Asztalitenisz Eb: 3:1-ről 3:4; bronzérmes a magyar duó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.22. 17:35
null
Madarász Dóra és Pergel Szandra révén a magyarok egy éremmel zártak a Tüskecsarnokban (Fotó: Földi D. Attila)
Madarász Dóra és Pergel Szandra duója 3:1-es vezetésről 4:3-ra kikapott a szombat délutáni elődöntőben, így bronzérmet szerzett a női párosok versenyben a budapesti asztalitenisz Európa-bajnokságon. Póta Georgina 3:1-es vezetés után 4:3-ra kikapott a portugál színekben versenyző Yu Futól a nyolcaddöntőben.

 

Az ötödik helyen kiemelt kettős német ellenféllel, a hetedikként rangsorolt Kristin Silbereisennel és Sabine Winterrel csapott össze a döntőbe jutásért, s a kezdés magyar szempontból álomszerűen alakult. A hazai páros 8:2-re elhúzott, s bár az ellenfél még felzárkózott, ez kevésnek bizonyult, s az első szett Pergeléké lett. A másodikban a németek 7:3-as vezetésénél „ébredtek” a magyarok, de sikerült egyenlíteniük, majd fordítaniuk, 10:8-nál pedig ismét értékesítették játszmalabdájukat, így a többezres közönség legnagyobb örömére két szett után 2:0 volt az állás „ide”.

CSALÓDOTT MAGYAR ÉRMESEK
Madarász Dóra és Pergel Szandra a drámai csata után rendkívül csalódottan nyilatkozott.
„Három egy után némileg megfordult a játék, ott egy kicsit elveszítettük a fonalat, nekik pedig minden összejött. A döntő szettben viszont szerintem mi voltunk a jobbak, hét hatnál balszerencsésen eltaláltuk Silbereisen ütőjét egy pörivel, a tíz kilencnél történt poént pedig nem is tudom leírni...” - értékelt a távirati irodának Pergel.
„Tudtuk, hogy nagyon nehéz meccs lesz. Végig mi domináltunk, három egy után azonban problémáink adódtak a szervafogadással” – mondta Madarász.
Arra a kérdésre, hogy ha az Eb előtt valaki azt mondja, bronzérmesek lesznek, elfogadták volna, Pergel a következőt válaszolta: „igen el, azzal a feltétellel, hogy ne mesélje el az
elődöntőt”.

A harmadik felvonásban 4:3-as magyar vezetésnél időt kért a rivális, majd csinált hét pontot úgy, hogy a magyarok csak kettővel tudtak válaszolni, s bár 10:6 után még 10:8 lett, ezt a szettet a németek nyerték. A szusszanásnyi szünet után 4:0-lal nyitották a negyedik játszmát Madarászék, majd 6:1 és 10:2 lett, de miután négy szettlabda is kihasználatlanul maradt, időt kért Harczi Zsolt edző.

Ez használt, a következő labdamenet már a magyaroké lett, s a 3:1-es vezetéssel karnyújtásnyira került a döntő.

Az ötödik szettben sokáig fej fej mellett haladtak a felek, majd 7:5-re, 8:6-ra és 10:8-ra a németek vezettek, s végén sem hibázva 3:2-re szépítettek. A hatodik felvonás eleje is az ellenfélé volt, s bár a magyarok 7:3-as hátrányból még megpróbáltak visszakapaszkodni, ez nem jött össze, így – akárcsak délelőtt, a negyeddöntőben – jöhetett a döntő játszma.

Ebben az első két pont a magyaroké lett, utána azonban izgalmas csatát láthatott a publikum, egyik páros sem tudott egy pontnál többel ellépni. 9:8 után aztán 10:8 lett a németeknek, s bár egy szerencsés labdával még sikerült szépíteni, a rivális egy csuszával „vágott vissza”, így odalett a fináléba jutás.

A Szekszárdot erősítő 23 éves Madarásznak ez a harmadik Eb-bronzérme, a 27 éves budaörsi Pergel pedig másodszor állhat fel a dobogó harmadik fokára kontinensviadalon.

A magyarok ezzel a bronzzal zárták a Tüskecsarnokban zajló, vasárnapig tartó viadalt.

A női párosok elődöntői előtt egy kis ünnepségre került sor a Tüskecsarnokban, a magyar szövetség vezetősége és a játékostársak hivatalosan is elbúcsúztatták a válogatott korábbi erősségét, a visszavonult Jakab Jánost, aki egyesben ötszörös magyar bajnok, 2008-ban pedig olimpikon volt.

Közben férfi egyesben a második helyen kiemelt játékos is búcsúzott: azok után, hogy az első kiemelt, címvédő német Dimitrij Ovtcharov pénteken kiesett a második fordulóban, szombaton a fehérorosz Uladimir Szamszonov is befejezte a szereplését, őt a magyarból osztrákká lett Gárdos Róbert verte meg 4-3-ra a 16 között. Negyeddöntős a finn-magyar kettős állampolgárságú, s a magyar bajnokságban, a BVSC-ben játszó Oláh Benedek is.

ASZTALITENISZ EURÓPA-BAJNOKSÁG
NŐI PÁROS, ELŐDÖNTŐ
Kristin Silbereisen, Sabine Winter (német)Madarász Dóra, Pergel Szandra 4:3 (7, 8, 8, 6, 8, 6, 9)

NEGYEDDÖNTŐ
Madarász Dóra, Pergel Szandra–Sarah De Nutte, Ni Xia Lian (luxemburgi) 4:3 (–11, 11, 8, 10, –9, –4, 9)

NŐI EGYES, NYOLCADDÖNTŐ
Yu Fu (portugál)–Póta Georgina 4:3 (–5, –2, 5, –7, 5, 2, 7)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik