Vívás: négy férfi kardozónk az orléans-i GP-viadal főtábláján

Vágólapra másolva!
2023.12.07. 17:47
Rabb Krisztián (Fotó: Földi Imre, archív)
Nyolc férfi kardozónk utazott Orléans-ba: a csütörtöki selejtezőben hatan léptek pástra, s ketten szombaton a 64 között folytathatják – a két kiemeltünk, Szilágyi Áron és Szatmári András mellett.

 

Az orléans-i Grand Prix-viadalon csak egyéni versenyeket rendeznek, vagyis a kardozók szempontjából felvetődhet a kérdés, miért is indulnak-e rajta a mieink – mint ismert, mind a férficsapat, mind a női majdhogynem biztos párizsi résztvevő már, s a csapatkvóta automatikusan három egyéni indulási jogot is biztosít a nyári játékok.

Ám éppen az utóbbi miatt egyfajta „belharc” folyik a magyar sportolók között, s ebből a szempontból igenis fontos állomás az orléans-i viadal.

Nagyjaink esetében pedig az is motivációt jelenthet, hogy a párizsi olimpiának a világranglista minél előkelőbb helyéről vághassanak neki.

Így aztán Szilágyi Áron és Szatmári András is ott van Orléans-ban, más kérdés, hogy csütörtökön még nem kellett fegyvert fogniuk, hiszen kiemeltként csak a 64 között lépnek pástra.

A nap végére kiderült, hogy további két magyar társaságában: Rabb Krisztián hibátlan csoportkörének köszönhetően egyből feljutott a főtáblára, ugyanezt Gémesi Csanád két, sikerrel megvívott 15-ös asszó után mondhatta el magáról.

Pénteken a hölgyek selejtezőjével folytatódik az orléans-i GP-verseny, a mezőnyben – többek között – világbajnokainkkal, így Battai Sugár Katinkával, Pusztai Lizával és Szűcs Lucával.

GRAND PRIX-VERSENY, ORLÉANS
Kard. Férfiak. Egyéni. A csoportmérkőzéseken:
Szilágyi Áron, Szatmári András (kiemeltek), Rabb Krisztián 6 győzelem/0 vereség, Gémesi Csanád 5/1, Decsi Tamás 4/1, Horváth Gergő 4/2, Kossuth Bálint 2/4, Iliász Nikolász 2/4. A 96 közé jutásért: Gémesi Cs.–A. Heathcock (amerikai) 15:12, Decsi T.–Alqudihi (szaúd-arábiai) 15:11, Jaman (török)–Horváth G. 15:10, Lambert (francia)–Kossuth 15:8. A 64 közé jutásért: Gémesi Cs.–Archvadze (grúz) 15:12, Hryciuk (lengyel)–Decsi T. 15:11

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik