Újabb Kiss-győzelem a Nürburgringen

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2015.06.28. 22:21
Teli voltak a lelátók és a depóban is hömpölygött a tömeg. Több tízezer ember őrjöngött a kamionok láttán a Nürburgringen (errefelé ez egyáltalán nem meglepő, hiszen évek óta ez a leglátogatottabb futama az Európa-bajnoki sorozatnak), s talán ennek az euforikus hangulatnak is volt betudható, hogy mindkét vasárnapi futamon történt rajtbaleset. Szögezzük le gyorsan: Kiss Norbert mindkettőből kimaradt, és csakúgy, mint szombaton, vasárnap is ő volt a mezőny legeredményesebbje!

 

 

„Az időmérő edzés ezúttal valamivel szorosabb volt, de így is sikerült megnyernem. Az első helyről indultam, de engem is meglökött valaki hátulról. Szerencsére be tudtam fordulni a kanyarba, a legnagyobb riválisaim, Lacko és Hahn azonban visszaestek a tizedik hely környékére. Innentől kezdve viszonylag sima futamom volt, ami viszont meglepett, hogy a rajt után történtek miatt senki sem kapott büntetést, pedig az összetett pontverseny első négy helyezettje közül hárman visszaestek a csetepaté miatt" – elevenítette fel a történteket az Európa-bajnoki címvédő Kiss Norbert, aki a fordított rajtsorrend miatt a második versenyen a nyolcadik helyről indulhatott.

Hárman ott is kilökték egymást, ezúttal azonban nem mögötte, hanem előtte. Szerencséje volt – sikerült elkerülnie a balesetet, karcolás nélkül befordult az első kanyarba (ötödikként), majd még egy vetélytársát maga mögé utasította.

„A negyedik helyen haladtam, és elkezdtem támadni Vrseckyt, ő azonban az egyik legfőbb riválisom, Lacko csapattársa, úgyhogy nagyon keményen, agresszívan védekezett előttem. Nem akartam bajba kerülni a nyári szünet előtti utolsó versenyen, inkább hagytam, hadd menjen. Akkor ugyanis már látszott, hogy mi nyerjük meg ezt a hétvégét is" – avatott be taktikája részleteibe Kiss Norbert, aki az összetettben tovább növelte előnyét, ami most már 71 pont a második helyezett Adam Lackóval szemben.

Amikor arról kérdeztük, vajon rá milyen hatással volt rá a több tízezer néző szurkolása, elárulta, hogy bár jó látni a teli lelátókat, és ennyi ember előtt versenyezni, ő nem kockáztat, nem hagyja belehajszolni magát kockázatos helyzetekbe, hideg fejjel tartja magát a saját stratégiájához.

Más kérdés, hogy sikerül-e mindez a szeptember első hétvégéjén esedékes magyar futamon, amikor szinte mindenki az ő sikeréért szorít – a Hungaroringre is több tízezer embert várnak...

 

KAMIONOS EURÓPA-BAJNOKSÁG 17-20. FUTAM, NÜRBURGRING
1. verseny: 1. Kiss Norbert (magyar, MAN), 2. Vrsecky (cseh, Freightliner), 3. Albacete (spanyol, MAN). 2. verseny: 1. Adam Lacko (cseh, Freightliner), 2. Körber (német, Iveco), 3. Vrsecky.
Az állás: 1. Kiss Norbert 319 pont, 2. Lacko 248, 3. Hahn (német, MAN) 225

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik