Motor: a 17 éves Kovács újra nyert a német bajnokságban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.10. 12:01
Az egyik futamot megnyerte, míg a másikon másodikként ért célba Kovács Bálint, a H-Moto Team 17 éves versenyzője a gyorsaságimotoros német bajnokság Suzuki Cup kategóriájának hétvégén, Assenben rendezett fordulóján.

A fiatal pilóta menedzsmentjének tájékoztatása szerint Kovács kölcsönbe kapott versenymotorral tudta csak teljesíteni a hollandiai hétvégét, s bár a szabadedzéseken még nem tudott gyakorolni, az időmérő edzésen így is sikerült a második rajtkockát megszereznie. A szombati első futamon aztán másodikként, majd vasárnap győztesként ért célba, ezzel négy pontra csökkentette hátrányát az összetett pontverseny második helyezettjével szemben.

„Nagyon nehéz hétvégének indult, ugyanis a saját motorom nem készült el a versenyig, ráadásul az első két vizes edzésen nem tudtam részt venni, aztán az első időmérőn negyedik voltam, de este még sokat dolgoztunk a motoron, így sikerült megkaparintani a második rajthelyet” – mondta az MTI-nek az 1000 köbcentiméteres kategória felnőtt magyar bajnoka. Hozzátette: az első versenyen sokáig harmadik volt, az utolsó egyenesben sikerült feljönnie másodiknak, míg vasárnap nagy csatában nyert úgy, hogy összesen két kört motorozott az élen.

Rizmayer Gábor, a H-Moto Team sportigazgatója, korábbi többszörös világbajnoki pontszerző szerint kiváló teljesítmény, hogy a 17 éves pilóta a körülmények ellenére ilyen eredményeket ért el.

„A vasárnapi futamot követően álltunk ott, ahol a versenyek kezdete előtt kellett volna állnunk, ennek fényében nagy bravúrnak tartom ezt a futamgyőzelmet és a második helyet” – mondta a sportigazgató.
Kovács április végén sporttörténelmet írt azzal, hogy (még 16 évesen) a német bajnokság szezonnyitóján, Oscherslebenben egy futamot megnyert, majd a második versenyen második lett.

Korábban még egyetlen magyar motorversenyző sem aratott ehhez hasonló sikert ennyire fiatalon nemzetközi sorozat felnőttmezőnyében.

Július elején, a belgiumi Zolderben rendezett második fordulóban Kovács mindkét futamot a második helyen zárta, és ezt a teljesítményét a németországi Schleizben is megismételte július végén. Ezután augusztusban a Lausitzringen egyik futamon sem ért célba, így a bajnoki cím megszerzésére nem maradt esélye, de a második pozícióba még odaérhet.

A német bajnokság záró fordulóját szeptember utolsó hétvégéjén rendezik Hockenheimben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik