Asztalitenisz Grand Smash: A jó kezdés ellenére búcsúzott az Ecseki, Majoros párosunk Szingapúrban

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2024.03.11. 08:33
Az Ecseki Nándor, Majoros Bence páros jól kezdett a végén azonban az angolok örülhettek a továbbjutásnak (Fotó: WTT)
Jól kezdett, az első játszmát magabiztos játékkal megnyerte az Ecseki Nándor, Majoros Bence párosunk, ám a folytatásban a Paul Drinkhall, Liam Pitchford kettős magára talált, így végül az angol kettős jutott be a Szingapúrban zajló topkategóriás verseny, a Grand Smash nyolcaddöntőjébe.

A szingapúri Grand Smashen szereplő magyarok közül legtovább az Ecseki Nándor, Majoros Bence párosnak kellett várnia a bemutatkozásra, a kilencedik helyen kiemelt egységünk a torna ötödik napján állt először asztalhoz. A mieink esetében alkalmi társulásról ugyan túlzás lenne beszélni, ám ettől függetlenül tény, hogy Ecseki többnyire Szudi Ádámmal versenyez, miközben Majoros oldalán sokszor a dán Anders Lind tűnik fel – mindezek ismeretében nem is rossz, hogy az Ecseki, Majoros kooperációt a 41. helyen jegyzik. Ezzel szemben az angolok egyértelműen összeszokott duót alkotnak, amit bizonyít a versenyszám világranglistáján elfoglalt 30. helyük, de ez a különbség ideális esetben nem tűnt volna leküzdhetetlen akadálynak a magyar kettős számára. Viszont a gerincsérve miatti kihagyás után visszatérő Majoros az elmúlt hetekben még messze volt a legjobbjától, így aztán hiába érkezett Ecseki jó formában Szingapúrba – Madarász Dórával az oldalán vegyes párosban már ott van a legjobb 16 között – kérdés volt, hogy az angolokkal szemben mire megy ez a páros.

Nos, kifejezetten jól indult a meccs a magyar páros mindjárt az elején átvette az irányítást, s szép poénokkal meg sem állt a játszmagyőzelemig. A pihenő után hasonlóan alakult a folytatás, a második etapban 3:0-s magyar előnynél az angolok időt kértek, hogy megtörjék a mieink lendületét. Sikerült is nekik, Ecsekiék 5:0-s vezetése után kezdtek el visszakapaszkodni, 7:7-nél már egyenlő volt az állás, a szett hajrája pedig az angoloké lett. Drinkhallék lendületbe jöttek, nyoma sem volt az első játszmában látott bizonytalanságuknak, s szoros küzdelemben a hátralévő két játszmát is megnyerték, ezzel ők jutottak be a nyolcaddöntőbe.

Férfipárosunk búcsúja után szerencsére még van kire figyelni Szingapúrban, a versenyben lévő Póta Georgina és az Ecseki Nándor, Madarász Dóra kettős is kedden lép legközelebb asztalhoz. Mindkét mérkőzés magyar idő szerint reggel 6-kor kezdődik Póta ellenfele a dél-koreai Sin Ju Pin lesz, a vegyes párosunk pedig a hongkongi Vong Csun-ting, Tu Hoj-kem duóval meccsel.

WTT-SOROZAT, GRAND SMASH, SZINGAPÚR
Férfiak. Páros. A 16 közé jutásért:
Drinkhall, Pitchford (angol)–Ecseki Nándor, Majoros Bence 3:1 (–7, 9, 9, 7)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik