Az áradások miatt nem kelhetnek át a folyón - törölték az utolsó szakaszt

Buli a szakasz közepén.

Fellépő csoportok, gyerekek és öreg nénik énekelnek fáradhatatlanul, miközben a háttérben porolnak a versenyautók és kamionok.

Igazi fesztiválhangulat van az Isten háta mögött, mérik a hideg üdítőt (negyven fok körül van, úgyhogy ez igazi kincs) – büntetés lehet ezekben a fellépő ruhákban izzadni, de nem bánják, élvezik, amit csinálnak.

S fényképezkednek boldoggal-boldogtalannal – az egyik néni rám villantja a mosolyát. Csillogó. Szó szerint, mert elöl csak aranyfogak vannak. Errefelé ez még dívik. Mint ahogy a Lada is – természetesen. A magyar ralik hőskorát idézi az autópark – csajozós felnikkel felszerelt Ladák mindenfelé, esküszöm, tetszenek.

És amúgy meg mivel is járnának errefelé, ha nem ezzel?!

A Selyemút-ralin amúgy már afféle levezetés zajlik: két viszonylag rövid szakasz szerepel a programban – olyan, mint a magyar bajnokságon, erdőkön-mezőkön száguldanak a pilóták. Már aki száguld.

Ugyanis az éllovasok már inkább arra koncentráltak, hogy megőrizzék a pozíciójukat, s nehogy valami őrültséget csináljanak.

Így a lengyel Krzysztof Holowczyc is. A BMW-pilóta a verseny előtt még arról beszélt, hogy szeretné megközelíteni a sivatagban „valóságos hősnek" számító Stéphane Peterhanselt, majd miután a francia terepralikirálynak technikai gondjai támadtak az első napon, Holowczyc vette át a főszerepet. És jól csinálta! Remekül szerepelt, szakaszokat nyert, s volt, amelyiket úgy, hogy saját erőből legyőzte Peterhanselt. Képzelhetik az örömét!

Úgy érzi, felkészült a Dakarra. Persze addig még hátravan jó néhány hónap és nagyon sok munka, de egyelőre jól állnak a csillagok a lengyel felett.

Ami a kamionosok viadalát illeti, hasonló volt a forgatókönyv: a Cárevics, azaz Eduard Nyikolajev technikai gondja után a szintén többszörös Dakar-győztes Firdausz Kabirovnak jutott a feladat, hogy a Kamaz-csapat nevében megnyerje a versenyt. Megtette. S mindeközben úgy közlekedett azzal a bazi nagy kék kamionnal, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Pedig higgyék el, kívülről nézve sem az, úgyhogy biztosan belülről sem lehet az.

Aztán este jött a hír: Kabirovot megbüntették egy órára, mert túl gyorsan hajtott pénteken reggel a táborból kifelé a lakott területen. Biztos sietett valahová. Az egy óra azonban éppen azt jelentette, hogy a csehek fiatal titánja, Ales Loprais hazai pályán győzte le a hazaiak kék hadseregét. Nos, mondhatni nem volt felhőtlen a hangulat a kamazosoknál, akik természetesen fellebbeztek – döntés később...

A Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Tóth Tamás trió is tudna mesélni arról, hogy mennyire nem az, hiszen ők meg egy kilenctonnás Scaniával teljesítették a majd' 4000 kilométeres versenytávot – a 16. helyen.

S hogy miért írjuk mindezt múlt időben, amikor még hátravan egy nap?

Azért, mert a rendezők pénteken úgy döntöttek, hogy törlik a szombatra rendelt rövid, 16 kilométeres szelektív szakaszt. Az ok: van egy folyó, a Sakhe, amely nagyon megáradt, s azon bizony a tervek szerint többször is átkelt volna a mezőny. Ilyen vízállás mellett azonban nem lehetséges – vagy legalábbis nem biztonságos.

Úgyhogy már csak egy hosszú összekötő etap és a célceremónia van hátra a versenyből, míg a helyezéseken már csupán az esetleges utólagos büntetések változtathatnak.

„Két rövid szakasz volt a penzum péntekre, ez már olyan, mintha valamelyik magyar bajnoki futamon lennénk, mert sivatag helyett erdőkben és mezőkön mentünk. Nem kockáztattunk, olykor ugyan 120-130 km/órás volt a sebességünk, de a fölé nem mentünk, mert ha már eddig eljutottunk, mindenképpen célba szerettünk volna érni. Nem előztünk, nem előztek – itt vagyunk. És nagyon jó, hogy itt vagyunk, hiszen ebben a rendkívül rangos mezőnyben kis csapatként megálltuk a helyünket, amire büszkék lehetünk" – mondta Kovács Miklós, akinek az alakulata még reggel a „nagy, sárga bundás kenyér" becenevet ragasztotta a Scaniára.

Nos, a nagy, sárga bundás kenyér beváltotta a hozzá fűzött reményeket.