A sportszerűség határain túl: „gúnárok” a porondon

Néhány hete több kézilabdabarát zsebében „kinyílt a bicska”. Történt, hogy Gunnar Prokop, a Hypo NÖ női csapatának (akkor még) vezetőedzője a Metz elleni BL-mérkőzés utolsó percében egyszerűen belépve a pályára leütközte az ellenfelet, és ezzel megakadályozta, hogy a vendégcsapat gólra törő játékosa megszerezze a vezetést csapatának.

Aki látta az esetről készült a videót, emlékezhet rá, hogy a folytatásban semmilyen csetepaté nem volt a két együttes tagjai között. A sportszerűtlen tett olyan nyilvánvaló volt, hogy a csapattagok közül is többen megkérdőjelezték az edző cselekedetét. A magyar internetes fórumokon – természetesen korábbi sportszerűtlenségei, ellentmondásos megnyilvánulásai és persze eredményei miatt is – csak kisbetűvel, „gúnárként” gúnyolt edző kilépett a sport keretei közül: olyat tett, amiért teljes joggal törnek pálcát a feje fölött.

A sportlegek legújabb fejezetében a „fekete bárányokat” mutatjuk be – azokat a sportolókat, akiket sportszerűtlen cselekedetük miatt örökre megbélyegeztek és akik közül sokan elvesztek a sport számára.

Néhány hete több kézilabdabarát zsebében „kinyílt a bicska”. Történt, hogy Gunnar Prokop, a Hypo NÖ női csapatának (akkor még) vezetőedzője a Metz elleni BL-mérkőzés utolsó percében egyszerűen belépve a pályára leütközte az ellenfelet, és ezzel megakadályozta, hogy a vendégcsapat gólra törő játékosa megszerezze a vezetést csapatának.

Aki látta az esetről készült a videót, emlékezhet rá, hogy a folytatásban semmilyen csetepaté nem volt a két együttes tagjai között. A sportszerűtlen tett olyan nyilvánvaló volt, hogy a csapattagok közül is többen megkérdőjelezték az edző cselekedetét. A magyar internetes fórumokon – természetesen korábbi sportszerűtlenségei, ellentmondásos megnyilvánulásai  és persze eredményei miatt is – csak kisbetűvel, „gúnárként” gúnyolt edző kilépett a sport keretei közül: olyat tett, amiért teljes joggal törnek pálcát a feje fölött.

A sportlegek legújabb fejezetében a „fekete bárányokat” mutatjuk be – azokat a sportolókat, akiket sportszerűtlen cselekedetük miatt örökre megbélyegeztek és akik közül sokan elvesztek a sport számára.

TE IS FIAM, BELOKASZ?

Naiv dolog lenne azt hinni, hogy a sporttörténeti ókorban, amikor még nem az anyagi, sokkal inkább az erkölcsi megbecsülés miatt álltak rajthoz a sportolók, csupa tisztességes próbálkozó indult volna el. 1896-ban, az első modernkori nyári olimpián Kellner Gyula úgy szerezte meg a magyar sporttörténet eddigi egyetlen érmét maratoni futásban, hogy az előtte célba érkező görög Szpiridon Belokaszt kizárták, miután a táv egy részét szekéren tette meg.

Néhány példa azt mutatja, a közlekedési eszközök „titkos” bevetése örökzöld gondolat néhány futó fejében. Fred Lorz saját beszámolója szerint ugyan nem szándékosan, de megnyerte a 1904-es St. Louis-i olimpia hasonlóan – a pályarajzot figyelembe véve talán még inkább – embert próbáló számát. Lorz elmondása szerint kilenc mérföld után teljesen kimerült, ezért elfogadta edzője invitálását, és beugrott az autóba, hogy aztán a következő tizenegy mérföldet azzal tegye meg, akkor viszont lerobbant a kocsi. Lorz ekkor úgy gondolta, hogy viccből befut a stadionba, és átszakítja a célszalagot, a mutatványt a nézők természetesen hatalmas tapssal fogadták, ám a szervezők nem voltak ilyen humoros kedvükben, első határozatukban örökre eltiltották. Lorz bocsánatkérése azonban meghallgattatásra talált, így a következő évben már rajthoz állhatott a bostoni maratonin, és azt tényleg megnyerte.

Rosie Ruíz neve talán még szélesebb körben ismert, ha a bostoni klasszikus kerül szóba. A kubai hölgy 1980-ban megnyerte a 42 kilométeres versenyt, miután 25 percet javítva addigi legjobbján három perccel megelőzte a másodikként célba érő kanadai Jacqueline Gareau-t. A bostoniak élcelődése szerint az eset kapcsán a helyi BKV vezetőinek is nagy tanulságot kellett levonni: gyorsítani kell a tömegközlekedést. Az ugyanis nem járja, hogy futva majdnem ugyanannyi idő alatt lehet megtenni a maratoni távot, mint a nagy részét metrón teljesítve… Rosie Ruíz nevezett az 1998-as bostoni versenyre is, a szervezők azonban nem kértek belőle, mondván, csalónak köztük helye nincs, a futónő neve ugyanis egy héttel győzelme után a győztesek listájáról a feketelistára került.

Egyébként meglepő, hogy milyen gyakran jelennek meg csalással próbálkozók a hosszútávú atléták között. Egy éve például a Bécs–Budapest szupermaratonin történt az, hogy a záró nap előtt az egyik futó, Anatolij Kruglikov átadta a rajtszámát és a chipjét testvérének, Nyikolajnak, aki két percet vert az egész mezőnyre. Talán nem is lett volna olyan feltűnő a dolog, ha Anatolij korábban már nem adja fel a küzdelmet. És ez csak egy történet, amikor a csalásra fény derült.

Nem használt a turpisság Borisz Onyiscsenkónak sem, pedig az öttusázó fifikás módszerhez folyamodott. A szovjet versenyző az 1976-os montreali játékokon a technikán igyekezett úrrá lenni azzal, hogy pengéjére olyan szerkezetet szerelt, amely lehetővé tette neki, hogy bármely pillanatban zárja az áramkört, és így találatot jelezzen ellenfelénél. Talán túlságosan is megnyugtatta a találmány a versenyzőt, ugyanis az angoloknak feltűnt, ha nem akarja, akkor is találatot ér el Onyiscsenko. Kiderült a sportszerűtlenség, Onyiscsenkót kizárták, vezetői már másnap haza is küldték, további biztosat nem tudunk róla. Pedig nem volt rossz vívó, a müncheni olimpián ő volt a legjobb a páston. Ahogy mondani szokás, kár érte.

 

ADOK, KAPOD

Ennél is nagyobb visszhangot váltottak ki a Billy Collins–Luis Restoprofi ökölvívó-mérkőzésen történtek 1983-ban. Az esélytelenebb Resto elképesztő sebeket ütött az addig veretlen Collins arcán, és egyértelmű győztese volt az összecsapásnak. A mérkőzést követően azonban kiderült, hogy a Puerto Ricó-i bunyós kesztyűjéből edzője, Panama Lewis eltávolította a bélést. Collins szivárványhártyája beszakadt, az esetet követően folyamatosan látászavarokkal küszködött, elvesztette munkahelyét, magánéleti válságba került, majd nyolc hónappal később tennessee-i otthonához közel halálos közúti balestet szenvedett, amelynek hátterében nem volt kizárható az öngyilkosság gondolata. Resto és edzője egyaránt börtönbe került.

A kötelek között történt minden idők egyik legemlékezetesebb sportszerűtlensége is. A történet alighanem mindannyiunk előtt ismert, Mike Tyson úgy gondolta, hogy fülben az erő, és kétszer megharapta Evander Holyfield „hallókészülékét” a két nehézsúlyú ökölvívó 1997-es, második összecsapásának harmadik menetében. Iron Mike-ot diszkvalifikálták, az édesség- és jelmezipar pedig remek profitot fölözött le az esetből ötletet merítve.

A baseballban alapvetően nincs benne a testi kontaktus, mégsem ritka, hogy játékosok egymásnak esnek. Az alábbi videóból világosan kiderül: az ütőjátékosok előszeretettel intéznek kirohanásos támadást a dobók ellen, ha testükön a labdát érezve a pontatlanságot szándékosnak vélik. Azért az elkapót karaterúgással leteríteni nem szép dolog, és alighanem az ütő sem azért repült az ellen felé, hogy egyenlőek legyenek az erőviszonyok.

