Amerika-kupa: nincs változás, az új-zélandiak vezetnek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.24. 21:36
A kihívó Emirates Team New Zealand változatlanul három sikerrel előzi meg a címvédő Oracle Team USA egységét a 35. vitorlázó Amerika-kupa döntőjében, miután a szombati két futamon mindkét fél egy-egy diadalt könyvelhetett el.

Az új-zélandi csapat hat futamot követően azért vezet „csak” 4–1-re, mert az első győzelmével csupán „lenullázta” a címvédő selejtezőben gyűjtött egy pontját. A csata vasárnap a 7. és 8. futammal folytatódik, a végső sikerhez hét győzelem kell.

Idén megismétlődik a 2013-as finálé. A négy évvel ezelőtti döntőben az új-zélandiak már 8–1-re vezettek, ám az amerikaiak a sporttörténelem egyik legnagyobb fordítását produkálva végül 9–8-ra nyertek.

A kupa 166 éves történetében az amerikaiak egyeduralmát 1983-ban az ausztrálok szakították meg. Aztán újra három amerikai diadal következett, majd 1995-ben az új-zélandiak nyertek, és címüket 2000-ben megvédték. Ugyancsak két sikert aratott egymás után a svájci Alinghi, 2010-től viszont ismét az amerikaiak birtokolhatják a kupát.

Az Amerika-kupán 50 lábas (15 méter) katamaránokkal versenyeznek az ezüst teáskancsóért, a világ legrégebbi sporttrófeájáért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik