Sportlövészet: a közönség adott lelkierőt a fordításhoz

P. G.P. G.
Vágólapra másolva!
2024.03.04. 09:17
A közönség adott erőt a magyar csapatnak a fordításhoz (Fotó: Magyar Sportlövők Szövetsége)
A győri sportlövő Európa-bajnokságon két aranyérmet szerző női légpisztolyos csapat tagjai tízpontos hátrányban is hittek benne, hogy fordíthatnak az ukránok ellen.
Fábián Sára Ráhel (Fotó: Nagy Gábor)
 

Itt volt az ideje, hogy a mieink fordítsanak vesztett helyzetből! A közelmúltban többször is nagy előnyről szenvedtek fájó vereséget a magyar csapatok (elég csak a női kosárlabdázókra és a férfi vízilabdázókra gondolni), ám a sportlövők győri Európa-bajnokságán fordult a kocka. A Fábián Sára Ráhel, Jákó Miriam, Major Veronika összetételű női légpisztolyos trió 10:0-s, majd 15:11-es hátrányban is volt a szombati döntőben, ami nem sok jóval kecsegtetett, tekintve, hogy a párharc az egyik fél 16. pontjáig tart. Az ukránok viszont nem bírták el a nyomást, Majorék pedig az utolsó körben is jól koncentráltak, így a hagyományos csapatverseny után a kieséses rendszerűben is aranyérmet szereztek.

„Erre a döntőre biztosan sokáig emlékszünk majd – mondta mosolyogva a tavalyi világbajnokságon olimpiai kvótát szerző Fábián Sára Ráhel. Végig hittünk benne, hogy a mi csapatunk a legjobb, amit a két aranyéremmel másoknak is sikerült bizonyítanunk. Az éremmeccs elején a szórásom miatt vergődtem, tízpontos hátrányban megpróbáltam arra összpontosítani, hogy időben leadjam a lövéseimet, ne célozzak túl. Összeszedtem magam, lőttem néhány tízest egymás után, közben pedig hallottam a szurkolást, feldobott és motivált, hogy tapsoltak nekünk. Örülök, hogy jól ért véget az Európa-bajnokság, a második csapatarany volt a hab a tortán.”

Az lett volna a koktélcseresznye a torta habján, ha olimpiai kvótát is szereznek pisztolyosaink Győrben, a párizsi induláshoz ezúttal Jákó Miriam került a legközelebb. A zsombói Cél-Tudat SE versenyzője bejutott a döntőbe, de ahogy a korábbi kontinensviadalokon Sike Renáta és Major Veronika, ő is egy hajszállal maradt le a kvótáról. Csalódottságnak viszont már nincs helye, büszkeségnek és elégedettségnek annál inkább.

Jákó Miriam (Fotó: MTI)

„Nagy lépés volt a pályafutásomban, hogy döntőbe jutottam, de ha egyszer szintet lépek, újra és újra szeretném meglépni – mondta lapunknak az egyéniben ötödik Jákó. – A következő versenyeken is a finálé a célom, mostantól kettőzött erővel küzdök a kvótáért, mert látom, hogy elérhető. Nagy erőt adott, hogy hazai közönség előtt versenyezhettem, ha jót lőttem, ha rosszat, éreztem a támogatást. A csapat sikere közös érdem, erős kötelék alakult ki köztünk a lányokkal – nagyon nem mindegy, hogy a barátainkkal vagy idegenekkel lépünk-e lőállásba. Sokat nevetünk, és ha nincs is jó napom, felvidítanak a többiek.”

Nemcsak női pisztolyosaink állhattak dobogóra, hanem a férfiak is, a Polgár János, Tátrai-Fejes Miklós, Trájer Szabolcs trió bronz­érmével túlszárnyalta a várakozást. Aki a helyszínen élte át az utolsó versenynap izgalmait, bizonyára éveket öregedett – annyi baj legyen, elvégre a felnőtteknél a harmadik legeredményesebb nemzetként hét éremmel zártuk a rendkívül sikeres Európa-bajnokságot.

Major Veronika, Európa-bajnok pisztolyos
„Amikor tíz-nullára vezettek az ukránok, átfutott az agyamon, hogy ideje felvennünk a versenyt velük, onnantól mindig csak a következő lövésre koncentráltunk. Nagy élmény volt lőállásba lépni a lányokkal, támogattuk, segítettük egymást, az egyéni után levezettük a feszültséget.”

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik