Kamion Eb: Kiss Norbert 5. és 9. a szombati két futamon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.05.28. 18:56
A címvédő Kiss Norbert, a Tankpool24 Mercedes magyar versenyzője a szombati első futamon kilencedik, a másodikon pedig ötödik lett a kamion Európa-bajnokság idei szezonjának második állomásán, az olaszországi Misanóban.

A sorozat honlapjának tanúsága és a 31 éves szombathelyi pilóta Facebook-bejegyzése szerint a címvédő az első versenyen a mezőny végéről volt kénytelen rajtolni, s az új fejlesztésû Mercedesszel – amelyet most próbált ki először versenyen – a kilencedik pozícióig kapaszkodott fel a 12 körös futam végéig.

A második, délutáni versenyen Kiss a pole pozícióból rajtolhatott – a fordított rajtsorrend szabálya és egy kizárás miatt –, s óriási csatát vívott ellenfeleivel, majd ötödikként ért célba.

A győztes mindkét futamon a cseh Adam Lacko volt. Vasárnap újabb időmérő edzést, s két versenyt rendeznek Misanóban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik