Rögbi: 22 éves rúgójátékos lett a BL-címvédő végzete

Vágólapra másolva!
2014.12.08. 07:36
null
Dan Cole (Leicester Tigers) nem vigyázz kellőképpen az egészségére, és megy bele a touloni védőfalba (Fotó: Reuters)
A rögbi Heineken-kupa (a sportági Bajnokok Ligájának felel meg) csoportkörének harmadik fordulójában az ír Munster hazai környezetben kapott ki hét ponttal a francia Clermont- tól – a vesztest aligha vigasztalt a vesztes bónuszpont –, és a csoport első helyéről a harmadikra csúszott vissza. Még a továbbjutást is könnyen elbukhatják így az írek.

 

Szomorú volt az írek számára a hétvége, a Leinster is belefutott egy vereségbe, mentségére szóljon, hogy legalább vendégként. Az angol klubok viszont tobzódtak: a Leicester Tigers például a címvédő Toulont tanította móresre. A vendégek hiába vittek eggyel több célt – vagyis kettőt –, nyolc büntetőt hoztak össze a házigazdáknak, amelyből a 22 éves Owen Williams hatot váltott pontokra

Továbbra is pont nélkül áll a Benetton Treviso – a csoportkörben egyedüli csapatként –, a fordulóban hiába vitt két célt a vendég Northampton Saintsnek, az angolok hat céllal viszonozták mindezt. A csoport másik mérkőzésén ritka sportági eredményként döntetlen született.

RÖGBI HEINEKEN–KUPA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
1. CSOPORT

Sale Sharks (angol)–Saracens (angol) 15–19
Munster (ír)–Clermont (francia) 9–16
Az állás: 1. Clermont (francia) 10 pont, 2. Saracens (angol) 9, 3. Munster (ír) 9, 4. Sale Sharks (angol) 2
2. CSOPORT
Castres (francia)–London Wasps (angol) 17–32
Harlequins (angol)–Leinster (ír) 24–18
Az állás: 1. Harlequin (angol) 12 pont, 2. Leinster (ír) 9, 3. London Wasps (angol) 7, 4. Castres (francia) 1
3. CSOPORT
Ulster (ír)– Scarlets (walesi) 24–9
Leicester Tigers (angol)–Toulon (francia) 25–21
Az állás: 1. Toulon (francia) 9 pont, 2. Leicester Tigers (angol) 8, 3. Ulster (ír) 6, 3. Scarlets (walesi) 4
4. CSOPORT
Montpellier (francia)–Bath (angol) 5–30
Toulouse (francia)–Glasgow Warriors (skót) 19–11
Az állás: 1. Toulouse (francia) 12 pont, 2. Glasgow Warriors (skót) 9, 3. Bath (angol) 5, 4. Montpellier (francia) 2
5. CSOPORT
Treviso (olasz)–Northampton Saints (angol) 15–38
Ospreys (walesi)–Racing Metro (francia) 19–19
Az állás: 1 Racing Metro (francia) 10, 2. Northampton Saints (angol) 10, 3. Ospreys (walesi) 7, 4. Treviso (olasz) 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik