- Utolsó módosítás:
- 2012-02-21 02:45:00
Megválasztották a legjobbakat a szövetségek
A hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. Az idei Az abszolút csúcstartó a voksolás történetében Portisch Lajos sakknagymester, aki 23-szor lett első 1964 és 1994 között. A győztesek közül kiemelkedik a gyorskorcsolyázó Egyed Krisztina, ő 16. alkalommal bizonyult a legjobbnak, ezzel az örökranglistán Portischon kívül csak a tekéző Csányi Béla (17) előzi meg. A tájfutó Oláh Katalin idén tizennegyedszer végzett az élen, ez azért is különleges bravúr, mert először 1985-ben választották meg a legjobbnak sportágában. A tavalyi elsők közül 45 sportoló védte meg a címét, a legtöbb győztest, szám szerint hatot-hatot a Vasas és a Bp. Honvéd adja. A legjobbak között három idegenlégiós található.
Az év legjobbjai (zárójelben az eddigi elsőségek)
ASZTALITENISZ: 1. Póta Georgina (1), Jakab János (1).
AUTÓSPORT: Turi Tamás, Kerék István (rali, 1), Kiss Pál Tamás (gokart, 1).
ATLÉTIKA: Kővágó Zoltán (1), Vaszi Tünde (6). BASEBALL: Zalabai Zsolt (1).
BIRKÓZÁS: Majoros István (kötöttfogás, 1), Ritter Árpád (szabadfogás, 4), Soós Rita (1).
BOCSA: Robáczky Ferenc (1), Dan Erika (1).
BÚVÁRSPORT: Juhos Gergely (uszonyos úszás, 1), Ócsai Dorottya (uszonyos úszás, 1), Balázs Péter (tájékozódási búvárúszás, 5), Farkas Eszter (tájékozódási búvárúszás, 1), Tálosi Gábor (víz alatti hoki, 1). CSELGÁNCS: Bor Barna (1), Mészáros Anett (1).
ERÔEMELÉS: Mészáros László (fekvenyomás, 4), Závodszky Tímea (fekvenyomás, 7), Árvai István (erőemelés, 5), Petróczki Magdolna (erőemelés, 2).
EVEZÉS: Varga Tamás (2), Verőci Lídia (1).
FALLABDA: Krajcsák Márk (1), Szombati Edina (1).
FLOORBALL: Vadócz Bence (1). GOLF: ifj. Tóth János (1), Batta Krisztina (2).
HOSSZÚTÁVÚSZÁS: Nagy-Pál Levente (3), Barsi Claudia (3).
ÍJÁSZAT: Ondrik Tibor (pályaíjászat olimpiai kategória, 5), Kiss Milán (pálya- és terepíjászat csigás kategória, 3), Czabán Leonóra (pályaíjászat csigás kategória, 2), Bánszki Gábor (terepíjászat olimpiai kategória, 2), Borbás Nándor (futásíjászat, 1), Borbásné Rostás Anikó (futásíjászat, 1), Hegedűs Szilárd (vadászíjászat, 1).
JÉGKORONG: Ladányi Balázs (2), Darányi Edit (1).
KAJAK-KENU: Vereckei Ákos (kajak, 6), Janics Natasa (kajak, 1), Vajda Attila (kenu, 1).
KARATE: S. Kovács Ádám (2), Klima Zsuzsanna (1).
KERÉKPÁR: Garamszegi László (országúti, 1), Jéger Veronika (országúti, 3), Árvai Attila (pálya, 4), Szabolcsi Szilvia (pálya, 6).
KÉZILABDA: Pérez Carlos (2), Pálinger Katalin (2). KICK-BOX: Debreczeni Dezső (tatami, 2), Árvai Róbert (ring, 1), Pruzsinszky Ivett (tatami, 1), Szuknai Zsuzsa (ring, 1).
KORCSOLYA: Sebestyén Júlia (műkorcsolya, 5), Tóth Zoltán (műkorcsolya, 4), Hoffmann Nóra, Elek Attila (jégtánc, 2), Darázs Rózsa (rövid pályás gyorskorcsolya, 2), Darázs Péter (rövid pályás gyorskorcsolya, 1), Egyed Krisztina (gyorskorcsolya, 16), Papp Marcell (gyorskorcsolya, 2). KOSÁRLABDA: Kálmán László (3), Iványi Dalma (3).
LABDARÚGÁS: Gera Zoltán (nagypályás, 2), Milassin Erzsébet (nagypályás, 1), Balázs Zoltán (futsal, 2).
LOVASSPORT: Lázár Zoltán (3).
MŰUGRÁS: Barta Nóra (6), Hajnal András (2).
MŰÚSZÁS: Acsay Csilla (1).
ÖKÖLVÍVÁS: Bedák Pál (1), Kovács Mária (3).
ÖTTUSA: Balogh Gábor (6), Vörös Zsuzsanna (6).
RITMIKUS GIMNASZTIKA: Kiss Katalin (2).
RÖGBI: Suiogan Károly (1).
RÖPLABDA: Tomanóczy Tibor (2), Czakó Mária (1), Nagy Krisztina, Pethő Anita (strandröplabda, 1), Csala Bernát, Somodi István (strandröplabda, 1).
SAKK: Lékó Péter (7), Vajda Szidónia (1).
SÍ: Berecz Anna (alpesi sí, 1), Barbai Áron (alpesi sí, 3), Zámbó Viktória (sífutás, 3), Tagscherer Zoltán (sífutás, 7), Gottschall Zsófia (sílövészet, 1 - korábban sífutásban 4-szer), Tagscherer Imre (sílövészet, 5).
SOLFTBALL: Balatoni Krisztina (2).
SPORTLÖVÉSZET: Sidi Péter (3), Igaly Diána (6).
SÚLYEMELÉS: Tancsics László (1), Krutzler Eszter (2).
SZEKTORLABDA: Szili Balázs (1).
SZÖRF: Koszti Gábor (1), Detre Diána (1).
SZUMÓ: Líbor Dezső (1), Kálló Gyöngyi (3).
TÁJFUTÁS: Lévai Ferenc (1), Oláh Katalin (14).
TEKE: Kakuk Levente (3), Miklós Nóra (2).
TÉKVANDÓ: Tóth Balázs (4), Nagy Szilvia (1).
TENISZ: Bardóczky Kornél (1), Mandula Petra (3).
TOLLASLABDA: Csiszér Levente (4), Gondáné Fórián Csilla (8).
TORNA: Szarka Krisztina (2), Gál Róbert (2).
TRIATLON: Molnár Erika (triatlon, 8), Lipták Tamás (triatlon, 3 - tavaly duatlonban is), Csomor Erika (hosszútávú triatlon: 1; duatlon: 6), Kropkó Péter (hosszútávú triatlon, 12), Gyenesei Judit Leila (aquatlon, 2), Kuttor Csaba (aquatlon, 2), Lehmann Tibor (duatlon, 3).
ÚSZÁS: Gyurta Dániel (1), Kovács Ágnes (6).
VERSENYTÁNC: Maurizio Vescovo, Törökgyörgy Melinda (latintánc, 1), László Csaba, Szögi Szilvia (standardtánc, tíztánc, 1).
VITORLÁZÁS: Majthényi Szabolcs (3), Weöres Márta (2). VÍVÁS: Nagy Tímea (2), Nemcsik Zsolt (2).
VÍZILABDA: Stieber Mercedes (5), Szécsi Zoltán (1)
Az előző évek legjobbjai:
2003 legjobbjai a sportági szakszövetségek szerint
2002 legjobbjai a sportági szakszövetségek szerint
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 15:41 F1: Button volt a leggyorsabb az eső előtt Monacóban
- 15:40 Sportlövészet: Nemes 15., Csonka 24. női sportpisztolyban
- 15:36 Ferencváros: péntektől rangos utánpótlástornát rendez a klub
- 15:26 FIFA-kongresszus: defibrillátort minden pályára; kártérítés a sérült játékosok után
- 15:23 Női kézi BL: a Viborg is az FTC ellenfele lehet a selejtezőben
- 15:11 Videó: Beckham buta kezezését társai bénázása is felülmúlta
- 14:42 Videó: íme, az „iraki Beckham” 40 méteres bombája!
- 14:37 Fogadási csalás: G. Tamást kirakták a keretből Egerben
- 14:29 Videó: eljátszotta a nagy halált a New York Rangers hokisa
- 14:28 Milan: fiatal brazil válogatott kapust szerződtetnek
- 14:24 Ökölvívás: Cirkálósúlyban is világbajnok akarok lenni! - Roy Jones
- 14:11 Brazília: Zé Roberto után Fábio Aurélio is a Gremióban?
- 14:06 Edzősors: Van Gaalt a Lazio is szerződtetné - sajtóhír
- 13:56 F1: Monacói Nagydíj, 2. szabadedzés élőben az NSO-n!
- 13:51 Videó: Torres kiakadt Di Matteo döntésén a BL-döntőben
- Bájosok és Sármosok Ligája
- Alonso volt a leggyorsabb az első monacói edzésen
- Újabb kilenc gyanúsított, már 30 meccs érintett a fogadási botrányban
- Bájosok Ligája, negyedik nyolcaddöntő: Fazekas Krisztina vs. Detre Diána
- Vadócz a német vagy a spanyol ligában folytatná
- MLSZ: az FTC a sikeres óvás után 3-0-ra nyert a Kecskemét ellen
- Vetkőzéssel hangolnak az ukrán focistafeleségek az Eb-rajtra - képek
- A Kecskemét az NB I Barcelonája - elemzés
- Button volt a leggyorsabb, amikor eleredt az eső
- Cseh Európa-bajnoki csúccsal aranyérmes 200 vegyesen
- A kolumbiai szépségnek Falcao a kedvence - képek
- A Chelsea BL-sikere adhat példát az angoloknak - csapatbemutató
- Döntős Kis Gergő és a 200 m-es női gyorsváltó
- Bayern München: elnézést kértek a szurkolók Robbentől
- Real Madrid: a feleségét gyászoló Pérez kiszállhat?
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt
Szavazás




