Barka Emese az 58 kilogrammosok aranyérmese

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.29. 19:50
Címkék
Újabb magyar női birkózó aranyérem a bakui Európa-játékokon. Sastin Marianna után az 58 kilogrammos riválisa, Barka Emese is megnyerte súlycsoportját, miután norvég, orosz, azeri és ukrán vetélytársa sem tudta megállítani. A nap további három magyar szereplője közül Dénes Mercédesz egy-egy győztes és vesztes mérkőzés után még vigaszágra került, ott azonban betusolták, így búcsúznia kellett a versenytől. Szintén két vállal kapott ki a 63 kilogrammosoknál Sleisz Gabriella, aki egy forduló után esett ki. A 75 kilóban Németh Zsanett negyeddöntővel kezdte a napot, ám a spanyol olimpiai bronzérmes annak ellenére, hogy már 38. életévét tölti be idén, meglepte Zsanit és 5:2-re legyőzte és egyben ki is ejtette versenyzőnket.

A versenyA verseny

Újabb női versenynap, újabb magyar aranyérem. Sastin Marianna után riválisa, Barka Emese sem talált legyőzőre Bakuban, az 58 kilogrammosok Európa-játékán. A Vasas világ- és Európa-bajnoki bronzérmese nagyon nehéz sorsolást kapott, ám megoldotta, igaz, a szerencse is mellé állt. Nem a norvég ifjúsági olimpiai, világ- és Európa-bajnok elleni tusgyőzelemre gondolunk a szerencsét nézve, hanem a negyeddöntő mérkőzésére, ami az orosz Európa-bajnok, vb-ezüstérmes Koblova térdsérülése miatt elmaradt. A gyors továbbjutás után az azeri Netreba sem tudta megállítani a kiváló formában versenyző Barka Emesét, így döntőbe jutott. Az esti fináléban az ukrán Eb-bronzérmes Lavrencsuk következett, aki csak megszorítani tudta Emesét, végül 3:2-s magyar győzelmet óriási öröm és ünneplés követett a szőnyegen. A nap további magyar résztvevői közül Dénes Mercédesz a vigaszágon sem tudott javítani, tusvereséget szenvedett török riválisától, míg Sleisz Gabriella és Németh Zsanett egy-egy vesztes mérkőzés után búcsúzott.

A magyar versenyzők mérkőzései:

Nyolcaddöntők:
53 kg:
Dénes Mercédesz - Pepa Dimitrova (bolgár) 10:0

58 kg:Barka Emese - Grace Bullen (norvég) tus 11:4-nél

63 kg:Adela Hanzlickova (cseh) - Sleisz Gabriella tus 5:0-nál
> a cseh versenyző a következő fordulóban svédtől kapott ki 15:5-re, így Gabi kiesett a versenyből

Negyeddöntők:
53 kg:
Anzsela Dorogan (azeri) - Dénes Mercédesz tus 4:0-nál
> az azeri a döntőbe jutásért a moldovai Budut tussal győzte le, így Merci vigaszágas lett

58 kg:Barka Emese - Valerija Koblova (orosz) (az orosz sérülés miatt nem állt ki)
> a döntőbe jutásért következik az azeri Netreba, aki Eb-ezüstéremmel rendelkezik

75 kg:Unda González de Audicana (spanyol)–Németh Zsanett 5:2
> a spanyol olimpiai bronzérmes a döntőbe jutásért 4:4-re kikapott a fehérorosztól, így Zsani kiesett

Elődöntő:
58 kg:
Barka Emese–Irina Netreba (azeri) 5:2
> a fináléban ukrán jön, aki a döntőig fehéroroszt pontozással, majd törököt tussal vert meg

Vigaszág:
58 kg:
Merve Kenger (török)–Dénes Mercédesz tus 4:0-nál
> Mercinek ezzel véget ért a bakui Európa-játékok

Döntő:
58 kg:
Barka Emese–Tatjana Lavrencsuk (ukrán) 3:2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik