Rögbi: kinyitotta a célzsákot a címvédő Toulon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.19. 06:43
null
Mike Haley (Sale Sharks) és Camille Lopez (ASM Clermont Auvergne) randevúja (Fotó: Reuters)
A rögbi Heineken-kupa (a sportági Bajnokok Ligájának felel meg) csoportkörének ötödik fordulójában a címvédő francia Toulon 60(!) pontot ért el a sorozatban szintén meghatározó alakulatnak számító – 1999-ben győztes, 2012-ben döntős – ír Ulster ellen, amely célbónusszal vigasztalódott. A Toulon a mezőnyből elsőként biztosította a helyét a negyeddöntős folytatásban.



Az 1. csoportban szereplő másik ír nagyklub, a Munster is csúnyán beleszaladt a késbe, az angol Saracens vendégeként 33 kapott ponttal – három cél, valamint Owen Farrell 18 pontja rúgásokból – távozott.

A 2. csoportban az angol rangadón a vendég London Wasps jól odapörkölt a házigazdaként szárnyaszegett Harlequinsnek, a két klub helyet is cserélt egymással a tabellán. Az ír Leinster hét célt vitt a francia Castres-nek.

A 4. csoportban az eddig hibátlan francia Toulouse otthon égette magát a célbónuszért járó plusz pontot is begyűjtő angol Bath ellen, viszont a vesztes így is megőrizte első helyét a kvartettben.

Az 5. csoportban ezúttal a francia Racing Metro sorozta meg a mezőnyben egyedüliként pont nélkül álló olasz Trevisót.

RÖGBI HEINEKEN-KUPA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
1. CSOPORT

Saracens (angol)–Munster (ír) 33–10
Sale Sharks (angol)–Clermont (francia) 13–22
Az állás: 1. Clermont (francia) 18 pont, 2. Saracens (angol) 17, 3. Munster (ír) 10, 4. Sale Sharks (angol) 2

2. CSOPORT
Harlequins (angol)–London Wasps (angol) 3–23
Leinster (ír)–Castres (francia) 50–8
Az állás: 1. Leinster (ír) 18 pont, 2. London Wasps (angol) 16, 3. Harlequins (angol) 13, 4. Castres (francia) 1

3. CSOPORT
Leicester Tigers (angol)–Scarlets (walesi) 40–23
Toulon (francia)–Ulster (ír) 60–22
Az állás: 1. Toulon (francia) 18 pont, 2. Leicester Tigers (angol) 13, 3. Scarlets (walesi) 8, 4. Ulster (ír) 7

4. CSOPORT
Glasgow Warriors (skót)–Montpellier (francia) 21–10
Toulouse (francia)–Bath (angol) 18–35
Az állás: 1. Toulouse (francia) 16 pont, 2. Bath (angol) 15, 3. Glasgow Warriors (skót) 14, 4. Montpellier (francia) 2

5. CSOPORT
Ospreys (walesi)–Northampton Saints (angol) 9–20
Racing Metro (francia)–Treviso (olasz) 53–7
Az állás: 1. Racing Metro (francia) 19 pont, 2. Northampton Saints (angol) 19, 3. Ospreys (walesi) 8, 4. Treviso (olasz) 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik