Az út fontosabb, mint az eredmény – 85 éves Balczó András, az öttusázás halhatatlan klasszisa

1972. augusztus 27., München. Lovaglás.

Balczó András First Lady nyergében vágott neki a pályának. Szépen és fegyelmezetten lovagolt, bár a lehetőségeknél egy kicsit visszafogottabban. Látszott, hogy semmiképpen sem akar kockáztatni. Közel két másodperccel lépte túl az 1100 pontos szintidőt, amihez még 7 másodperc járult egy verőhibáért.
(„Minden akadály új, meg új kockázat, új izgalom, új félelem, borzongás, új játék. És én szenvedélyes játékos vagyok ebben az értelemben, s ezért szeretem a lovaglást mindenekfölött.
Van, hogy nem találom meg azt a biztonságos érzést, ami a jó lovagláshoz, versenyzéshez kell. Az új helyzetekben ugyanis, sajnos, nehezen alkalmazkodom. Nem találom föl magam olyan jól és gyorsan, mint mások, tehát többet kell dolgoznom, gyakorolnom, hogy a verseny idejére gyakorlatom legyen minden váratlan, új helyzetben. De ha valamit, akkor lovagolni életem végéig szeretnék.”)

1972. augusztus 28., München. Vívás.

Hosszú volt a nap, az öttusázók késő este fejezték be a vívást. Balczónak csak egy kisebb hullámvölgye volt (három vereség sorozatban), ám utána örvendetesen magára talált, végül 58 asszóból 44-et megnyert, nagy riválisa, Borisz Onyiscsenko 45-öt.
(„Elkeserítő a vívásom. Számomra az öttusában a vívás a szükséges rossz, amitől félek, irtózom és mégis csinálnom kell. Tudom, meglepő szavak ezek egy Testnevelési Főiskolát végzett vívómesternek, a párbajtőrvívás 1963. évi magyar bajnokának a szájából. Meglepőek talán – de igazak.
Nem vagyok különben sem megáldva valami extra nagy tehetséggel, de a víváshoz végképp nincs semmi érzékem. Amit vívásban eddig megéltem, legyen az verseny vagy edzés, úgyszólván mind megannyi gyötrelem volt. Szerencsém a szerencsétlenségben, hogy a vívás olyan technikai sport, amit meg lehet tanulni. (...)
Én a vívásban vért izzadok. Soha nem fordult még elő, hogy »elinduljon a kezem«, és magától menjen, hogy ontsam a találatokat, mint ahogy teszik, és boldogan mesélik más vívók. (...) Az én vívásom állandó aggódás, állandó szívós küzdelem, nemcsak az ellenféllel, hanem a magam tehetségtelenségével is. (...) Amikor elveszítek egy húsz-harminc pontot érő asszót, összerándul a gyomrom: Istenem, mennyit kell ezért megint futni!”  )

1972. augusztus 29., München. Lövészet.

Balczó megismételte a belövés eredményét, 49-es sorozattal kezdett, a másodikban belőtte az ötvenest. És következett a harmadik, neki mindig legkritikusabb sorozat. Amikor már a fáradtság is jelentkezik. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ezúttal minden eddigit felülmúlóan kritikus volt. Első lövése nyolcasra sikerült. Bal kézzel előrenyúlt a fegyveréhez, fogást igazított, de már idegesen a kezdő nyolcastól. Idegeskedésének következménye: egy 10-es, aztán három darab 9-es. Vagyis 45. A negyedik sorozatban 49 kör, tehát a reméltnél valamivel mérsékeltebb eredménnyel hagyta el Balczó a lőállást. Ő maga is elismerte: egy-két körrel több kellett volna ahhoz, hogy nyugodtan tekinthessen az utolsó két szám elé.
Közben megkezdődött az a hercehurca, amely egy furcsa versenybírói jelentéssel indult. E szerint elkéste a harmadik sorozat első lövését, és a harmadik táblabefordulás után kétszer lőtt egymás után.
Balczó szerencsére ekkor már otthon pihent az olimpiai faluban, így mit sem tudott az idegölő tárgyalásokról, amelyek során a versenybíró akként módosította eredeti véleményét, hogy Balczó a kérdéses pillanatokban valóban kétszer húzta el az elsütőbillentyűt, azt ellenben, hogy a závár is kétszer mozdult-e hátra, nem állíthatja. Aztán végül ez állt a jelentésében: „Azt láttam, hogy Balczó ujja a harmadik lövésnél kétszer húzott el. Azt viszont nem állítom, hogy mind a kétszer el is sült a fegyver.” Megjegyzendő, hogy az ellenfeleknek nem volt szándékukban megóvni Balczó lövészetét. Maradt a lőállásban elért eredmény.
(„Ellentétben az úszással és a futással, ami csak nehezen indult, amikor először a kezembe fogtam a pisztolyt, már jól csináltam. Én lepődtem meg rajta a legjobban. Aztán a lövöldözés hamarosan a kedvenc szórakozásaim közé tartozott. Kaptam egy egylövetű, kis töltök-lövök pisztolyt, haza is vihettem. Összeeszkábáltam egy kis táblát és nap mint nap lejártam a laktanya mögé célba lőni, csak úgy a saját szakállamra. A legjobb játék volt, amit csak kitalálhattam.”)

1972. augusztus 30., München. Úszás.

Balczó mindjárt az első futamban sorra került. Sajnos meglehetősen gyengén úszó ellenfeleket kapott, akik nem kínáltak neki eredményjavító párharcot. A futam azonban végül is nem egészen a várakozásnak megfelelően alakult, az utolsó ötven méteren erősen visszaesett, másodikként ütött célba, elmaradva idei legjobbjától. Ami azt jelentette, hogy másnap 28 másodperccel kellett jobbat futnia Onyiscsenkónál az olimpiai aranyért.
(„Volt idő, amikor nagyon szerettem úszni. Korán kezdtem, és jól is ment, nem csoda tehát, hogy megszerettem. Nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi mezőnyben is egészen az élen voltam, megszoktam, hogy a többség jóval utánam következik. De aztán fordult a világ, öttusázni kezdett sok elvetélt úszó, és ők aztán ebben a számban megmutatták, hogy hol is húzódik a felső határ. Mire idáig értünk, én már eléggé megöregedtem ahhoz, hogy ne várhassak magamtól csodákat. (...)
Úszásban kellemes meglepetés az utóbbi időben már nemigen ért, nem is nagyon számíthatok rá. Talán emiatt szeretem már kevésbé, vagy egyszerűen azért, mert ahogy öregszem, mind kevésbé bírom a monotóniát, az egyhangúságot.” )

1972. augusztus 31., München. Futás.

Az időjárás is Balczónak kedvez, hiszen gyönyörű napsütés van, de csípős, hideg szél fúj. Mintha csak ő rendelte volna így!
„Nem vagyok ideges – mondja. – Az az igazság, hogy annak ellenére, hogy elég rosszul úsztam, utána is nagyon jól éreztem magamat. Kimondottan jó kedvem volt, pedig okom nemigen lett volna rá. Futni fogok, ahogy bírok, kifutom magam és kész. Ez már egyszerű. A többi már nem az én kezemben van. Majd ülök csak és várok. Várom Boriszt.”
Aztán fantasztikusan futott, az ideje káprázatos (12:42.6). Így aztán tudható volt, hogy Onyiscsenkónál 13:10 perc az az idő, amellyel már Balczó a bajnok, de hiába ugrotta át az óra mutatója ezt a kérdéses pontot már jóval a szovjet fiú célba érkezése előtt (13:35.2), Balczó még mindig nem mert örülni. Ám aztán kiírták, bemondták: Balczó András olimpiai bajnok!

(„Mindig attól félek, a győzelemért kell futni, és én rosszul osztom be az erőmet, veszítek és érzem, hogy nem futottam ki magamat teljesen, még van bennem egy mákszemnyi tartalék. Ebből a szempontból szerencsés alkat vagyok. Ha lenne egy olyan műszer, amivel mérni lehetne, hogy ki mennyire futja ki magát, mennyire dolgozik a természetes vágya ellen, úgy érzem, elég jól ki tudnám lendíteni azt a mutatót. Vannak sokan, akik nem tudják, vagy legalábbis soha nem merik megkockáztatni, hogy igazán kifussák magukat, de nem tudom, amikor célba érkeztek, akkor hogyan magyarázzák ezt meg maguknak. Én nem találnék rá magyarázatot.
Rám azt szokták mondani: csodálatosan futok, milyen könnyedén futok... Ez mind igaz lehet. Az viszont alapvető tévedés, hogy én szeretek futni, hogy számomra öröm a futás. A futás az nem öröm, hanem gyötrelem, és én egy nehéz, sok emelkedővel tarkított pályán minden emelkedőn meghalok egyszer. A testsúlyomhoz képest gyengék a lábaim és hosszúak, amíg én fölkínlódom magam az emelkedőkre, az kínszenvedés. Utána nem győzöm összeszedni magamat, gazdaságosan beosztani minden apró kis lendületet, hogy egyáltalán tovább tudjak futni.”  )
A Népsport így összegzett: „Nem is annyira magáért az aranyéremért küzdött itt, Münchenben ezen a nagyon nehéz öt napon keresztül, hanem azért az aranyért, amelyet odahaza olyan határozottan, olyan reménykedve és olyan sokan vártak tőle. Azért az aranyért, amelyről joggal érezhette úgy, hogy eleve neki ítélte a közvélemény. Neki »csak« meg kellett nyernie. És ő a fantasztikusan kemény, soha nem látott színvonalú versenyben megnyerte.”
És a végén idézi azt a mondatát, amely szentírás lehet a rá fogékonyaknak: „Nem is az a lényeges, amit elér az ember, hanem az út, amelyet megtesz odáig.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. augusztus 19-i lapszámában jelent meg.)