Burnley, Budapest, Milánó, Miami – a kalandozó riporter mesés állomásai

Vágólapra másolva!
2020.02.10. 20:17
null
Simon Evans otthonosan érzi magát a világ legtöbb stadionjának sajtópáholyában
A Reuters korábbi budapesti tudósítója – jelenlegi angliai vezető futballszakírója – az Eb-esélyekről, a magyar futball romantikájáról, a golf varázslatáról. Interjú Simon Evansszel, aki hazajár Budapestre és kiválóan beszél magyarul.

 

– Mit remél az angolok futball­válogatottól az idei Európa-­bajnokságon?
– Jó esélyekkel várhatjuk a kontinensviadalt, bár Harry Kane és Marcus Rashford sérülése nem jött jókor. De ha idejében visszatérnek, még az is előfordulhat, hogy a kényszerszünet jót tesz nekik, s kipihenve vághatnak neki az Eb-nek. A selejtezőben remekelt az együttes, szerintem a mostani csapat az oroszországi vb-n negyedik helyen végző gárdánál is erősebb. Ebben jelentősek az érdemei Gareth Southgate szövetségi kapitánynak, akinek határozott szakmai elképzelései vannak arról, milyen stratégiával lehet a legeredményesebb a válogatott.

– A Premier League csapataiban olykor mutatóban találni angol futballistát. Mi a titka, hogy mégis felnőtt egy új, ígéretes generáció?
– Én magam sokat kritizáltam a légiósok áradatát, szívesen láttam volna valamiféle kvótát. Mások viszont azon az állásponton voltak, hogy akik érettek a feladatra, úgyis kiharcolják maguknak a helyet, s még jót is tesz nekik a konkurencia. Úgy tűnik, nekik volt igazuk. Itt van például Dominic Calvert-Lewin esete. Tagja volt az U20-as világbajnok csapatnak, de az Evertonnál eleinte kispadozott. Kétszer is kölcsönadták alacsonyabb osztályba. Aztán Carlo Ancelottitól megkapta a lehetőséget, s élt vele. Ugyanez a helyzet Tammy Abrahammel a Chelsea-nél, igaz, neki szerencséje volt, hiszen a londoniakat kizárták az átigazolásból, Frank Lampard pedig e kényszerhelyzetben bátran nyúlt a fiatalokhoz.

– Miként fogadják a szurkolók az angol fiatalok előretörését?
– A Chelsea jó ideig nem volt szimpatikus az átlagdrukkernek az erős külföldi befolyás miatt: orosz tulajdonos, külföldi edző, rengeteg légiós. Mostanra változott a helyzet, sokak tetszését elnyerte, hogy Lampard bátran beveti a fiatalokat. Más kérdés, hogy akinek klubkötődése van, azt elsősorban az érdekli, hogy nyerjen a kedvenc csapata. Ezzel együtt nem egészséges, ha háttérbe szorul a tradíció. Az ősszel jártam Olaszországban a milánói derbin; a két csapat kezdőjében három-három olasz kapott helyet. Az AC Milan a kilencvenes évek sikersorozata idején is szerepeltetett légiósokat – Andrij Sevcsenkót, Clarence Seedorfot, Rui Costát, Kakát –, de megvolt az olasz gerinc Paolo Maldinivel, Alessandro Costacurtával, Andrea Pirlóval, Gennaro Gattusóval. Az egészségesebb mix volt.

Simon Evans interjút készít Hosszú Katinkával
Simon Evans interjút készít Hosszú Katinkával

Visszatérve az Eb-re. Hányadik kontinensbajnokságára készül tudósítóként?
– Először a 2000-es belga-holland közös rendezésű tornán vettem részt, s ott voltam 2004-ben Portugáliában is. A 2008-as Európa-bajnokságról lemaradtam, akkoriban krikett­anyagokat küldtem a Karibi-térségből, de 2012-ben és 2016-ban megint tudósíthattam, azaz most jön az ötödik Eb-m. A terv az, hogy a Reuters tudósítójaként az angol válogatottat követem, de az is lehet, hogy átugrom Glasgow-ba néhány meccsre.

– Ha szabadon választhatna, melyik eseményen riporterkedne?
– A Masters Golf-tornán a Georgia állambeli Augustában. Remélem, nem érti senki félre, de bármilyen rangos világeseményen veszek részt – legyen az futball-vb-döntő, olimpia vagy a Super Bowl –, jobbára marad bennem apró hiányérzet. Az esetek jó részében nem ezek a legjobb hangulatú és a legmaradandóbb sportélményt adó események. Augusta viszont maga a tökély. Már a tévéképernyőn át is lenyűgöző a helyszín, de élőben van egy olyan plusz varázsa, amit nehéz szavakba foglalni. Mi, angolok erre azt mondjuk: magic.

– Miként lehet élvezetesen beszámolni egy golfviadalról?
– Óriási kihívás, főleg hírügynökségnél, hiszen folyamatosan kell küldeni az aktuális állást és a statisztikát, s a program reggel hattól este nyolcig tart, négy napon át. Az ember időnként kénytelen beülni a sajtószobába, s ezzel persze oda a varázs. Sokkal jobb testközelből figyelni az eseményeket. Az akkreditációm feljogosít arra, hogy a nézőknek kifeszített kötélen belülre lépjek, s néhány méterről figyelhessem a versenyezőket. Tiger Woods ütéseit élőben nyomon követni megfizethetetlen élmény és privilégium!

– Eszerint a golf a szíve csücske?
– Az igazi szerelem a krikett; ezt játszottam is magasabb színvonalon. Hat esztendőt éltem Magyarországon, nyolcat Olaszországban, remek évek voltak, de a krikett rettentően hiányzott. Amikor Miamiba kerültem át, a Karibi-szigetek sportja tartozott hozzám, és tizennégy év szünet után rögvest belecsöppentem egy vb-be. Elsőre kicsit ijesztő volt, hiszen majd' másfél évtizedre teljesen kiestem a sportágból, ám végül remek élmény lett.

Az akkor a Bayernt edző Carlo Ancelottival
Az akkor a Bayernt edző Carlo Ancelottival

– S a futball?
– Szorosan ott van a krikett mellett. Annak idején Angliában diákként telente futballoztunk, áprilisban pedig indult a krikettidény. Olykor összecsúszott a kettő.

– Még egyszer ugorjunk vissza az idei Eb-hez. Mit vár a magyar válogatottól?
– Bízom benne, hogy sikerül kvalifikálnia. Nem lesz könnyű nyerni Szófiában, de képesnek tartom rá a csapatot, s akkor az utolsó vizsgára már a Puskás Arénában kerülhet sor. A 2016-os, országos eufóriát hozó Eb-szereplést látva azt gondoltam, ez lesz a magyar labdarúgás újjászületésének kezdete, de azt hiszem, ez nem következett be, igaz nem láttam valamennyi selejtező meccset.

– Milyen benyomásokat szerzett a futballunkról a magyarországi hat éve alatt?
– Az egyetem befejezését követően, 1993-ban kalandvágytól vezérelve kerültem Budapestre; Angliában akkoriban nehéz volt a gazdasági helyzet. Magyarországról tanultam a politikatörténeti tanulmányaim során, s egy brit barátom hívott ide. Angolt tanítottam, és hobbiból írtam a Budapest Week hetilapnak. Az áttörést a Fradi BL-szereplése hozta el. A Reutersnek minden meccsről tudósítania kellett, de errefelé nem volt futballban jártas munkatársa. Így kerültem képbe. A londoni szerkesztőnek tetszettek az anyagaim, s az 1998-as vb-re – „kelet-európaiként” – beválogattak a Reuters csapatába. A horvátokat kísérhettem, akik bronzérmesek lettek, s a délszláv háború után amúgy is érdekesek voltak. Ekkor kaptam az ajánlatot, hogy legyek főállású olaszországi tudósító.

– Angol szemmel milyen volt az itteni futball?
– A rendszerváltás utáni évek nem voltak könnyűek a magyar sportnak sem. Az infrastruktúra lepusztult, számomra mégis volt némi romantikája – nem biztos, hogy ezt a magyar szurkolók is érezték… Nem zavart a színvonal, hiszen az én csapatom otthon a Burnley, amely gyerekkoromban a harmad- vagy negyedosztályban porosodott. A játék színvonala nálunk sem verdeste az eget, s nemigen volt telt ház a Turf Moorban. Ilyen előzmények után egy Fradi–Újpest nekem is nagy eseményt jelentett. Most már, hogy újra Angliában élek, s az Anfield Roadra meg az Old Traffordra járok tudósítani, sokkal élesebb a kontraszt.

– Hogyan lesz az ember Burnley-szurkoló?
– Elsősorban úgy, hogy Burnleyben születik, miként én is. A városban a szürke hétköznapokon is a csapat mezét viselik az emberek. Az utcán, a bevásárlóközpontban gyakran felbukkan a bordó-világoskék kombináció. Az ok roppant egyszerű: ezt a kilencvenezres települést még az átlag angol sem ismerné, ha nem lenne a futballcsapata. Kétszer, 1921-ben és 1960-ban voltunk bajnokok, a legkisebb angol városként.

A golf állócsillagával, Tiger Woodsszal
A golf állócsillagával, Tiger Woodsszal

– A lokálpatriotizmus lenne a magyarázat az angolok töretlen futballimádatára?
– E furcsa világban, amelyben élünk, kevés közösségi hely van, ahol az emberek összejöhetnek. Az angolok nemigen járnak templomba, a pubok sem azt a szerepet töltik be, mint hajdanán, a munkahelyek átalakultak. A stadionokban viszont ugyanúgy össze lehet jönni, mint ötven vagy száz éve, egy közösséghez lehet tartozni, mint nagyapáink, dédapáink korában – ugyanazt a sálat viseljünk, ugyanazon bosszankodunk, ugyanannak örülünk. Az eredmény gyakran nem is lényeges. Burnley közelében található Rochdale. Az ottani csapat a harmad- és negyedosztály között ingázik, a szurkolóit biztos nem a sportélmények vonzzák a Spotland Stadionba, mégis hűségesek a klubhoz.

– Budapest, Milánó, Miami – Burnley mellett hol érzi magát otthon?
– Magyarországon feltétlenül. Amikor először Budapestre jöttem, kevés volt errefelé a külföldi, s aki tanult magyarul, mint én, s igyekezett beilleszkedni, azt jó szívvel elfogadták. E barátságok máig megmaradtak. Olaszországban kedvesek az emberek, de mindig éreztették velem, hogy csak vendég vagyok. Miamiban mindenki külföldi, ám éppen ezért nehéz igazán mély kapcsolatokat kialakítani. S ott van még nekünk Erdély, ahová szintén el-ellátogatunk, mert Emese, a feleségem brassói. Azt is el tudnám képzelni, hogy ott töltsük a nyugdíjas éveinket.

– Még mielőtt nyugalomba vonul: milyen szakmai tervei vannak?
– Tizenhárom éve jelent meg a könyvem, a Rough Guide to European Football. Félig utazási anyag, félig focitörténelem. Azóta szerettem volna írni a Milanról, a Super Bowlról és más témákról, de a hírügynökségi munka mellett nem könnyű időt szakítani. Márciusban leszek ötvenéves, remélem, a következő tíz esztendőben olyan munkaritmusom alakul ki, hogy letehetek néhány kötetet az asztalra. A könyvírás hasonlít az újságíráshoz, mégis másik mesterség.

A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2019-es jubileumi kitüntetésével Csisztu Zsuzsa MSÚSZ-alelnök, Szöllősi György elnök és Sárfalvi Péter helyettes államtitkár között (Fotó: MSÚSZ/Cseh Péter)
A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2019-es jubileumi kitüntetésével Csisztu Zsuzsa MSÚSZ-alelnök, Szöllősi György elnök és Sárfalvi Péter helyettes államtitkár között (Fotó: MSÚSZ/Cseh Péter)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2020. február 8-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik