Borkai a Janics-ügyről, a birkózás helyzetéről és Győrről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.22. 20:30
null
Borkai Zsolt nem kerüli el a vitákat sem, de mindig kulturált hangnemben beszél (Fotó: Szabó Miklós)
A Magyar Olimpiai Bizottság sajtóbizottsága és a Nemzeti Sport szervezésében Borkai Zsolt, a MOB elnöke meglátogatta szerkesztőségünket, és készséggel válaszolt az nso.hu-n az olvasók által feltett kérdésekre, majd interjút adott lapunknak. Szóba került Douchev-Janics Natasa, a birkózás, Győr mint fellegvár és cirka 15-20 milliárd forint is. De vajon téma-e már Rio?



– Nem unatkozott – vajon az utcán is sorjáznak ön felé a kérdések?
– Jellemzően inkább Győrben, ami nem csoda, hiszen polgármesterként is ismernek, a kettős funkció miatt mindig akad valami felvetés. Miután rendszeres látogatója vagyok a sportrendezvényeknek, nem kerülhetem ki a sportra vonatkozó kérdéseket, igaz, nincs is szándékomban, hiszen az őszinte, nyílt kommunikáció híve vagyok.

KÉPES A MEGBOCSÁTÁSRA

– Tényleg meg tudott bocsátani Douchev-Janics Natasának? Örül, hogy Győrben talált otthonra a háromszoros olimpiai bajnok?
Tóth István, Budapest

– Tényleg meg tudtam bocsátani neki. Nem vagyok haragtartó típus, sosem voltam. A véleményemet persze szeretem egyenesen elmondani, de utána, ha úgy alakulnak a dolgok, arra is képes vagyok, hogy másképp lássak, másként értékeljek bizonyos helyzeteket. Ilyen vagyok egyébként a családi életben is: gyorsan és intenzíven tudok veszekedni, de gyorsan is felejtem el ezeket a vitákat. Örülök, hogy Natasa csatlakozott a győri csapathoz, és bár még nem találkoztam vele, úgy tudom, gyorsan beilleszkedett. Nekünk egy kérésünk volt, hogy ha Győrbe jön, akkor életvitelszerűen ott éljen, hiszen van vagy ötszáz fiatal kajakosunk és kenusunk, akik számára Natasa mindennapi jelenléte példa lehet.

– Kedvelik a szurkolók?
– Atrocitás hála istennek nem ért, mindenkivel megtalálom a közös hangot. Persze, előfordult, hogy győri kötődésem miatt kaptam hideget-meleget a lelátóról, de nincs ezzel baj, a vehemencia hozzátartozik a történethez, a sportszerű keretek között természetesen.

–Nem veszi a szívére, ha netán szidják?
– Nézze, a politikusi pálya megedzi az embert, sportvezetőként ráadásul nagyságrendekkel kevesebb negatív élményben volt részem.

– Miről faggatják az emberek?
– Az aktuális témák viszik a prímet, a Janics-ügyben rendre megállítottak, de a birkózással kapcsolatban is sokakkal beszéltem. Ezek a témák a mai napig érdeklik a nagyérdeműt, láthatja, most is kaptam erre vonatkozó kérdéseket.

– Ilyenkor diplomatikus válaszokat ad, vagy elengedi magát?
– Még vitázom is!

– Ad absurdum kiabál?
– Na, azt azért nem. Éles vitákba képes vagyok belebonyolódni, de természetesen kizárólag kulturált hangnemben.

DE VAJON NÉPSZERŰBB LETT-E A LONDONI OLIMPIA UTÁN? SZERET A HÁTTÉRBEN MARADNI? DICSÉRET NINCS, OSTOROZÁS LETT VOLNA? MI ÚJSÁG A TIZENHAT KIEMELT SPORTÁG KÖRÜL? VÁLASZOK ÉS A TELJES INTERJÚ A KEDDI NEMZETI SPORTBAN!

Legfrissebb hírek

Lőrincz Tamás: Meg kell védeni az értékeinket!

Egyéb egyéni
2026.06.02. 08:14

Lőrincz Tamás indul a Magyar Birkózók Szövetsége elnöki posztjáért

Birkózás
2026.06.01. 09:21

Birkózás: lemondott Németh Szilárd, az MBSZ elnöke

Birkózás
2026.05.29. 11:38

Bahrein helyett Kazahsztánban rendezik meg az idei birkózó-vb-t

Birkózás
2026.05.22. 19:01

Ligeti Richárd: Hiszek abban, hogy a munkám eredményes lehet

Birkózás
2026.05.16. 10:11

Feloldották az orosz és fehérorosz birkózók korlátozásait

Birkózás
2026.05.15. 13:58

Vitek Dárius: Próbálok mindig a jelenben maradni

Birkózás
2026.05.09. 10:00

Gyerekként csimpánzok tépték szét az arcát, most Afrika-bajnokságot nyert a 18 éves birkózó

Birkózás
2026.05.05. 10:53
Ezek is érdekelhetik