„Gyilkos” napjuk volt a Fáraó-rali résztvevőinek

Egyiptom – ahol minden elkezdődött.

Például a házasság intézménye. Talán kevesen tudják, de az ókori egyiptomiak kezdték intézményesíteni a házasságot, tanúkkal, fogadalmakkal, kötelezettségekkel – ahogy kell.

„Elég hülye ötlet volt" – vigyorognak a férfiak a táborban, de azért csak azzal kezdik minden délutánjukat a táborban, hogy hazatelefonálnak.

Mert kell a biztos háttér ahhoz, hogy az ember kibírja a sivatagi megpróbáltatásokat – ezt kár lenne tagadni. Nem is tagadják, mondjuk ez legalább szép tőlük.

Amúgy itt a dűnék között magányos farkasok, akik igyekeznek keménynek mutatkozni. Persze, nem mindig sikerül.

Például amikor a Fáraó-rali legnehezebb napján vannak túl, akkor nemigen jön össze – legalábbis nem mindenkinek.

Mondjuk Marc Comának igen, de ő biztosan űrlény, legalábbis így gondolják a többiek. Az egyikük mondta is, biztosan kis csápjai vannak a bukósisak alatt. De nincsenek: a háromszoros Dakar-győztes egyszerűen csak vérprofi. Szakaszgyőzelemmel ünnepli a 35. születésnapját, s ez azt jelenti, hogy az eddigi öt napból háromszor az övé volt a legjobb időeredmény.

„Hosszú, nehéz nap volt. Jó ritmusban rajtoltam, utolértem a többieket és attól kezdve öten együtt motoroztunk egy ideig, persze közben előzgettük egymást, a végén pedig meglógtam egy kicsit" – mondta Coma a célban, s azt sem szégyellte bevallani, hogy egyszer elakadt. Azt mondta, három-négy dűne kell, hogy az ember ráérezzen az ízére, lássa a színekből, hol puha és hol keményebb a homok. Nos, ő a másodikon elakadt. Motorral ez nem nagy dolog: tíz másodperc se telt bele, és már száguldott is a többiek után. S attól kezdve együtt haladt a „big five" – a nagy ötös.

Ezek a fiúk mind a Dakarra készülnek (Jordi Viladoms, Jakub Przygonski, Helder Rodrigues és Chalecó López – Comáról már nem is beszélve), s Istenemre, nem állnak rosszul.

Igaz, a dán Jes Munk beiktatott egy extra tréninget is péntekre: a tankolózónában nem ellenőrizte, hogy teljesen megtankolták-e a motorját, ami miatt aztán húsz kilométeren keresztül lejtmenetben húzhatta a gázt, felfelé viszont sokszor tolta a motort. Eleinte izomból, utóbb, amikor a keze elfáradt, akkor a mellkasával, az egész testével. S közben az járt a fejében: „Nem adhatom fel, nem adhatom fel."

Nem is adta. Beért a célba (így is nyolcadikként – elképesztő), méghozzá úgy, hogy a második tankolás után a nagy szerelésben (elromlott az indítómotor) elfelejtette feltölteni a tevepúpját, úgyhogy kétszáz kilométer megtétele után már csillagokat látott a szomjúságtól.

Aztán persze csak nevetett magán.

S persze a szervizbuszból előkerült valahogy egy éneklő kutya, amelyik a kezével és a fülével ütemre csapkodott – „Ebből van a pénz a versenyzésre" – mondja, s lassan kiderül, gyerekjátékokkal foglalkozik. (Ebben is a technika érdekli, de a táborban nagy derültséget okoz az éneklő kiskutya. Vicces fiúk ezek.)

Az autósok napja sem könnyű, sőt...

Talán még nehezebb is volt, mint a motorosoknak, mert később rajtoltak, mire a dűnékhez értek, tűzött a nap, az felmelegítette a homokot, ami ettől meglehetősen „vendégmarasztalóvá" vált.

Ez volt a legnehezebb nap – nem is kérdés.

Tudták előre, hogy így lesz. A rendezők nem csináltak titkot abból, hogy az egyiptomi világkupa-verseny utolsó előtti napjára tartogatták a feketelevest. A leghosszabb szakaszt, a környék legnehezebb dűnéit (errefelé úgy hívják őket, katedrál-dűnék, s nem véletlenül, mert olyan magasak, mint egy katedrális...), s a végére olyan köves szakaszt, hogy az embernek kiesett a fogából a tömés, mire a végére ért.

El is fáradtak rendesen, úgyhogy előkerültek a csodaszerek. A különböző izotóniás italok, a vitaminok, a táplálékkiegészítők. Hogy visszanyerjék az energiájukat.

Jean-Louis Schlesser volt talán az egyetlen, aki ugyanolyan fitt volt, mint máskor. A nagy öreg csóválta ugyan a fejét, mondogatta, hogy a végén a köves szakasz szétrázta az agyát, de valójában a többiek miatt aggódott, azok miatt, akiknek nincs túl sok tapasztalatuk a dűnéken. Egyikük-másikuk meg is szenvedett rendesen.

Még a második helyen érkező Borisz Gadaszin is, aki 33 percet „kapott" Schlessertől. Kétszer ásott, a végén pedig a már említett rázós szakaszt kuplung nélkül, végig ötödik sebességi fokozatban teljesítette. Nem lehetett könnyű...

Az ásás pénteki bajnoka címet azonban alighanem odaítélhetjük Costel Casuneanunak (aki egyébként hatodikként zárta a napot az összetettben pedig ötödik). Az még hagyján, hogy a magyar bajnokságban is versenyző román pilóta nem ismeri a dűnéket (hiszen először versenyez a sivatagban), ám nem számolt egy nehezítő körülménnyel. Navigátorának, Maurilio Zaninak gyomorproblémái voltak előző nap, s bár reggel úgy érezte, jól van, amint megpróbált inni, azonnal rosszul lett. Úgyhogy keservesen teltek az órák, a navigátor estére majdnem teljesen kiszáradt – nem volt túl daliás állapotban.

Nem is lehetett, hiszen hétszer akadtak el a dűnéken, összesen vagy másfél órát ástak – s ehhez jött még egy defekt.

Gyilkos nap volt.