Európai Játékok: a MOB szerint a szervezők be tudják hozni a lemaradásukat

Vágólapra másolva!
2023.04.21. 18:43
null
Fábián László bízik az Európa-játékok lengyel szervezőiben (Fotó: Földi Imre)
Az Európai Játékok lengyel szervezői kicsit le vannak maradva az előkészületekkel, de a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) bízik benne, hogy ezt be fogják hozni, a magyar sportolók pedig minél több ötkarikás kvótával, illetve minél több szép eredménnyel térnek majd haza.

 

Fábián László annak kapcsán nyilatkozott az M1 aktuális csatornának, hogy két hónap múlva kezdődik a krakkói központú multisportesemény, amelyen tíz sportágban közvetlen olimpiai kvótákat, ezekkel részben átfedésben 18 sportágban kvótához szükséges pontokat lehet szerezni, 12 sportágban pedig Európa-bajnokság zajlik majd a dél-lengyelországi régióban.

A MOB-főtitkár arról is beszélt, hogy a harmadik-negyedik látogatás volt a mostani, a sportszakmai kérdések egyre pontosabb tisztázása került terítékre, illetve egyeztettek az étkeztetésről, az elhelyezésről, az utaztatásról, a versenyzők szállításáról és a biztosításokról is.

Emlékeztetett rá, hogy 13 városban rendezik majd a versenyeket, most pedig a Krakkóban sorra kerülő hét-nyolc viadal helyszíneit nézte meg a MOB-delegáció. A tapasztalatok összegzéseként a szervezők lemaradásának fő okaként az oroszok ukrajnai háborúját említette, mint mondta, ez nagy nyomást gyakorol egész Európára, különösen Lengyelországra.

„Nagyon komoly erőket von el minden területről, így a verseny szervezésével kapcsolatosan is némileg érthető és elfogadható a lemaradás. Bízunk abban, hogy ezt be fogják hozni” – mondta.

A látottakat illetően vegyesek az érzéseik, mert bár vannak „nagyszerű, magas színvonalú létesítmények”, de akadnak „ideiglenesen létrehozottak” is, amelyekből egyelőre nem sokat lehetett látni. Megemlítette, hogy a síkvízi kajak-kenu, vagy a kajak szlalom pálya világszínvonalú, előbbivel kapcsolatban ugyanakkor megjegyezte, hogy a tó 950 méter hosszú, így 1000 méteres számok nem lesznek.

„Ettől még, úgy gondolom, nagy versenyeket látunk, bízom benne, hogy nemcsak kajak-kenuban, hanem több sportágban szép magyar eredményekkel” – folytatta.

Kitért rá, hogy nem könnyíti meg a nemzeti olimpiai bizottságok helyzetét az előkészületeket és a majdani napi tevékenységet illetően, hogy az Európa Játékoknak 13 város ad otthont.

„Mi, mint MOB szeretnénk minden helyszínen ott lenni, ahol magyar versenyre kel a helyezésekért, esetleg olimpiai kvótáért, olimpiai pontokért. Ezeknek a látogatásoknak a legfontosabb része, hogy kiderüljön, miként fogjuk majd ezt kezelni a versenyek alatt” – folytatta.

Hozzátette: a lengyel szervezőktől naponta legalább nyolc-tíz email érkezik, sok mindent kell még egyeztetni, és majd a 12 napos játékok során is lesz naponta egyeztetés a nemzeti olimpiai bizottságok képviselőivel.

Az elvárásokkal, célokkal kapcsolatban először arról beszélt, hogy az Európa Játékok „nagyon nagy verseny”, „legalább akkora létszámú csapatunk lesz, mint az olimpiai játékokon”. Arra a kérdésre pedig, hogy a MOB mivel lenne elégedett, azt felelte: „minél több kvótával, minél több szép eredménnyel”.

Az Európai Játékok versenyeit június 21. és július 2. között rendezik Krakkóban, illetve Kis-Lengyelország régióban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik