Röplabda: korábbi válogatott labdarúgónk lánya a junior Eb-n

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.30. 12:40
null
Hétfőn Fehéroroszország ellen győztek Juhár Dalmáék a kontinensviadalon (Fotók: hunvolley.hu/Muzslay Péter)
A szlovák-magyar közös rendezésű junior női röplabda Európa-bajnokság hétfői napján Fehéroroszország ellen győzött válogatottunk. A siker egyik hőse, csapatunk liberója, a 16 éves Juhár Dalma volt. Édesapja nem más, mint Juhár Tamás, aki másfél évtizeddel ezelőtt, 2000 és 2003 között összesen húsz alkalommal léphetett pályára a magyar labdarúgó-válogatott játékosaként. Apa és lánya a Magyar Röplabdaszövetség honlapján, a hunvolley-hu-n is megszólalnak.

 

A hátvéd 1990-től összesen több mint ötszáz alkalommal lépett pályára a Vasas, az Újpest és a ciprusi Nea Szalamina színeiben bajnoki mérkőzéseken. Élvonalbeli pályafutását 2008-ban fejezte be. A 43 éves korábbi futballista jelenleg az egyik hazai televíziós sportcsatorna szakkommentátoraként tevékenykedik, de természetesen amikor csak teheti, elmegy kislánya győri Eb-mérkőzéseire is.

„Dalma akkor kezdett sportolni, amikor Cipruson légióskodtam, 2005 és 2007 között. A sportágat egyáltalán nem határoztuk meg neki, csak ahhoz ragaszkodtunk, hogy valamit sportoljon. Ezért aztán atletizálni kezdett, futó volt. Ezt folytatta akkor is, amikor hazajöttünk, s a Vasas atlétái még a mai napig is fűznek minket, hogy ha Dalma abbahagyná a röplabdát, akkor menjen vissza hozzájuk."

„Azonban mindenképpen valamilyen labdás sportot szerettem volna kipróbálni, és apuék is ezt javasolták – vette át a szót Dalma. – Nekem a röplabda nagyon tetszett, már csak azért is, mert itt nem kell ütközni az ellenfelekkel, így aztán nyolc évvel ezelőtt sportágat váltottam."

Édesapja révén adva volt a Vasas is, hiszen a labdarúgó igazi legendának számít a nagy múltú egyesület szurkolói számára, több mint egy évtizedig játszott ott. A piros-kékeké pedig az egyik legeredményesebb magyar szakosztály röplabdában is. Dalma tehetségére aztán két évvel ezelőtt már a korosztályos válogatottban is felfigyeltek, s azóta már több mint húsz meccsen húzhatta magára a címeres mezt.

„Az elsődleges célom, hogy bekerüljek a Vasas felnőttcsapatába. Természetesen szeretnék majd én is felnőttválogatott is lenni, mint apu, akire nagyon büszke vagyok. De szerintem lépésről lépésre kell haladni, s az első lépés a válogatottsághoz, hogy először stabil NB I-es játékos legyek."

„Nagyon örülök, hogy Dalma ilyen sokra vitte ebben a sportágban, és hogy Európa-bajnokságon játszhat. Ő igazából fel sem fogja, hogy milyen rangos eseményen képviselheti Magyarországot. Nekem ez sajnos nem adatott meg, pedig mit meg nem adtam volna azért, hogy egyszer én is egy ilyen versenyen szerepelhessek labdarúgóként."

Nem egyedi eset egyébként, hogy neves futballistáink lányai röplabdázónak állnak, hiszen Lisztes Krisztián kislánya, Lisztes Lili az UTE (!) korosztályos csapatának tagja, míg a Haladás korábbi kitűnőségének, jelenlegi ügyvezető igazgatójának, Tóth Miklósnak a leánya, Tóth-Lakits Petra korosztályos strandröplabdabajnok.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik