Dopping: botrány – évekre kizárhatják az egyiptomi súlyemelőket

Vágólapra másolva!
2017.06.16. 11:55
Akár két évre kizárhatják Egyiptomot a Nemzetközi Súlyemelő-szövetségből (IWF) azt követően, hogy az afrikai ország öt tinédzser versenyzője is tiltott szerekkel bukott le.

Az IWF közleménye szerint tavaly decemberben Kairóban az ifjúsági és junior-világbajnokságon a 17 éven aluliak közül négy lány és egy fiú volt érintett, ráadásul a gyengébbik nem képviselői közül ketten is 14 év alattiak voltak. Ezen az eseményen egyébként további két húszesztendős egyiptomi is szteroidokat használt.

Az eset kapcsán az Egyiptomi Súlyemelő-szövetség nemzetközi összeesküvést emleget, ugyanakkor egyelőre ezzel kapcsolatban semmiféle bizonyítékot nem tudott felmutatni.

Az IWF közleményében jelezte, hogy amíg nem zárják le az ügyet, nem kommentálják többet a hírt. A 2000 óta Aján Tamás által irányított szervezetnek az elmúlt időszakban számos hasonló üggyel kellett megküzdenie.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke arról számolt be a szervezet múlt pénteken tartott végrehajtó bizottsági ülését követően, hogy a súlyemelést ki is zárhatják a 2024-es játékokról, amennyiben az IWF idén decemberig nem dolgoz ki hatékony programot a dopping elleni harcra.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik