H. L. 2020.09.25 17:26 Frissítve: 2020.09.25 17:43

WTCR: Guerrieri nyert; Boldizs Bence tizedik az esős versenyen

Esteban Guerrieri aratott győzelmet a túraautó-világkupa (WTCR) első, fordított rajtrácsos versenyén. Mögötte a pole pozícióból induló Yvan Muller végzett, míg a dobogó alsó fokára Yann Ehrlacher állhatott fel. Tassi Attila a hatodik helyről esett ki, míg a Zengő Motorsport versenyzői közül Boldizs Bence a tizedik, Kismarty-Lechner Gábor a tizenegyedik lett.

Guerrieri nagyszerű előzést követően nyert az első versenyen (Fotó: DPPI)

 

Míg a csütörtök a Hyundai váratlan visszalépéséről szólt, pénteken a sok büntetés került a figyelem középpontjába, ugyanis számos versenyző részesült szankcióban az időmérőt követően. Köztük a tizedik helyet megszerző, így a fordított rajtrácsos futamra az első pozíciót magkaparintó Nathanaël Berthon is, aki így a nyolcadik rajtkockából várhatta a piros lámpák kialvását. Az Audi francia pilótája nem lassított le eléggé, mint ahogyan Jean-Karl Vernay és Mikel Azcona sem, előbbi autójában ráadásul motort is kellett cserélni, aminek eredményeképp a mezőny végére esett vissza.

A pole pozíciót Yvan Muller örökölte meg, mellőle Esteban Guerrieri rugaszkodhatott el, míg a második rajtsorban Tom Coronel és Thed Björk foglalt helyet. Jól jött ki a büntetésekből a csütörtökön remek tempót futó Tassi Attila, aki az ötödik helyre lépett előre.

A Zengő Motorsport pilótái közül Boldizs Bence a 12., a hátrasorolt Azcona a 13., míg az új erőforrást kapó Kismarty-Lechner Gábor a 15. pozícióból várhatta a startot.

A körülmények viszont nagyban különböztek a csütörtökitől, hiszen vizes pálya várt a versenyzőkre, aminek eredményeképp a biztonsági autó mögött vette kezdetét a futam. A vonatozás azonban nem tartott sokáig, hiszen egy kör után elengedték a mezőnyt. Muller megtartotta a vezetést, mögötte Guerrieri, Coronel és Björk sorakozott, míg az ötödik és a hatodik helyen pozícióváltás történt: Ehrlacher megelőzte Tassit.

 

Berthon futama gyorsan véget ért, aminek révén a Zengő Motorsport pilótái pontszerző helyre léptek előre, míg az élen Muller és Guerrieri csatázott nagyot. A két autó hosszú métereken haladt egymás mellett, a párharcból Guerrieri került ki győztesen, aki így átvette a vezetést. Hátrébb is volt történés: először Jack Young hibázott (beleállt a gumifalba), majd nem sokkal később Azcona húzódott félre füstölgő autóval, így az első kör végén már csak tizenhárom pilóta volt versenyben a Nordschleifén.

Miközben Guerrieri elhúzott az élen, Muller mögött kisebb vonat alakult ki Coronel vezetésével, hiszen Björk, Ehrlacher és Tassi is szorosan követte az előtte haladót. Björk a harmadik kör elején aztán offenzívát indított Coronel ellen, a két kocsi összeért, de a svédnek sikerült elmennie az Audi mellett, amelyet nem sokkal később Ehrlacher is maga mögé utasított. Coronel így az ötödik helyre esett vissza, és kiszállt a két Lynk & Co-pilóta csatájából.

Pozíciócsere azonban itt már nem történt, nem úgy, mint hátrébb: a hatodik Tassi balesetbe keveredett, és kénytelen volt feladni a futamot. A Honda magyarjának kiesése után Boldizs a tizenegyedik, Kismarty-Lechner a tizenkettedik helyre lépett előre.

Az utolsó pillanatokban aztán Ehrlacher mégis elment Björk mellett, így a magabiztos győzelmet arató Guerrieri mögött Muller, Ehrlacher, Björk, Coronel, Néstor Girolami, Gilles Magnus, Tiago Monteiro, Vernay, Boldizs, Kismarty-Lechner sorrendben futott be a mezőny.

A WTCR németországi programja szombaton 10 órakor folytatódik a második versennyel – Tassi  a harmadik helyről várhatja a piros lámpák kialvását.

2020.10.16 16:53:52

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA

„Az, hogy ebből a kis faluból kilépve értem el sikert, még inkább felértékeli az egész történetet.”

2020.10.09 09:40:30

Egyéb autó-motor HOLMÁR ZOLTÁN

Kállay Miklós miniszterelnökként és túraautó-versenyzőként is biztos kézzel fogta a kormányt.

2020.10.09 11:29:56

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA

A magyar versenyző Szlovákiában visszatér a rajtrácsra, és címvédőként a dobogós helyekért akar küzdeni.

2020.09.01 16:31:29

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

2020.08.17 19:59:32

Egyéb autó-motor MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Az úszás példát mutatott arra, hogy talpra lehet állni, nem önmegvalósításra törekvő klasszis edzőkkel és klasszis versenyzőkkel. … Úgy jó, ha a múlt nem nosztalgiát szül, hanem tanulságot.