Bezzeg, a hokiban! Ott a show része, hogy a játékvezetők engedik, néha egymáson vezessék le a feszültséget a felek – ököllel. 2000 februárjában mindezek ellenére Marty McSorleynaksikerült egy botütéssel befejezni NHL-pályafutását, miután a botlendítés három másodperccel a mérkőzés vége előtt Donald Brashear fejét érte, miközben a korong a környéken sem volt. A bostoni védő minden idők leghosszabb NHL-büntetését kapta, ám az egy év letelte után sem tartott rá senki sem igényt az elitligában. Brashear nem szenvedett maradandó károkat az agyrázkódástól, jelenleg a New York Rangerst erősíti.

1993-ban Dale Hunter attól pöccent be, hogy Pierre Turgeon bevette a washingtoniak kapuját, és gólöröme közben öklelte fel az islanderses játékost. Hunter 21 mérkőzéses eltiltást kapott – az addigi legnagyobbat – tettéért. Jellemző, hogy a fővárosiak később úgy vonultatták vissza 32-es számú mezét, hogy ő a kiállítottak „ketrecéből” nézte végig a ceremóniát…

Dennis Rodman, a kosárlabda fenegyereke játéka mellett azzal hívta fel magára figyelmet, hogy amikor egy ütközésnél az alapvonalon kívülre került, alaposan megrúgott egy operatőrt. A Féreg egymillió dollárja bánta az esetet – a Chicago Bulls ennyit vont le éves fizetéséből –, és a játékos 11 mérkőzésen át gondolkozhatott a körülményeken.

Eddig olyanokról volt szó, akik ellenfelükkel, ellenfeleikkel szemben követtek el valamilyen sportszerűtlenséget. Vannak azonban olyanok is, akiknek még csak tettlegességig sem kellett eljutniuk, mégis felháborították a közvéleményt.

 

KEDVES BÍRÓ SPORTTTÁRS, EZT NEM GONDOLHATJA KOMOLYAN!

Az egyik ilyen példa az örmény származású svéd Ara Abrahamiané, aki a pekingi olimpián bronzérmet nyert birkózásban, ám a medália átvétele után érmét a birkózószőnyegre dobta is kivonult a teremből. Abrahamian szerint a fináléban a Fodor Zoltánt legyőző olasz Andrea Minguzzi elleni elődöntőjét elcsalták a bírók. Az Athénban ezüstérmet szerző birkózót ezért diszkvalifikálták, ő pedig visszavonult.

Jon Drummond esete még ellentmondásosabb. Az amerikai atlétát a 2003-as párizsi világbajnokság 100 méteres számának negyeddöntőjében zárták ki rossz start miatt. Drummond szerint viszont jó volt a rajtja, ezért nem mozdult a pályáról. Reklamált, tiltakozott, majd ülő- és fekvősztrájkba is belekezdett. A szurkolók egy része az atléta pártját fogta a visszajátszás alapján, és később valóban kiderült, hogy a gép hibásan jelzett. Végül Drummond könnyek között elhagyta a futópályát, viselkedése miatt természetesen büntetést kapott. A korábbi atléta amúgy 2006 óta Tyson Gay egyik edzője, arról nincs információnk, hogy a startokat együtt gyakorolják-e.

Serena Williams is tiltakozott, igaz, neki sem sok haszna származott a dologból. Az amerikai teniszező az idei US Open elődöntőjében 4:6, 5:6-nál „a döntőbe reklamálta” Kim Clijsterst, miután az élesszemű vonalbíró kiszúrta, hogy lábhibát követett el. Serena ugyanis ezt követően „halálosan” megfenyegette a vonalbírót, s hiába szabadkozott a mérkőzésvezetőnek, így is bűnhődnie kellett, a mérkőzésébe került a dolog, utólag pedig három év, felfüggesztett eltiltás kapott a New York-i szervezőktől.

Mindez persze smafu ahhoz képet, amiket John McEnroe művelt pályafutása során. Az öntörvényű zseni egyik wimbledoni mérkőzése alkalmával szállóigét teremtett, amikor egy méterről kiabálta a mérkőzésvezető arcába, hogy „nem gondolhatod komolyan!” Zeneszám lett belőle, vicceket gyártottak rá, és önéletrajzi könyvének is ez lett a címe. Persze mondott ő ennél csúnyábbat is, de nem biztos, hogy azt elbírta volna a nyomdafesték a könyv első oldalán…

Ám még McEnroe művész úr sem ment soha olyan messzire, mint Angel Matos. A kubai tékvandóst a pekingi olimpia bronzmeccsén leléptették, miután a sérült lába miatt kért szünetnél nem tartotta be az időlimitet. A sportoló az ítéletet meghallva – nem éppen angyal módjára – orrba rúgta a bírót, ezért soha többi nem láthatjuk őt már olimpián és tékvandóversenyen sem.

CSEREBERE, FOGADOM

Sportszerűtlenségi kategória, de már túlmutat azon, amikor valakik hivatalos adataikat módosítva jutnak jogtalan előnyhöz. Azokat a férfiakat, akik magukat nőnek deklarálva a világ legjobbjai lehettek, Sportlegek-sorozatunk egy külön fejezetében mutattuk be, de számtalan olyan történet van, amikor egy-egy fiatal sportoló korát hamisítják meg, hogy fiatalabbként feltűntetve érvényesítsék adottságait. Az Egyesült Államokban Danny Almonte az elmúlt évek leghíresebb példája az említettekre. A fiút 2001-ben a médiában mindenhol zseniként mutattak be, miután csapatát győzelemről győzelemre vezette, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy a baseballozó nem 12, hanem 14 éves.

A legmegdöbbentőbb hasonló esetre azonban a 2000-es paralimpia után derült fény, amikor Carlos Ribagorda, a spanyol kosárlabda-válogatott egyik tagja elismerte, hogy a csapat több tagja egyáltalán nem küzd tanulási nehézségekkel, és semmilyen orvosi vizsgálaton nem vettek részt, mielőtt megnyerték a sydneyi küzdelmeket. Spanyolország kénytelen volt visszaadni az aranyérmeket, és világossá vált: a csalás immár a paralimpiára is kiterjed.

Hasonló csalások visszhangjával csak a fogadási botrányoké és a doppingé veszi fel a versenyt. A Chicago „Black Sox” 1919-es botrányába egy egész sportág belerendült – a White Sox World Seriesbe jutó legjobb játékosai szinte egytől egyig érintettek voltak a meccsek eladásában –, de az elmúlt hónapok történései alapján kijelenthetjük, ma sem vagyunk híján bundáknak, a doppingeseteknek pedig egyenesen se szeri, se száma.

A játékvezetők között is időről időre felbukkannak csalók, elég ha csak a koreai ökölvívó, Pak Szu Hung szöuli győzelmét vesszük elő. Ellenfele, bizonyos Roy Jones Juniorháromszor többet talált célba – utólagos számítások szerint 86–32 volt a különbség az amerikai javára –, mégis a hazai versenyző kezét emelték magasba 3–2-es pontkülönbséggel. Ez az eset már a legmagasabb körökbe is elvezet… Mindenesetre Pak elnézést kér az eset után, de az aranyat megtarthatta.

Miután az 1994-es lillehammeri olimpia előtt a műkorcsolyázó Tonya Harding és férje arra kérte egy barátját, hogy súlyosan sebesítse meg a legnagyobb rivális Nancy Kerrigant, köztörvényes bűnözőkkel kerültek egy kategóriába. A börtönt nem kerülhették el, Tonya Harding pedig az egyik legegzotikusabb sportolói pályafutást tudhatja magáénak, miután műkorcsolya után ökölvívásban is kipróbálta magát.

A lista természetesen utolsó bemutatott személyünkkel sem lesz teljes, ám kiváló példa arra, hogy olykor az egyértelmű sportszerűtlenség is eshet pozitív megítélés alá, és akár egy ország megemelheti kalapját azért, mert valaki egy pillanatra megfeledkezett magáról. Wladyslaw Kozakiewicz, az 1980-as ötkarikás játékok rúdugró bajnoka olimpiai győzelme feletti örömében „bemutatott” a szovjet versenyzőért szorító moszkvai közönségnek. Lengyelország szovjet nagykövete a verseny után kijelentette, hogy Kozakiewicztől el kellene venni az érmet, mert megsértette a szovjet népet. A Lengyel Olimpiai Bizottság hivatalos közleménye szerint azonban semmi ilyesmiről nem volt szó, a kézmozdulatot „egy, a megterheléstől bekövetkező akaratlan izomgörcs okozta”.

Ugyan hivatalos felmérés nem készült, beszámolók szerint a történtek hatására sem csökkent Kozakiewicz népszerűsége hazájában.