A szakági szövetségek megválasztották az év legjobbjait

Gyenesei Leila harmadszor lett az első a női öttusázók között, ő korábban aquatlonban és sífutásban is kiérdemelte az év legjobbja címet.
Nem sportágat, de szakágat váltott Risztov Éva, aki medencés sikerei és visszatérése után ezúttal hosszútávúszásban bizonyult a legjobbnak.
A tavalyi elsők közül 46 sportoló védte meg címét.
Az asztaliteniszezőknél Tóth Krisztina tizenkettedik alkalommal érdemelte ki az elismerést, a cselgáncsozóknál Mészáros Anett hatodszor. A férfiaknál S. Kovács Ádám (karate) és Krajcsák Márk (fallabda) nyolcadszor, Cseh László (úszás) hatodszor lett a legjobb saját sportága szakágában.
A kajak-kenusok a Kammerer Zoltán, Vajda Attila, Janics Natasa trióval olimpiai bajnok hármast sorakoztattak fel, korábban mindannyian bizonyultak már a sportági legjobbnak.
Érdekesség, hogy a legnépszerűbb csapatsportágakban több olyan válogatott játékost találunk, aki már régóta topszintet képvisel, nemcsak itthon, hanem nemzetközi mércével mérve is. A férfi kézilabdásoknál Iváncsik Gergő, a vízilabdázóknál Madaras Norbert, míg a labdarúgóknál Dzsudzsák Balázs végzett ezúttal az első helyen.
| Amerikaifutball |
| Ágota Balázs (Bp. Wolves) 1. |
| Asztalitenisz |
| Jakab János (Borussia Düsseldorf) 4. |
| Tóth Krisztina (FSV Kroppach) 12. |
| Autósport |
| Michelisz Norbert (gyorsasági, Zengő Motorsport Kft.) 2. |
| Tuzson Attila (gokart, 2005-Visual SE) 1. |
| Pikó Zsuzsa (rali-navigátor, ASI Rallye Club) 1. |
| Atlétika |
| Kiss Dániel (Ikarus BSE) 1. |
| Papp Krisztina (UTE) 3. |
| Baseball/Softball |
| Illés Imre (Szentendre Sleepwalkers) 1. |
| Balatoni Krisztina (H. Astros) 7. |
| Birkózás |
| Hatos Gábor (HVSE) 1. |
| Sastin Mariann (Vasas SC) 6. |
| Búvársport |
| Vilhelm Szilárd (Mátrai Erőmű Búvárklub, uszonyos) 3. |
| Székely Lilla (BÁCSVÍZ KVSC, uszonyos) 1. |
| Balázs Péter (Amphora Búvárklub, tájékozódási) 8. |
| Bognár Bernadett (DVCSH UBSE, tájékozódási) 3. |
| Cselgáncs |
| Ungvári Miklós (MTK-Erzsébetváros) 4. |
| Mészáros Anett (BHSE) 6. |
| Erőemelés |
| Nagypál Krisztina (Ducsai-Eötvös SE, fekvenyomás) 2. |
| Kovács Ferenc (Orosházi Toldi SE, fekvenyomás) 2. |
| Szabó Ágnes (Orosházi Toldi SE, erőemelés) 4. |
| Mikula Norbert (Ducsai-Eötvös SE, erőemelés) 1. |
| Evezés |
| Galambos Péter (Vác Városi Evezős Club) 1. |
| Szabó Katalin (Vác Városi Evezős Club) 2. |
| Fallabda |
| Krajcsák Márk (Pro Squash Akadémia-Griff SE) 8. |
| Szombati Edina (Rózsadombi Squash Egyesület) 4. |
| Golf |
| Kővári Dániel (Old Lake Golf and Country Club) 1. |
| Szurovszky Zsófia (Pannónia Golf and Country Club) 2. |
| Gyeplabda |
| Ficzere Zsombor (Rosco SE) 1. |
| Suszter Zsófia (ARES Hockey Club) 1. |
| Hosszútávúszás |
| Gercsák Balázs (A Jövő SC-Veolia) 4. |
| Risztov Éva (Debreceni Sportszolgáltató Kft.) 1. |
| Íjászat |
| Buzás Károly Zoltán (Ráckevei Íjász SE) 1. |
| Bognár Fanni (Delta Íjász Egyesület) 1. |
| Jégkorong |
| Ladányi Balázs (SAPA Fehérvár AV19) 3. |
| Medgyes Dorottya (UTE-Marilyn) 1. |
| Kiss Ákos (inLine, Győri ETO HC) 1. |
| Kajak-kenu |
| Kammerer Zoltán (kajak, Győri Graboplast VSE) 3. |
| Vajda Attila (kenu, Démász-Szeged) 4. |
| Janics Natasa (kajak, Démász-Szeged) 4. |
| Karate |
| Horváth Éva (MTK) 1. |
| S. Kovács Ádám (MTK) 8. |
| Kerékpár |
| Szoboszlai Patrik (BMX,Lőrinc 2000 SE Budapest) 1. |
| Kusztor Péter (országúti, Atlas Personal) 2. |
| Fáy Krisztina (országúti és pálya, Contact SE) 1. |
| Szalontai Sándor (pálya, BVSC) 1. |
| Burucki Szilárd (terep, Magellán-Kőbánya TC) 2. |
| Kézilabda |
| Iváncsik Gergő (MKB Veszprém) 1. |
| Pálinger Katalin (Győri Audi ETO KC) 3. |
| Kick-box |
| Jároszkievicz Krisztián (Király Team) 1. |
| Hanicz Nelly (Békéscsabai Lakótelepi SE) 1. |
| Korcsolya |
| Darázs Péter (rövidpályás gyorskorcsolya, Jászberényi SE) 1. |
| Heidum Bernadett (rövidpályás gyorskorcsolya, Sportország SC) 2. |
| Kosárlabda |
| Horváth Ákos (Szolnoki Olaj) 1. |
| Fegyverneky Zsófia (Pécs 2010) 1. |
| Labdarúgás |
| Dzsudzsák Balázs (PSV Eindhoven) 1. |
| Jakabfi Zsanett (VfL Wolfsburg) 3. |
| Gyurcsányi Zsolt (futsal, Rába ETO Futsal Club) 3. |
| Dombai-Nagy Anett (futsal, Vesta Persecutor és 3S) 1. |
| Fekete Viktor (strand, Goldwin Plusz Lőrinci) 2. |
| Lovassport |
| Lázár Zoltán (fogathajtás, Lázár Lovaspark) 5. |
| Motorsport |
| Solymosi György (enduro, Tokodi Motorsport Egyesület) 1. |
| Műugrás |
| Hajnal András (Szolnoki HSE) 5. |
| Barta Nóra (BVSC-Zugló) 9. |
| Ökölvívás |
| Bacskai Balázs (Vasas Süllős SE) 1. |
| Kovács Mária (Pécsi VSK) 6. |
| Öttusa |
| Marosi Ádám (Bp. Honvéd SE) 2. |
| Gyenesei Leila (Alba Volán SC/Kaposvári Építők) 3. |
| Rögbi |
| Garin Gabriel (XV, SZVISE Battai Bulldogok) 1. |
| Bán Gergő (7's, SZVISE Battai Bulldogok) 1. |
| Gyolcsos Mária (Fehérvár RC) 2. |
| Röplabda |
| Tóth II Gábor (Kalo-Méh Kecskemét) 1. |
| Sándor Renáta (BSE) 1. |
| Sakk |
| Almási Zoltán (Honvéd-Balázs Diák) 6. |
| Polgár Judit (Aquaprofit NTSK) 15. |
| Sí |
| Bene Márton (férfi alpesi sí, Fullsport SE) 3. |
| Berecz Anna (női alpesi sí, Fullsport SE) 5. |
| Tagscherer Zoltán (sífutás, Vasas SC) 13. |
| Viczián Vera (sífutás, Vasas SC) 3. |
| Tagscherer Imre (sílövészet, Vasas SC) 10. |
| Pungor István (síugrás, Kőszegi SE) 1. |
| Sportlövészet |
| Sidi Péter (Komárom-Olimpia SE) 7. |
| Csonka Zsófia (Pécsi VLK) 2. |
| Súlyemelés |
| Baranyai János (Nyíregyházi VSE) 2. |
| Magát Krisztina (BKV Előre SC) 3. |
| Szektorlabda |
| ifj. Farkas Gábor (szektorlabda szakág, Tiszavasvári SE) 1. |
| Horváth Imre (12 érintéses szakág, MTK) 3. |
| Szinkronúszás |
| Kiss Szofi (H2O) 2., Czékus Eszter (Alfa SC) 1. |
| Szörf |
| Nikl András (Magyar Szörf Akadémia) 1. |
| Detre Dia (Kenese Marina Port/BYC) 6. |
| Szumó |
| Líbor Dezső (Szolnoki MÁV SE) 4. |
| Makai Erika (Szolnoki MÁV SE) 2. |
| Tájfutás |
| Lenkei Zsolt (Tipo TKE) 1. |
| Gyurkó Fanni (OSC) 1. |
| Teke |
| Nemes Attila (Zalaegerszegi TK) 1. |
| Drajkó Gabriella (BKV Előre SC) 3. |
| Tekvondó |
| Tóth Balázs (Tájfun SE) 10. |
| Kotsis Edina (Budapesti Honvéd SE) 5. |
| Tenisz |
| Balázs Attila (Kiskastély SE) 3. |
| Szávay Ágnes (MTK) 3. |
| Tollaslabda |
| Tóth Henrik (Multi Alarm SE) 5. |
| Varga Orsolya (Hajdú Gabona Debreceni TC) 2. |
| Torna |
| Berki Krisztián (torna, UTE) 6. |
| Tóth Renáta (torna, FTC) 1. |
| Vass Dóra (rg, Garantiqa Óbuda-Kalász) 5. |
| Meleg Dóra, Xue Andrea, Vincze Borbála (akrobatika, FTC) 1. |
| Juhász Zsolt (gumiasztal, UTE) 1. |
| Demeter Enikő (gumiasztal, UTE) 1. |
| Roik Zsolt (aerobik, Budaörsi DSE) 2. |
| Lendvay Dóra (aerobik, Budaörsi DSE) 2. |
| Triatlon |
| Rendes Csaba (TVK Mali Triatlon Klub-Tiszaújváros) 1. |
| Kovács Zsófia (Gyöngyösi Triatlon Klub) 1. |
| Úszás |
| Cseh László (Kőbánya SC) 6. |
| Hosszú Katinka (Bajai SVSC) 2. |
| Versenytánc |
| Silvestri Andrea, Váradi Martina (latin-amerikai táncok, Valcer TS, Debrecen) 4. |
| László Csaba, Mikes Anna (standard táncok és tíztánc, Szilver TSE, Szentes) 5. |
| Vitorlázás |
| Berecz Zsombor (Velencei-tavi Vízisportiskola SC) 2. |
| Péch Fanni (Winddance Sailing Team) 1. |
| Vívás |
| Boczkó Gábor (BHSE) 3. |
| Szász Emese (Vasas SC) 1. |
| Vízilabda |
| Madaras Norbert (Pro Recco) 1. |
| Takács Orsolya (Hungerit-MetalCom-Szentesi VK) 1. |
| A sportolók neve mögött azt tüntettük fel, hányadik alkalommal választották meg őket az év legjobbjának! |





