Egy év múlva kezdődik a budapesti sakkolimpia: 340-350 csapat érkezhet

Vágólapra másolva!
2023.09.14. 10:52
null
Polyánszky Zoltán 340-350 csapatot vár Budapestre (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A 2023-as év a tervezésé, a 2024-es pedig a megvalósításé – mondta Polyánszky Zoltán, a Magyar Sakkszövetség elnöke az egy év múlva kezdődő budapesti sakkolimpiáról.

 

„A tervezési oldal legalább akkora munkát jelent, mint a megvalósítás. Meg kell tervezni pontosan, hol legyen egy ilyen hatalmas rendezvény, kitalálni a kreatív dizájnt, az egész esemény brandjét, lefoglalni a hoteleket, hiszen nagyságrendileg kétezer szállodai szobára lesz szükség” – nyilatkozott Polyánszky Zoltán az MTI-nek. Hozzátette, a sakkolimpia megrendezésénél kiemelt cél Magyarország hírnevének öregbítése is. A tervek szerint sor kerül kísérő rendezvényekre, happeningekre, kiállításokra, szakmai megbeszélésekre.

A várható részvételről elmondta, a nemzetközi szövetségnek (FIDE) 199 tagországa van, így a férfiaknál 185-190 csapat indulása prognosztizálható. A nőknél a legutóbb az indiai Csennajban rendezett sakkolimpián új rekord született 162 válogatott nevezésével.

„Ennek alapján összességében háromszáznegyven-háromszázötven csapat részvétele várható. Ötfős csapatokról van szó, plusz a csapatkapitány. Emellett száznyolcvan versenybíró szükséges, hiszen mindennap minden csapat asztalhoz ül a svájci lebonyolításnak köszönhetően” – fogalmazott az elnök. A létszámot tovább bővíti, hogy a sakkolimpia alatt tartja a FIDE a 95. kongresszusát, amelyre 300-350 fő jön Budapestre. A sikeres lebonyolítás érdekében 100-200 fő önkéntesre is szükség lesz.

„A budapesti sakkolimpia különlegessége, hogy a magyar fővárosban ünnepli a FIDE alapításának századik évfordulóját” – hangsúlyozta Polyánszky.

A magyar csapatról elmondta, a novemberben Montenegróban sorra kerülő csapat Európa-bajnokságon való szereplés már részben a sakkolimpiáról is szól, de a szövetségi kapitányoknak sokkal nagyobb keretben kell gondolkodniuk.

„A rendező jogán mindkét nemnél két-két csapatot indíthatunk, de szeretnénk egy harmadikat is, amelyben huszonöt éven aluli sakkozók kapnának helyet” – közölte Polyánszky Zoltán.

A 45. sakkolimpiára 2024. szeptember 10. és 23. között kerül sor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik