Túraautó-vb: Michelisz kedvenc pályáján folytatódik a sorozat

2010.07.15. 16:12
Címkék
A balszerencsés portugál verseny után hétvégén a legendás angliai pályán, Brands Hatch-ben folytatódik a Túraautó Világbajnokság (WTCC), ahol Michelisz Norbert újabb értékes világbajnoki pontokat szerezne.

A két héttel ezelőtti balszerencsés portimaói versenyhétvége után – ahol Michelisz Norbert a második futamon technikai probléma miatt az első helyről kényszerült feladni a versenyt – július 17-18-án az angliai Brands Hatch-ben csapnak össze a WTCC pilótái.

A 3.7 kilométer hosszú pályán kétszer 14 kör áll majd a versenyzők rendelkezésére, hogy megküzdjenek a dobogóért.

„Az elmúlt négy évben mindössze egyszer tudott ezen a pályán nyerni a SEAT, a nyújtott kanyarok elsősorban a BMW-nek kedveznek. Ettől függetlenül bizakodó vagyok, és úgy gondolom, az első öt rajthely valamelyikét meg tudjuk szerezni az időmérőn, és a versenyen is hasonló eredményre számítok" – mondta el a zengodensionteam.com-nak Michelisz Norbi.

A magyar versenyző  számára nem ismeretlen a pálya, ugyanis 2009-ben Brands Hatch-ben indulhatott második alkalommal vendégszereplőként a Túraautó  Világbajnokságban. A bemutatkozás olyan jól sikerült, hogy egy benzines SEAT Leonnal sikerült bejutnia az időmérő második szakaszába, amire a vendégszereplők között korábban nem volt példa.

A Zengő-Dension Team pilótája a tavalyi versenyen a leggyorsabb kört megfutva pontot is szerzett, így nem véletlen, hogy az angliai versenypálya Michelisz Norbi egyik nagy kedvence.

Legfrissebb hírek

Kvíz: 10 érdekes kérdés a labdarúgó-világbajnokságok történetéből – 2. rész

Foci vb 2026
28 perce

Az új idényben OTP Bank Liga lesz a labdarúgó NB I hivatalos neve

Labdarúgó NB I
50 perce

A Csepel SC nem adja át az ingatlanjait az önkormányzatnak

Egyéb egyéni
1 órája

Kézi: odaértek az akadémiák közé a Budaörs korosztályos leánycsapatai

Utánpótlássport
1 órája

Korábbi győztes és két társházigazda is a középmezőnyben – NS-erősorrend, II. rész

Foci vb 2026
1 órája

Hetes rögbi: extra teljesítmény kell a június végi második fordulóban

Egyéb csapat
1 órája

Kitölthető vb-poszter csütörtökön a Nemzeti Sportban!

Foci vb 2026
1 órája

Az idei futball-vb évtizedekre meghatározhatja a globális szórakoztatóipart

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik