GP3: Kiss Pál a 12. helyen végzett, új-zélandi futamgyőzelem

2012.05.12. 19:06
null
Kiss Pál Tamás versenyét meghatározták a rajt után történtek
Címkék
A 12. helyről rajtoló Kiss Pál Tamás a 12. helyen végzett a GP3-as géposztály Spanyol Nagydíján, így nem sikerült teljesítenie a kitűzött célt, bekerülnie az első nyolcba. A szezon első futamán új-zélandi győzelem született. Folytatás a második futammal holnap délelőtt.

Kiss Pál Tamás számára jóval eseménydúsabban alakult a 2012-es GP3-as szezon első futama, mint ahogy azt tervezte. Az Atech CRS GP pilótája jól kapta el a rajtot, ám a közvetlenül előle induló riválisa alaposan beragadt, és mire a magyar pilóta kikerülte őt, a mezőny java elment mellette, így az első kör végére visszacsúszott a 15. helyre. A legnagyobb bajt azonban nem ez jelentette számára, hanem az, hogy nemcsak az ellenfelekkel, de saját autójával is meg kellett küzdenie, ami annyira túlkormányzott volt, hogy a pályán tartani is alig bírta.

A 3. körben így még hátrább csúszott, egészen a 18. helyig. Később, ahogy a többiek is csúszkálni kezdtek az elkopó gumik miatt, innen még visszakapaszkodott tizenkettediknek, és ezzel mentette a menthetőt, hiszen a második futamot is ebből a rajtpozícióból kezdheti majd meg. A csalódást keltő első futam után vasárnapra egy célja maradt: a tisztes helytállás és a pontszerzés.

„Szörnyen csalódott vagyok, mivel egyáltalán nem ilyen versenyre számítottam. Kezdődött minden a rajtnál, amikor beragadtak előttem, és ráadásul hiába nyomtam a kuplungot, nem akarta bevenni a sebességet az autóm, így többen is el tudtak menni mellettem. De ez lett volna a legkisebb baj, mert egy jó autóval a rossz rajt után is bőven lehetett volna keresnivalóm. Sajnos azonban ezúttal a saját autómmal is legalább annyira meg kellett küzdenem, mint az ellenfeleimmel, és tényleg nem is emlékszem rá, hogy volt-e már valaha ilyen nehéz egyáltalán pályán tartanom az autót. Borzasztóan csúszkált, ment mindenhol keresztbe-hosszába, és teljesen vezethetetlen volt a túlkormányozottság miatt. Kínszenvedés volt ez a futam” – mondta el az érthetően csalódott pilóta.

„A végén ugyan előre tudtam még lépni néhány helyet, miután a többiek gumijai elkoptak, ami miatt ők is elkezdtek csúszkálni, és így kiegyenlítődtek kicsit az erőviszonyok. Ennek köszönhetően a leintésig feljöttem a tizenkettedik helyre, de ez nagyon most nem vigasztal. A második futamon megpróbálok még keményebben harcolni, de ha nem találjuk meg addig a jó beállításokat, akkor csodát nem tudok tenni. A legfontosabb tehát most az, hogy megoldást találjunk a túlkormányzottságra. Hosszú esténk lesz, sokat nem fogunk aludni, az biztos! Remélem, legalább egy árva pontot sikerül elcsípnem vasárnap, most már annak is tudnék örülni” – tette hozzá végül Kiss Pál Tamás, mielőtt visszasietett csapata bokszába, hogy versenymérnökével együtt kielemezzék az első futam telemetriai adatait.

GP3, SPANYOL NAGYDÍJ
1. FUTAM
1. Evans (új-zélandi, MW Arden) 28:38.738 perc
2. Stöckinger (Fülöp-szigeteki, Status) 2.609 mp hátrány
3. Vainio (finn, Lotus) 4.594 mp h.
…12. Kiss Pál Tamás (Atech CRS) 15.752 mp h.
Legfrissebb hírek

Quinones a mestertroll, aki megidézte Tshabalalát a gólja után

Külföldi foci
1 perce

Vb 2026: Alphonso Davies nem lesz ott a kanadaiak első meccsén Bosznia-Hercegovina ellen

Foci vb 2026
19 perce

Íme, a korábbi nyitómeccses kiállítások

Foci vb 2026
26 perce

A bosnyák drukkerek már megszállták Toronto belvárosát

Foci vb 2026
42 perce

Megható pillanatok: a második gólt szerző mexikói sztár márciusban elhunyt édesapjának üzent

Foci vb 2026
54 perce

Ha egyeseknek nem lenne egyértelmű

Foci vb 2026
56 perce

Mexikói kapitány: „A meccs utolsó harmadában lehettünk volna jobbak”

Foci vb 2026
1 órája

Kis piros lapos vb-történelem

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik