Gyorsaságimotoros-vb: négy év után újra magyar a legjobbak között

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.09.10. 11:20
Gyutai Adrián révén négy év után lesz újra magyar induló a gyorsaságimotoros-világbajnokságon, amelynek hétvégi, misanói fordulójában a paksi versenyző a Moto3-as kategóriában áll rajthoz.

A 24 éves motoros menedzsmentjének csütörtöki közleménye szerint Gyutai Adrián az olasz TVR Vitali csapat színeiben indul, mivel megkapta a szabadkártyát, majd magyar és olasz szponzorok segítségével a szükséges anyagi háttér is összeállt számára.

Gyutai 2013 óta 600 köbcentis motorral versenyzett – az idén az olasz bajnokságban –, így most vissza kell szoknia a kisebb erőforrással felszerelt versenygépre, a Moto3-asok között 250 köbcentiméter a maximum. A paksi pilóta ennek megfelelően egyértelműen azt a célt tűzte ki maga elé, hogy az időmérőn megfussa a rajthoz álláshoz szükséges limitidőt, s ha ez sikerül neki, akkor a versenyen célba szeretne érni.

„Még mindig nagyon nehéz elhinni, hogy itt vagyok, ezzel a legnagyobb álmom vált valóra” – idézte a közlemény Gyutait, aki menedzsere és családja mellett régi és új szponzorainak is köszönetet mondott.

„Nagyon keményen fogok végig dolgozni, a világbajnokságon a világ legjobbjai ellen debütálok, s szeretnék minden percet felhasználni arra, hogy a lehető legtöbbet tanuljam tőlük” – tette hozzá a magyar motoros.

Hermann Henrik, a hazai szövetség (MAMS) elnöke emlékeztetett rá, hogy évekig úgy tűnt, nem kerülhet be a vb mezőnyébe egyetlen magyar versenyző sem, de most az egyik legtehetségesebb pilóta kiharcolta magának a lehetőséget.

„Reméljük, hogy ez csak a kezdet a számára, s teljesítményével képes lesz megragadni a világ legjobbjai között” – mondta a MAMS elnöke.

Gyutainak azután ajánlották fel a szabadkártyás indulás lehetőségét, hogy június végén a Dunlop gumigyártó cég felkérésére tesztelte a TVR Vitali Moto3-as versenygépét, a Dunlop abroncsait, s a cég által kifejlesztett vázat.

A magyarok közül legutóbb, 2011-ben Sebestyén Péter indult a gyorsaságimotoros-vb-n, Talmácsi Gábor 2007-ben világbajnoki címet nyert a Moto3-as kategória elődjének számító 125 köbcentiméteresek között. Misanóban pénteken 9 órakor kezdődik az első szabadedzés, a második gyakorlás 13.10-kor, a harmadik szombaton 9.00-kor lesz. Az időmérő edzést a Moto3-asoknak szombaton 12.35-kor rendezik, a futam vasárnap 11 órakor rajtol el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik