Túraautó-vb: minden szempontból sikeres volt a Magyar Nagydíj

2012.05.10. 09:25
Címkék
Minden szempontból sikeres túraautó-világbajnoki hétvégének adott otthont a Hungaroring Gyulay Zsolt, a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség elnöke, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint.

Minden szempontból sikeres túraautó-világbajnoki hétvégének adott otthont a Hungaroring Gyulay Zsolt, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint.

Gyulay az m1 csatorna Ma reggel című műsorában csütörtökön kiemelte, hogy Michelisz Norbert futamgyőzelmekor is látszott, mit jelent a magyar autósportnak, ha magyar pilóta magyar helyszínen nagy sikert ér el.

„Az idén fizetős volt a verseny, ennek ellenére sokan jöttek el, és ez bizonyítja, hogy a magyar emberek tényleg szeretik a motorsportot″ – jelentette ki.

Michelisz az első futamon pontszerző, hetedik volt, míg a második futamot megnyerte csaknem 60 ezer néző előtt.

A Zengő-csapat 27 esztendős pilótája az adásban kitért arra, hogy ez volt pályafutása második győzelme, az elsőt még 2010-ben aratta Makaón.

„Az első mindig megmarad az emberben, de a mostani még különlegesebb volt, hazai pályán, hazai szurkolók előtt, hazai csapattal″ – mondta Michelisz. Gyulay még hozzáfűzte, az elmúlt másfél évben remek együttműködés alakulat ki a szövetség, a Hungaroring és a Zengő Motorsport között, és ennek az egyik fontos állomása volt a múlt hétvégi, sikeres rendezés.

Legfrissebb hírek

Quinones a mestertroll, aki megidézte Tshabalalát a gólja után

Külföldi foci
1 perce

Vb 2026: Alphonso Davies nem lesz ott a kanadaiak első meccsén Bosznia-Hercegovina ellen

Foci vb 2026
19 perce

Íme, a korábbi nyitómeccses kiállítások

Foci vb 2026
26 perce

A bosnyák drukkerek már megszállták Toronto belvárosát

Foci vb 2026
42 perce

Megható pillanatok: a második gólt szerző mexikói sztár márciusban elhunyt édesapjának üzent

Foci vb 2026
54 perce

Ha egyeseknek nem lenne egyértelmű

Foci vb 2026
56 perce

Mexikói kapitány: „A meccs utolsó harmadában lehettünk volna jobbak”

Foci vb 2026
1 órája

Kis piros lapos vb-történelem

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik