Rögbi: a BL-győztes sem lett próféta saját hazájában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.02. 18:48
null
Negyedszer ünnepelhetett bajnoki aranyérmet az alapszakaszban negyedik helyen záró Castres (Fotó: Reuters)
A friss BL-győztes (azaz Heineken-kupát nyerő) Toulon nyolcvanezer néző előtt ötpontos (19–14) vereséget szenvedett a francia rögbibajnokság (Top 14) döntőjében a Castres együttesétől.

 

Az alapszakaszban csak negyedik helyen végző Castres (1949, 1950 és 1993 után) a negyedik bajnoki aranyérmét szerezte meg, legutóbb 1995-ben jutott be a döntőbe.

A Toulon a tizedik fináléjában szerepelt, és ahogy tavaly, most sem sikerült nyernie, így a hetedik ezüstérméhez jutott. A háromszoros győztes (1931, 1987, 1992) a legutóbbi sikere óta már a második döntőjét bukta el.

A bajnokcsapat nyerő embere a 26 éves dél-afrikai születésű Rory Kockott volt, aki az első félidő végén célt szerzett, s az értékesített jutalomrúgása mellett volt még két sikeres büntetője. Csapattársa, Remi Tales eközben két dropgóllal kedveskedett a Toulonnak, amelyben Steffon Armitage csak a 80. percben szerzett célt, Jonny Wilkinson pedig a hat büntetőjéből csak hármat értékesített.

Az angol rúgóklasszis 355 ponttal így is a bajnokság legeredményesebb játékosa lett, őt Kockott követi 326-tal (Wilkinsonnal ellentétben neki célja is volt, méghozzá hét, ráadásul az egyik a döntőben), a harmadik pedig 265-tel a walesi James Hook (Perpignan). A franciák közül a legjobb a negyedik Jerome Porical lett (Stade Francais) 244-gyel. A legtöbb cél, szám szerint 13 a fidzsi Napolioni Nalagához fűződik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik