Létesítmény: átadták az ELTE felújított Bogdánfy úti sportcsarnokát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.04.27. 14:16
null
Mocsai Lajos (jobbról a második) is ott volt az átadók között (Fotó: Dömötör Csaba)
Ünnepélyesen átadták szerdán az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) közel 1.2 milliárd forintból teljeskörűen felújított Bogdánfy úti sportcsarnokát.

Az átadón Borhy László rektor mérföldkőnek nevezte az intézmény életében, hogy széles körű, műszaki, gazdasági és sportszakmai együttműködéssel újulhatott meg az 1987-ben épült létesítmény.

Hozzátette: a komplex rekonstrukció révén hosszú idő után méltó környezetet kap az egyetemi él- és versenysport, ugyanakkor a hallgatók a kötelező testnevelési órák keretében, valamint szabadidejükben is a 21. századi igényeknek megfelelő körülmények között sportolhatnak.

Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány a sporttörvénnyel összhangban kiemelt feladatának tekinti a rendszeres testmozgás és a sport támogatását, ezért 2,5 milliárd forintot biztosít az egyetemi sportélet fejlesztésére. Kifejtette: olyan közösségi terek kialakítását kezdeményezték, melyek a hallgatókon kívül a helyi lakosoknak is lehetőséget nyújtanak a rekreációra, és szerinte kiváló példa erre az ELTE most átadott Bogdánfy úti csarnoka.

Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja, valamint Vágvölgyi György, a beruházást lebonyolító BEAC FORTIS Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondták, a Bogdánfy úti sportcsarnok már sem szerkezeti, sem technológiai szempontból nem felelt meg a mai igényeknek, ezért döntött a kancellária vezetése a teljes körű korszerűsítés mellett. A munkálatok 2021 szeptemberében kezdődtek meg, a 2400 négyzetméteres csarnok felújítása a kosárlabda-szövetségen keresztül (MKOSZ) 650 millió forint taopénzből, és további 300 millió forint saját forrásból valósult meg, emellett 190 millió forintból korszerűsítették a csarnok szomszédságában lévő öltözőszigetet is.

Az átadón részt vett a korszerűsítéshez szakmai segítséget nyújtó Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnöke, Mocsai Lajos; a KDNP frakcióvezetője, Simicskó István; a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára, Bodnár Péter; valamint a projektet támogató OTP Jelzálogbank vezérigazgatója, Becsei András is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik