IndyCar: belehalt sérüléseibe a 37 éves Justin Wilson

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.25. 04:55
null
Justin Wilson (1978–2015)
Belehalt sérüléseibe a vasárnapi IndyCar-futamon balesetet szenvedő brit Justin Wilson. A 2003-ban 16 F1-es futamon induló versenyző 37 éves volt.

 

Wilson a pennsylvaniai Pocono Racewayen megtartott versenyen szenvedett rendkívül balszerencsés balesetet.Sage Karam az autójával a falnak csapódott, kocsijának orra letört, és a mögötte haladó Wilson fejének csapódott.

A brit azonnal elvesztette az eszméletét, és soha többé nem nyerte vissza. Helikopterrel szállították kórházba, ahol egy nappal később belehalt súlyos fejsérülésébe.

A 193 centiméter magas Wilson 2003-ban a Minardi és a Jaguar színeiben indult az F1-ben, a következő évben – elsősorban termete miatt – kikerült a mezőnyből, és Amerikába költözött, azóta is ott versenyzett. 2005-ben 3., 2006-ban és 2007-ben második lett a Champ Car-sorozatban, amelynek 2008-as, IndyCarral való egyesülése után már csak három versenyt nyert meg, a legutolsót 2012-ben – a texasi volt az egyetlen győzelme oválpályán.

Wilsonhoz hétfőn kiutazott családja, szülei, fivére és felesége is ott volt a halálos ágyánál. Két lánya maradt félárván.

 


 

 

Legfrissebb hírek

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
2 órája

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
4 órája

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
8 órája

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
Tegnap, 20:43

Július 10-én temetik Németh Zsanettet

Birkózás
Tegnap, 18:42

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
Tegnap, 18:07

Édesapja halálhírét hozták szóba, dühös lett a kongóiak kapitánya – videó

Foci vb 2026
Tegnap, 7:35

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
2026.07.01. 17:35
Ezek is érdekelhetik