hat héten belül hoz a bíró, és arról is határoz majd, hogy eleget tesz-e a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kérésének, nevezetesen engedélyezi-e a megtalált, vért tartalmazó tasakok kivizsgálását a WADA-nak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik