Darts: Van Gerwent és Wrightot is „szétdobta”, Price megvédte címét

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2019.11.17. 23:16
null
Gerwyn Price megvédte címét a Grand Slam of Dartson (Fotók: PDC)
Ez parádé volt! Az egykori rögbis, a walesi Gerwyn Price nyerte meg az idei Grand Slam of Dartsot – is. Ugyanis tavaly is ő győzött ezen a versenyen, ám igencsak ellentmondásos körülmények között, emlékezetes – emlékezetesen botrányos – mérkőzésen a kétszeres világbajnok Gary Anderson ellen. Nos, most nem volt mese, semmi negatív mellékzönge, csupán „űrdarts”.

A délután már sejtetett valamit. Merthogy a Gerwen–Gerwyn elődöntő utóbbi javára dőlt el elképesztő színvonalú meccsen, mindkét játékos részéről 100 feletti körátlaggal, 16–12-re. Történelmi siker volt ez Price számára, ugyanis még sosem győzte le a világelső Michael van Gerwent hivatalos dartsmeccsen. A huszadik alkalommal futott neki a nagy feladatnak, az első 19 próbálkozás 18 vereséget és egy döntetlent hozott – de már érett ez a diadal. A remi is az idén született, az utóbbi négy holland siker pedig ebben a párharcban egyaránt a lehető legminimálisabb, egylegnyi különbséggel született meg. Most ugye néggyel nyert Price, amit a jó (16/30, 53%) kiszállózásának köszönhetett, a tömeg egy kicsivel a 12 darab maximális kört, vagyis 180-at dobó Mighty Mike-nak ment jobban. De íme az újabb bizonyíték, hogy nem ez az elsődleges.

VÉGSŐ ÚJABB REMEKLÉSE

Miközben az első számú sportági szervezet, a PDC a Grand Slam of Darts lázában égett a héten, a második számúnak tekinthető BDO keretein belül is fontos versenyre került sor: az A-kategóriás Czech Openre Prágában, sok magyar indulóval. A legjobb eredmény ismét Végső János nevéhez fűződött, aki november eleji remeklése, a Hungarian Classic megnyerése és a Hungarian Masters negyeddöntője után újabb értékes ötödik helyezést ért el, hét győzelmet követően csak a kilencszeres BDO-vb-résztvevő, kétszeres negyeddöntős Paul Hogan tudta megállítani a legjobb nyolc között, amivel újabb 20 értékes világranglistapontot szerzett. A hölgyek között Bósza Emese szerepelt a legjobban a mieink közül, aki kilencedik lett, illetve Csombok Krisztina döntőt játszhatott a péntek esti bemelegítő versenyen.

A döntőben Peter Wright volt az ellenfele, aki egyrészt az időben első elődöntőben viszonylag simán intézte el Glen Durrantet 16–11-re, másrészt épp arról híres, hogy óriási tömeget tud dobni (híven tanúskodik erről idei világrekordja, a 123.5, ami a legmagasabb átlag, ami valaha televízióban élőben közvetített meccsen született). De most labdába sem rúghatott Price mellett.

Szenzációsan kezdett a walesi, sokáig a 120-as átlagot ostromolta, 7–3-as vezetése után azonban a Snakebite becenévre hallgató skót megpróbálta szorossá tenni a finálét, és egyet visszabrékelve feljött 7–5-re. Ám innen nyolc leget húzott be sorozatban Price, Wright csak 15–5 után tudott nyerni még egyet – esélye sem volt, megesett, hogy majdnem 20 pont volt a különbség a két játékos körátlaga között. Price még a 20. legben is 110 felett volt…

Nagyon jól kezdte az évet a darts jégembere (ahogy Kimi Raikkönen a Formula–1-ben, Gerwyn Price ebben a sportágban birtokolja az Iceman becenevet), aztán némi erőgyűjtést követően újabb szintet lépett, és ahogy most játszott, azzal bizony a közelgő világbajnokságon is esélyessé lépett elő.

A világranglistán pedig a harmadik helyre – sőt, hamarosan második lehet.

GRAND SLAM OF DARTS (WOLVERHAMPTON)
DÖNTŐ
Gerwyn Price (walesi, 5.) (107.86)
–Peter Wright (skót, 7.) (96.28) 16–6

ELŐDÖNTŐ
Michael van Gerwen (holland, 1.) (101.91)–Gerwyn Price (walesi, 5.) (100.73) 12–16
Peter Wright (skót, 7.) (97.34)
–Glen Durrant (angol) (94.28) 16–11

A NEGYEDDÖNTŐKRŐL IDE, A NYOLCADDÖNTŐKRŐL IDE, A CSOPORTMÉRKŐZÉSEKRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT BŐVEBBEN!

Gerwyn Price és két kislánya a trófeával
Gerwyn Price és két kislánya a trófeával
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik