Az angol úthenger átrobogott Olaszországon

2011.02.13. 19:34
null
Az olasz Luciano Orquera állítja meg az angol Mike Tindallt (Fotó: Reuters)
Címkék
A rögbi 2011-es Hat Nemzet Kupa – a sportág nemhivatalos Európa-bajnoksága – második fordulójában Anglia hazai pályán nyolc céllal gálázott Olaszország ellen. Írország hiába vitt három célt, kikapott otthon az egy célig jutó Franciaországtól. Skócia ugyancsak vendéglátóként szenvedett vereséget, méghozzá az ellenfél hibáit jól kihasználó és remekül védekező Walestől.

ANGLIA–OLASZORSZÁG

Céllal kezdtek be az angolok, de az olaszoknak nem sokkal később harmadik büntetőjük is volt a 10–9-es felzárkózáshoz. Az addig hibátlan Mirco Bergamasco azonban rontott, ettől pedig még nagyobb erőre kaptak az angolok, akik átrobogtak a vendégeken. A győzelem fő letéteményese Chris Ashton volt, aki egymaga négy célt szerzett a nyolcból. Az első fordulóban Wales ellen idegenben duplázó Ashton az első angol rögbis, aki az Öt-, illetve Hat Nemzet-kupák történetében négy célt vitt egy mérkőzésen.

SKÓCIA–WALES

Az egy hete Franciaországban tisztes vereséget szenvedő, jó játékot bemutató skótok hazai pályán hatalmasat buktak az akkor Anglia ellen helytálló, de ugyancsak vereséget szenvedő Wales ellen. A labdabirtoklásban a házigazdák bizonyultak jobbnak, de csak abban, mert támadásaik rendre meddőnek bizonyultak, illetve kezdeményezéseiket felőrölte a jól záró, kemény walesi védelem. Shane Williams révén viszont két célt is vittek a vendégek, akik többször jól éltek meg a skót hibákból, így megérdemelt győzelmet arattak.

ÍRORSZÁG–FRANCIAORSZÁG

Hiába vittek három célt az írek, egyet a franciák, a vendégeké lett a győzelem, és közel sem érdemtelenül. Az első félidő elején és végén, valamint a második közepén ellenállást nem ismerő ír támadások végén célt vittek a házigazdák, a köztes játékidőben azonban az erőtől ezúttal is duzzadó, lendületes és egységes franciák akarata érvényesült, akik hat büntetőjükkel – Morgan Parra ötöt vállalt – fontos találkozót nyertek idegenben.

 RÖGBI HAT NEMZET KUPA, 2011
1. FORDULÓ  
Wales–Anglia 19–26 (6–13)
Olaszország–Írország 11–13 (6–3)
Franciaország–Skócia 34–21 (17–7)
2. FORDULÓ  
Anglia–Olaszország 59–13 (31–6)
Skócia–Wales 6–24 (3–16)
Írország–Franciaország 22–25 (15–12)
3. FORDULÓ  
Olaszország–Wales február 26.
Anglia–Franciaország február 26.
Skócia–Írország február 27.
4. FORDULÓ  
Olaszország–Franciaország március 12.
Wales–Írország március 12.
Anglia–Skócia március 13.
5. FORDULÓ  
Skócia–Olaszország március 19.
Írország–Anglia március 19.
Franciaország–Wales március 19.
AZ ÁLLÁS 
1. Anglia  2 2 – – 85–32  4
2. Franciaország  2 2 – – 59–43  4
3. Wales  2 1 – 1 43–32  2
4. Írország  2 1 – 1 35–36  2
5. Skócia  2 – – 2 27–58  0
6. Olaszország  2 – – 2 24–72  0
Legfrissebb hírek

NB II: FC Ajka–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
3 perce

Szoboszlait le kellett cserélni, az emberhátrányban lévő Brentford vezet a Liverpool ellen

Angol labdarúgás
7 perce

NB II: Tiszakécskei LC–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
12 perce

NB I: Paksi FC–ETO FC

Labdarúgó NB I
13 perce

Tenisz: spanyol házidöntőt rendeznek Sanghajban

Tenisz
19 perce

A szünetben háromgólos előnyben az FTC a Dortmunddal szemben – percről percre

Kézilabda
24 perce

Egy gól és más semmi – a Honvéd legyőzte a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
35 perce

Simon Kristóf: Ha sikerül meglepni a Paksot, szoros meccs lesz

Kosárlabda
39 perce