Laureus-gála: megvannak az idei jelöltek, Djokovics és Swiatek mellett egy magyart jelöltek

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.02.26. 14:47
Fotó: Laureus
Az idén 25 éves Laureus-gála szervezői bejelentették a nyolc kategóriában kiosztandó díjak idei jelöltjeit, amelyben magyar érdekelt is van, hiszen Ekler Luca paralimpiai bajnokunk is elnyerheti az Év fogyatékos sportolója címet.

A világ egyik legnagyobb szabású sportünnepeként számontartott eseménynek idén Madrid ad otthont április 22-én. A jelöltek listájáról szavazó 1300 újságíró között ott volt lapunk főszerkesztője, Szöllősi György, valamint lapszerkesztőnk, S. Tóth János is. A győztesekről a Laureus World Sports Academy nevet viselő, visszavonult sportolókból álló bizottság szavaz.

Magyar sportoló eddig egyszer nyerte meg a díjat, épp az Év fogyatékos sportolója kategóriában: 2019-ben a rozsnyói születésű Farkas Henriettának ítélték oda, aki szlovák színekben alpesi síben tizenegy paralimpiai és tizenhét világbajnoki aranyérmet szerzett. Jelöltként 2000-ben a nők között Szabó Gabriella atléta román színekben (Gabi Szabo néven 1999-ben két fedett pályás – 1500 és 3000 méteren – és egy szabadtéri vb-címet – 5000 méteren – szerzett), 2006-ban a parasport kategóriában Krajnyák Zsuzsanna paralimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok kerekesszékes vívó került be a legjobbak közé.

Atléta paralimpiai, világ- és Európa-bajnokunk, Ekler Luca mellett öt jelölt van az Év fogyatékos sportolója kategóriában az idén: Simone Barlaam (olasz, úszó), Danyilo Csufarov (ukrán, úszó), Diede de Groot (holland, kerekesszékes teniszező), Nicole Murray (új-zélandi, kerékpáros) és Markus Rehm (német, atléta).

Érdekesség, hogy 2020 februárja óta most van először a jelöltek és vendégek jelenlétében tartott gála. Akkor Berlinben rendezték meg az eseményt, és Sharon Stone már a koronavírus-járvány miatt lemondta a műsorvezetést – Hugh Grant ugrott be helyette. Azóta csak virtuális gálákat tartottak – mostanáig.

A 2024-ES JELÖLTEK

Az év férfi sportolója: Novak Djokovics (szerb, teniszező), Armand Duplantis (svéd, atléta), Erling Haaland (norvég, labdarúgó), Noah Lyles (amerikai, atléta), Lionel Messi (argentin, labdarúgó), Max Verstappen (autóversenyző)

Az év női sportolója: Aitana Bonmatí (spanyol, labdarúgó), Shericka Jackson (jamaicai, atléta), Faith Kipyegon (kenyai, atléta), Sha'Carri Richardson (amerikai, atléta), Mikaela Shiffrin (amerikai, síelő), Iga Swiatek (lengyel, teniszező)

Az év csapata: a Ryder-kupán szereplő európai golfválogatott, Németország férfi kosárlabda-válogatottja, a Manchester City labdarúgócsapata, a Red Bull Racing Formula–1-es csapata, Dél-Afrika férfi rögbiválogatottja, Spanyolország női labdarúgó-válogatottja

Az év áttörése:  Jude Bellingham (angol, labdarúgó), Linda Caicedo (kolumbiai, labdarúgó), Coco Gauff (amerikai, teniszező), Csin Hai-jang (kínai, úszó), Josh Kerr (skót, atléta), Salma Paralluelo (spanyol, labdarúgó)

Az év visszatérője: Simone Biles (amerikai, tornász), Katarina Johnson-Thompson (angol, atléta), Siya Kolisi (dél-afrikai, rögbis), Sébastien Haller (elefáncsontparti, labdarúgó), Jamal Murray (kanadai, kosárlabdázó), Markéta Vondrousová (cseh, teniszező)

Az Év fogyatékos sportolója: Simone Barlaam (olasz, úszó), Danyilo Csufarov (ukrán, úszó), Diede de Groot (holland, kerekesszékes teniszező), Ekler Luca (magyar, atléta), Nicole Murray (új-zélandi, kerékpáros), Markus Rehm (német, atléta)

Az Év extrémsportolója: Rayssa Real (brazil, gördeszkás), Caroline Marks (amerikai, szörfös), Kirsten Neuschäfer (dél-afrikai, vitorlázó), Beth Shriever (angol, BMX-es), Filipe Toledo (brazil, szörfös), Arisa Trew (ausztrál, gördeszkás)

Az Év sportjószolgálati díja: Bola Pra Frente (az egykori világbajnok brazil futballista, Jorginho oktatási programja), Dancing Grounds (New Orleans-i kezdeményezés, avagy tánc a társadalmi változásért), Rafa Nadal Alapítvány (Rafael Nadal teniszező alapítványa több mint ezer spanyol és indiai szegény gyereknek nyújt segítséget), ISF Kambodzsa (labdarúgással a kambodzsai gyerekek oktatásáért), Justice Desk Africa (kezdeményezés, hogy a dél-afrikai fiatalok megismerjék és kiálljanak az emberi jogaikért), Obiettivo Napoli (egy 15 edző bevonásával 100 gyerekkel foglalkozó projekt, melynek célja, hogy a labdarúgáson, a kosárlabdán, a röplabdán és a tékvandón keresztül küzdjenek az erőszak, az egyenlőtlenségek és a kiközösítés ellen)

Az eddigi győztesekről IDE kattintva tájékozódhat.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik