Leégett egy család háza, a Puskás Akadémia jótékonysági meccsekkel segít

Vágólapra másolva!
2023.09.11. 17:48
A Puskás Akadémia FC jótékonysági mérkőzéseken lép pályára kedden Albertirsán – olvasható a felcsútiak hivatalos honlapján. A labdarúgó NB I-ben szereplő klub ezzel egy helyi családért létrejött összefogást támogat, amelynek augusztusban leégett az othona.


Az albertirsai Zeffer családnak augusztus 24-én éjjel leégett az otthona. A bajba jutottak megsegítésére jótékonysági eseményt rendeznek a városban található Ecsedi László Sportcentrumában, amely során az Albertirsa SE és a Monor SE felnőtt és utánpótláscsapatai, valamint az élvonalbeli Puskás Akadémia első csapata is pályára lép.
Az albertirsai Zeffer családnak augusztus 24-én éjjel leégett az otthona. A bajba jutottak megsegítésére jótékonysági eseményt rendeznek a városban található Ecsedi László Sportcentrumában, amely során az Albertirsa SE és a Monor SE felnőtt és utánpótláscsapatai, valamint az élvonalbeli Puskás Akadémia első csapata is pályára lép.

„Gondolkodás nélkül igent mondtunk a felkérésre. Összefogásra van szükség, úgyhogy még a csapat sűrű programja sem lehet akadály számunkra. Jótékonysági mérkőzésről van szó, szörnyű tűzeset történt, kötelességünknek érezzük, hogy ilyenkor ott segítsünk, ahol csak tudunk” – mondta el a felcsútiak honlapjának a Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt.

„Nagyon szomorú apropóból kell pályára lépnünk Albertirsán, de amikor értesültünk erről a borzalmas tragédiáról, természetesen azonnal felajánlottuk a segítséget, ez a legkevesebb, hogy pályára lépünk a mérkőzésen, a játékostársaimmal összefogva mi is igyekszünk enyhíteni a család anyagi nehézségein” – mondta lapunknak Szolnoki Roland, a PŐuskás Akadémia csapatkapitánya.

Kedden már 16 órától mérkőzéseket játszanak egymással az albertirsai és monori korosztályos csapatok, majd 18 órától kerül sor egy háromcsapatos tornára 45 perces mérkőzésekkel. Elsőként az NB III-as Monor, majd a megyei első osztályban szereplő Albertirsa ellen mérkőzik meg a PAFC, végül a hazaiak és a monoriak egymással meccselnek. A második találkozón, tehát az Albertirsa–Puskás Akadémia mérkőzésén a tervek szerint játszik majd a károsult család egyik fiúgyermeke is, a mérkőzés után közös fotó készül, majd átadják a Zeffer családnak adományaikat a felcsúti labdarúgók.

Az eseményre belépőként is szolgáló támogatói jegy ára 1000 Ft, amennyiben valaki nagyobb összeggel szeretné támogatni a családot, a helyszínen, illetve az alábbi számlaszámon teheti meg:

Zeffer Frigyes
11773683-52269008
Közlemény: Tűzkár adomány

A NAGYÍTÁSHOZ KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYÍTÁSHOZ KATTINTSON A KÉPRE!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik