EJ, vívás: a bronzéremért vívhat a női tőrcsapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.06.28. 13:58
null
Pásztor Flóra remekül vívott a moldovaiak és a spanyolok ellen is (Fotó: Mirkó István / Magyar Hírlap)
Moldova ellen a várakozásnak megfelelően magabiztos győzelemmel a negyeddöntőbe, majd a spanyolokat is legyőzve került a négy közé a magyar női tőrcsapat Krakkóban, az Európai Játékokon. Ott aztán az olaszok ellen jól tartotta magát a csapat, ám végül kikapott, így a németek ellen a bronzéremért lép pástra.

Az egyéni küzdelmek zárultával a női tőrözők kezdték szerda reggel a csapatküzdelmeket az impozáns Tauron Arénában. A sportág versenyeinek második szakasza lényegesen fontosabb, mert innentől három napon át már Európa-bajnoki érmekért, helyezésekért is zajlik a versengés, másrészt az olimpiai kvalifikációs sorozatba is beleszámít a kontinensviadal. Ráadásul a csapatversenyek minden szakág számára fontosabbak az egyénieknél, mivel csapatkvóta megszerzése esetén – ez jövő év áprilisában derül ki – az együttesek tagjai automatikusan indulhatnak egyéniben is Párizsban. Ha viszont egy válogatott lemarad a játékokról, egyéniben legfeljebb egy vívó lehet ott az adott szakág olimpiai mezőnyében.

A krakkói Európa Játékokon női tőrben 13 válogatott indult. A nemzetközi rangsorban 11. helyezett magyarok a világranglistán nem is jegyzett moldovaiakkal kezdtek és a papírformát igazolva fölényes győzelmet arattak. Az egyéniben ezüstérmes Pásztor Flóra, illetve Kondricz Kata plusz nyolcas, Kreiss Fanni és Lupkovics Dóra pedig plusz hármas találati mutatóval fejezte be az összecsapást.

EURÓPAI JÁTÉKOK
NŐI TŐRVÍVÁS, CSAPATVERSENY
NYOLCADDÖNTŐ

Magyarország–Moldova 45:23

NEGYEDDÖNTŐ

A világranglistán 11. magyar együttes a nála három hellyel előrébb álló spanyollal csapott össze a negyeddöntőben. Az első asszóban Kondricz Kata még 5:2-re kikapott Maria Marinótól, de a másodikban az egyéniben ezüstérmes Pásztor Flóra 6:6-nál egyenlített, végül 8:8-nál adta át a pástot Kreiss Fanninak, aki 5:3-as sikerrel 13:11-re alakította az állást az első kör végére. Ezután magabiztos magyar győzelmek születtek, Kondricz 4:1-re, Kreiss 8:4-re nyerte asszóját, majd Pásztor második mérkőzése során nőt először tíz tusra a különbség 27:17-nél. A váltás 30:22-nél következett, de aztán Kreiss megint remekelt, 5:0-val kedvetlenítette el Andrea Breteaut. A nyolcadik párban Kondricz 40:25-re alakította az állást, végül Pásztor is megnyerte utolsó párharcát.

Kreiss plusz tizenegyes, Pásztor plusz négyes, Kondricz plusz kettes találati mutatóval fejezte be az összecsapást.

NEGYEDDÖNTŐK
Magyarország–Spanyolország 45:28
Olaszország–Ukrajna 45:26
Németország–Lengyelország 41:33
Franciaország–Ausztria 45:42

ELŐDÖNTŐ

A címvédő és tavaly világbajnok olaszok egyértelmű esélyesei voltak a mérkőzésnek a nemzetközi rangsorban 11. helyezett magyarokkal szemben, és már a második párharcot követően 10:5-re vezettek. A folytatásban azonban nem nőtt a különbség, sőt az ötödik párban, Kreiss Fanni és Alice Volpi asszójában 23:20 is volt az állás. Aztán megint az olaszok akciói voltak többnyire eredményesek, és a hatodik párharcot követően 30:21-re vezettek. Kreiss viszont továbbra is jó formában vívott, 30:33-ra felhozta a csapatot, végül 31:35-nél következett a csere. Kondricz aztán kikapott Martina Favarettótól, az utolsó asszót pedig Pásztor 31:40-ről kezdte Volpi ellen, és szűk, 5:4-es vereséget szenvedett, így az olaszok tíz tus különbséggel nyertek.

Kreiss mindhárom ellenfelét legyőzve plusz hetes, Pásztor mínusz nyolcas, Kondricz mínusz kilences találati mutatóval végzett.

A magyar csapat ellenfele a harmadik helyért a német együttes lesz 16 órakor.

ELŐDÖNTŐ
Olaszország–Magyarország 45:35
Franciaország–Németország 45:31

A Nemzeti Sportot az Európai Játékok helyszíneiről Patai Gergely tudósítja.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik